Börzsönyi vulkántúra

Kezdjük azzal, hogy én nem akartam eljönni erre a túrára. Elég kemény az a 2300 m, és én nem szeretek télen túrázni. Szabola volt már többször. Krichard kevesebbszer, bár õ nem számít, mert olyan gyorsan néz, hogy úgysem emlékszik semmire (tudom, tudom: a... p...). De mi a francnak maradjak otthon egyedül, és különben is kiváncsi voltam rá, hogy bírom. Éppen ezért nem aggódtam az elején, akkor még nem érdekelt a szintidõ sem.

Az elsõ nagy emelkedõ a Csóványosig tartott. Közben voltak azért lejtõk, de azok csak rövid szakaszok voltak. Szépen lassan meneteltem felfelé, a túrabot sokat segített. Néhol jeges volt az út, de csak a legmeredekebb szakaszokon fordult az elõ, hogy meg-megcsúszott a lábam. Ez elég kellemetlen, mert amikor elõrelépne az ember, pont akkor csúszik hátra a lába, és amellett, hogy idegesítõ (engem roppantul idegesített), elég sok energiát vesz el. Ekkor még nem aggódtam, relatíve gyorsan felértünk a Nagy-Hideg-hegyre. Itt nem álltunk meg, rögtön indultunk is tovább. A túra innen az egykori megavulkán felrobbant kaldérájának szélén vezet körbe. A következõ erõpróba a Csóványos megmászása volt. Valahol itt merült ki az elem a GPS-ben, amit csak 9 km múlva vettem észre. Pedig reggel még teli volt az elem.

Még a Csóványos elõtt megálltunk egy kicsit, ahol megettük krichard csokiját, õ meg elfogyasztotta második szendvicsét. Ezzel élelmiszerállományának 50 %-a elfogyott az elsõ 9 km-en. Volt itt egy rövidke hózápor, talán fél óráig tartott. A Csóványosról ugye csak lefelé lehet menni, a következõ magaslat a Magosfa, ez nem jelentett lényeges megterhelést, és lefelé is jól lehetett haladni. Hosszú lejtõ következett, aminek felsõ szakasza kifejezetten kellemes volt, gyorsan lehetett haladni. Szabola és krichard kitérõt tett a Miklós-tetõre a Börzsöny csúcsai túramozgalom miatt. Addig én lementem a Fekete-völgybe és ott vártam meg õket. A lejtõ alsó része nagyon meredek és csúszós volt, csak lassan tudtam menni. A völgyben lévõ ellenõrzõ ponton alig kellett várni a többiekre.

Még csak 17 km-nél voltunk, és 5 órája jövünk. Nem valami jó eredmény. Ismét emelkedõ jön, ami a térképen elég durvának tûnik, azonban - lehet, hogy a kaja miatt - elég gyorsan haladok felfelé. A többiek lemaradtak, igaz, hogy fényképeztek is közben. Nem volt hó az emelkedõn, és az út sem volt jeges. A hegytetõn azonban már voltak jeges foltok, amik hirtelen jöttek, és hasra is estem az egyiken. Innen már óvatosabban mentem. A Holló-kõn voltunk félúton, viszont 20 perccel el voltunk maradva a szintidõtõl. Ettõl egy kicsit kiakadtam. Azt hittem, hogy tök jól jövünk, aztán kiderült, hogy tök szarul haladunk. És az elõttünk álló csúcsok láttán elõrevetíthetõ, hogy még lassulni fogunk. Még három emelkedõ, és fenn vagyunk a Salgóváron. Ott bénáztam a köveken felfelé, minden második lépésnél visszacsúszok, ráadásul az egyik túrabot is szarrá megy: nem lehet meghúzni, állandóan visszacsúszik. Fizikailag nem voltam elfáradva, semmim nem fájt - legalábbis nem nagyon - mégis K****** ki voltam dögölve. Fõleg az idegesség miatt. Még egyik túrán sem volt ilyen. Fel akartam adni, vagy legalább a szikláról leugrani.

Aztán csak továbbmentem, de közben szidtam magamamt, hogy lehetek ennyire állat, hogy nem bírom feladni. Szabola és kricard felmenetek a Várbükkre, ugyanazon okból, mint a Miklós-hegyre. Én egyedül mentem tovább, és 5 km múlva találkoztunk a Magyar-völgyben. Az eleje itt is gyorsan ment, aztán amikor jegesedett az út és ismét elkezdtem csúszkálni, már megint lelassultam. Az ellenõrzõ ponton 5 perc sem kellett, máris utolértek a többiek. Mondtam nekik, hogy meg fogják szívni, hogy elhívtak, mert miattam nem fogunk beérni idõben. Itt a csoki meg a tea segített, gyorsan tudtunk menni a széles úton fölfelé. Már csak a Nagy-Hideg-hegyre kellett újra felmenni, de az még nagyon sok szintben.

Az a vicc, hogy ha ez egy normál túra, nincs sötét, és nincs elõttünk egy brutális emelkedõ, simán beérnénk, de így nagyon neccessé vált a teljesítés. Útközben besötétedett, felraktuk a fejlámpákat. Ismét kimerülõben voltam, egy forrásnál megálltunk inni, ez egy kicsit segített. Tulajdonképpen egy szar szakasz volt, ahol meredeken kellett egy keskeny ösvényen menni felfelé, és az út is nagyon csúszott. De nem volt hosszú az emelkedõ. Szerencsére szabola ismerte az utat, mert nem lett volna kedvem még azt is keresgélni. Közben újra eleredt a hó, most hosszabban esett, mint napközben, de nagyon kis pelyhekben. Lényeges friss mennyiség nem alakult ki. Abban volt zavaró, hogy az útról felnézve a fejlámpa fényét visszaverték a hópelyhek.

Azt hittem, hogy már csak egy emelkedõ van hátra, de még az utolsó elõtt volt két kisebb is. Nem értem szabolát. Ott élvezkedett, hogy milyen fasza "volt" ez a nap, én pedig úgy éreztem, hogy nagyon sok van még hátra, ráadásul még az sem biztos, hogy idõben beérünk. Az utolsó nagy emelkedõ elõtt ismét megálltunk, megettünk és megittunk mindenünket, majd nekivágtunk. Krichard már rég eltüntette az õ kajáját. Én nem bírtam enni kenyeret, odaadtam neki az enyémet. Miközben másztunk felfelé, a turistaházból kiszûrõdõ fény egyre közelebbre került. Úgy éreztem magam, mint amikor a Sonnblickra mentünk föl, csak ott 2300 m-rel magasabban voltunk. Itt sem voltam sokkal gyorsabb.

Tíz perc pihenõt engedélyeztünk magunknak. Addig teáztunk, pihentünk, szabola száraz pólót vett fel. Nem akartunk sokat ülni, mert akkor csak bemerevedik a láb, és megszokjuk a jó, meleg turistaházat. Így is rossz volt kilépni a házból. Innen már 7 km lejtõ a célig, és 1 óra 20 percünk van. Ami még normál körülmények között elmegy, de féltem a jeges szakaszoktól, ott én nem merek gyorsan menni. Szerencsére nem sok ilyen rész volt, és az utolsó pár km-en már abszolút nem voltam ideges.

Tudom, most azt fogja mondani szabola, hogy pöcs vagyok, hogy nyivákolok már félúton, hogy nem érünk be, de ettõl még ez volt az igazság. Nekem lett igazam, megint elkéstünk, még ha két percet is. A szervezõk ezen nem izgatták magukat, megadták a jelvényt és az emléklapot. Tudtam, hogy kemény lesz a túra, de azért reméltem, hogy 12 óra alatt azért beérek. És még az idõjárással is szerencsénk volt, pár hete 60 cm hó borította a Nagy-Hideg-hegyet.