Vasárnap egy újabb DDK-pótló túrára mentünk el, ezúttal a Cserhátba. Mivel esett is hó meg nem is, fagyott is meg nem is, lehetett sárra számítani, fõleg azért, mert a Cserhátról volt szó. Szerencsére az út nagy részén erdõben, hóban mentünk, csak az alacsonyabb részeken, a falvak környékén olvadt el a hó, ott viszont nagyon ragadós sár borított mindent.
Másfél óra értünk Bujákra, az alsóbrendû utakon elég nehezen lehetett csak kerülgetni az aknákat. Helyenként Romániát megszégyenítõ kátyúk voltak az utakon. Fél tíz körül indultunk el, és rögtön a Kálváriára mentünk fel. A kirándulás fõ célja a környék ládáinak begyûjtése volt, és itt találtuk meg közülük az elsõt. Jelzetlen utakon mentünk tovább a várhoz, ami gyakorlatilag a melletünk lévõ magaslatra épült. Itt nem volt fa a dombtetõn, szinte 360 fokos panoráma nyílt elõttünk. Keletre a
Mátra a Múzslával, Ágasvárral, nyugatra a következõ célpont, a Sasfészek látszódott. Elég távolinka tûnt, pedig alig 4 km oda az út.
Végig erdõben haladtunk, egyszer kereszteztük az erdei mûutat, és a keméynebb emelkedõig egy mély vízmosás mellett gyalogoltunk egyre magasabbra. sokat mentünk felfelé, legalábbis nekem nagyon hosszúnak tûnt az emelkedõ. Le is maradtam, mert már melegem volt, le kellett dobnom a pulóvert. Pedig a hegytetõ még 500 m alatt van. A
kilátó zárva volt, majd áprilisban nyit ki. Padok, asztal van, ott le tudtunk ülni kajálni, de nem lehetett sokat egy helyben lenni a hideg szél miatt. Ugyanazon az úton mentünk vissza, legalábbis egy darabon, majd jelzetlen, erdei utakon, és tocsogós-sáros szántókon át közelítettük meg Virágospusztát, hogy a Séta Bértõl Virágospusztáig fantázianevû ládát levadásszuk. Ez egy 3 elemû multi, aminek a ládája Virágospusztán van. A Bujáki Kikelet túrán már voltunk itt, de abszolút nem ugrott be a hely névrõl. Csak amikor megláttam az udvart meg a
lámát, ami az úton szabadon sétált.
Kezdett kicsit elegem lenni a sárból meg a hóból, de szerencsére a faluig mûút vezetett. Bértõl át Bujákra viszont csak a sáron át lehetett, az emelkedõn minden lépésért meg kellett küzdeni. A kutya rám volt kötve, engem nehezebben húz el, mint Katikát. Õrá is figyelni kellett, mert folyton oldalra akart volna menni, lovakat megugatni, és össze-vissza gubancolta a saját meg az én lábaim körül a pórázt. A bakancs csak gyûjtötte-gyûjtötte a sarat, aztán egyszercsak levált a sárcsomó, hogy újra elkezdjen növekedni. Szerencsére Bujákon elég sokat mentünk a faluban, volt idõ, hogy a nagyja lekopjon mire a kocsihoz értünk.