A hosszú hétvégét megelõzõen úgy döntöttünk, hogy némi borzavári rokonlátogatást követõen kirándulunk egyet. Nekem már régi vágyam volt feljutni az Írott-kõre, így Kõszeget érintve Bozsoknál raktuk le az szgk-t, és az OKT útvonalán vágtunk neki a távnak.
A nyaraló/lakóövezeten túljutva egyre jobban kiszélesedett az út és kellemesen árnyas erdei szakaszra váltottunk. A döbbenet akkor következett be, amikor a hosszú kaptató után meghazudtolhatatlanul dobtuk magunk mögé a felküzdött métereket. Közel a csúcshoz, leváltunk a kékrõl, és egy hirtelen balkanyarral és egy jelentõsebb emelkedõvel felküzdöttük magunkat az osztrák-magyar határra, és lepihentünk egy kicsit a simogató napsütésben, lágy fuvallatok (nem olyan fuvallatok, ne tessék röhögni) közepette.
A vasfüggöny
túraútvonalon értük el végül a kisebb erõdítményt jelentõ csúcsdíszt. Némi csalódást okozott a letarolt növényzet, no meg a párás idõ, ami miatt alig lehetett a messzi távolt kivenni.
Rövidke pihenõ és
puliszõrzetcsinálós mustra után immáron a levágott kék jelzésen csordogáltunk autónkig, ahonnan Léka felé vettük az irányt, hogy megtekintsük a várat és az alatta elterülõ tavat.