Cserkészparkok 30

Már vége volt a télnek, melegedett az idõ, a hó már elolvadt, még foltokban az erdõ mélyén sem volt már. A hirtelen elolvadt hó vize nem tudott még beszivárogni a talajba, ezért nagy volt a sár. Nem mindenhol, de helyenként nagyon kellemetlen volt. Az árnyékos helyeken még fagyott, a patakok is szinte csontig be voltak fagyva.

Elméletileg kerékpárral is meg lehetett volna csinálni a túrát, de talán csak egy indult. Az is feladta a nagy sár miatt már az elsõ ellenõrzõ ponton.

Krichardnak nagyon nem fûlt a foga ehhez a túrához. A legnagyobb gondja az volt, hogy a rajt és a cél nem egy helyen volt, a kettõ között macerás, sokátszállásos a tömegközlekedés, kénytelen buszra, villamosra szállni, és ez hatalmas kényelmetlenség. Szerencsétlen, egy évben 3 alkalommal használja a BKV-t, akkor is kifogja a hajléktalantól szarszagú villamost, és az összehányt buszt. És akkor még csak most jött a feketeleves: a túra elsõ 5 km-én kettõször tévedtünk el, tetemes idõveszteséget realizálva. Teljesen kész volt a csávó. Fõleg, amikor belegondolt, hogy a csobánkai célból óránként jár csak a busz a pomázi hévállomásra. Kész világvége.

Aztán csak megtaláltuk mindig az utat, és ezután jól megnéztük mindig, hogy merre kell továbbmenni, és nem is tévedtünk el többet. Egyébként a Sztrilich-park környékén kavarogtunk sokat. Remeteszõlõs után a szurdok elejéig mentünk csak, itt felkanyarodtunk a sziklára, és Budapest határában haladva értük el Solymárt. Nagyon szépen sütött a nap, az emelkedõn rendesen ki is melegedtünk.

A legtöbb sár a zöld sáv jelzésen volt. Az össze-vissza csúszkálás vett el igazából sok energiát. Meg az, hogy ennek ellenére megpróbáltunk gyorsan haladni. Szembejöttek a Zöld túra résztvevõi. A solymári völgybe lemenõ út már nem volt sáros. Van ez olyan meredek, hogy nem áll meg rajta a víz, hanem lefolyik róla. Lent a völgyben viszont baromi nagy szél volt. A völgy nyitott északnyugati irányba, ezen át könnyen be tud törni ide a szél. A völgy másik felén, a Kövesbérci utcán, a meredeken mentünk fel, követve az OKT-t. Már messzirõl láttuk a Nagy-Kevélyt, aminek csak a nyergébe kell felkapaszkodni, a hegy másik oldalán pedig már a cél várt minket. Szép lassan küzdöttük le az emelkedõket, nem igazán volt megterhelõ. A célba bõven szintidõ elõtt érkeztünk, de a buszt pont lekéstük. Nem baj, legalább volt idõnk kajálni, és egy kicsit pihenni a célban.