A 10. Papi Pipa túra alkalmából rendezték meg ezt az 50 km-es távot. Már évek óta szerettem volna eljönni ide, de eddig soha sem sikerült.
Túl macerás lett volna, korán kellett volna kelni és a menetrendhez is nehéz lett volna alkalmazkodni. Most kocsival kicsit egyszerûbb volt, és a hosszabb táv is pont kapóra jött. Bár így is korán kellett kelni: 3.30-kor, de pl. krichard 2.40-kor kelt. Viszont sikerült lefényképezni egy
nagyon jó ködöt Kakasdnál.
Az utóbbi idõben nem nagyon túráztunk. Én voltam egy hónapja a Rockenbauer 70-en mint söprû, de azt nagyon megszenvedtem. Krichardnak ez volt az elsõ teljesítménytúrája. Az ausztriai hegymászások pedig teljesen más kategóriába tartoznak. Ott egy-egy alkalommal alig mentünk 6-8 km-t, de a szintemelkedés 1500-1600 m volt.A dombságban ezzel szemben az emelkedõk hossza csak pár száz méter, vagyis "van vége" az emelkedõknek, nem kell fél napot gyalogolni, hogy felérjen az ember a csúcsra.
Elvileg 7-ig lehetett indulni, mi egy kicsit késtünk és saját idõ terhére elindultunk fél nyolckor. Akkor még nem volt valami meleg, de párszáz méter megtétele után bemelegedtünk, a Bükkösdrõl kivezetõ emelkedõt megmászva pedig már izzadtunk is. Elég jól lehetett követni a jelzést, bár sikerült egy elágazásnál rossz irányba fordulnunk, amivel elvesztettünk vagy 10-15 percet. Változatos volt a táj, általában parlagfüves réten mentünk, de erdõk is voltak azért.
Dinnyeberki falut érintettük elsõként. Az elsõ ellenõrzõ pont a falutól nem messze volt, 8 km-nyire a rajttól. Eléggé lassan haladtunk, útközben sok volt a vihánc, bár fényképezni nem álltunk meg sokszor. Csak a mi gépünk volt ott, szabola kölcsönadta az övét. Nem is lett sok virágfénykép. Csináltunk viszont pár képet Korpád településen, amit már régen elhagytak, csak
pár vályogfal és köves út árulkodik arról, hogy itt régen élõ falu volt.
Mivel korán indultunk otthonról, valaki nem is reggelizett, már eléggé éhesek voltunk. A 2. ellenõrzõ pont elõtt nem akartunk megállni, ott azonban ültünk egy vadászlesben vagy fél órát.
Kajáltunk, majd
koccintottunk Kicsi Biti, alias ifj. Kovács Miklós (szül.:2004. szeptember 17.) egészségére. Szabola hozott két kicsi pezsgõt. Elõször azt hittük csak szivat, de tényleg hozott. Mellesleg a vadászlesbõl nagyon szép kilátás volt a zselici dombokra.
Kezdett nagyon meleg lenni, szerencsére az út nagy része erdõben ment, de hiába siettünk, eléggé le voltunk maradva. Mi voltunk az utolsók, és az elkövetkezõ ellenõrzõ pontokhoz rendre zárás elõtt 10-20 perccel érkeztünk. A sietség persze kikezdett minket is. Valakinek a lábát cseszték szét a vízhólyagok, valakinek a lába közét az izzadtság. Natasa bírta a legjobban, õ csak a legvégén kezdett el sántikálni.
A legszadibb rész Sasrét és Ibafa között volt. Semmi árnyék, sok aszfalt, ráadásul sietni is kellett. Sajnos a
Pipamúzeum kimaradt, mert szabola megtiltotta, hogy sokat maradjunk a faluban. Szépen továbbdöcögtünk, de már nem mi voltunk az utolsók. Már csak egyszer álltunk meg kajálni egy kis csokit meg nápolyit.Még sötétedés elõtt beértünk a célba, ahol kaptunk kólát is, majd szedelõzködtünk, mert szabolának még 3 órát kellett vezetnie Pestig.