Júlia-Alpok

Évek óta mindig elmegyünk pünkösdkor túrázni a hegyekbe, de valahogy az idõjárás csak ritkán fogadott a kegyeibe. Most pünkösd elõtt sokáig jó idõ volt, bár télen nagyon sok hó esett a Júliai Alpokban, de az április meleg volt, az indulásunk elõtt hetente egy métert olvadt a hó. Aztán, ahogy az szokott, a pünkösd elõtti héten elszaródott az idõ, hideg volt, havazott is. Sajnos nem tudtunk elég mobilisak lenni, hogy eltoljuk az utat egy héttel elõbbre, így maradt a pünkösdi hétvége. Szállásadónk is óva intett, ne csináljuk meggondolatlanságot. A két túrás napból az egyiken egy könnyebb túrát csináltunk, mintegy megnézve, milyenek a hóviszonyok.

A túra elsõ részében a Vrsic hágótól indultunk, és egy hegyoldalba szerettünk volna menni, ahonnan állítólag nagyon szép a kilátás. A hágó 1600 méteren van, a felhõalap 1500-on volt. És hiába szugeráltuk, nem ment feljebb, végig felhõben voltunk. A sziklás részen csak-csak fel tudtunk menni könnyedén, aztán a hegygerinc északi oldalán már mindent elborított a hó. Tudtuk az útirányt, de a nagy hóban és a ködben nem mentünk tovább. Alig láttunk valamit, turistautaknak és jelzéseknek nyoma sem volt. Krichard és juhi vígan csúszkáltak a havas hegyoldalban, ez nem volt olyan veszélyes rész, de Edina azért kicsit megijedt, amikor kicsúszott a lába alól a talaj. Nem szarakodtunk tovább, visszafordultunk, és inkább a vízeséseket néztük meg.

A túra második szakaszán Gozd Martuljek faluból mentünk felfelé, 750-rõl 1200 méter magasra. Útközben két vízesés is volt. Az elsõ viszonylag alacsonyan, és hamar el is értük. Egy darabon a patak medrében kellett menni, de csak árvízkor tölti ki teljesen a víz a medret. Most nem volt ilyen, simán lehetett ott menni. Néha fahidakon kellett átkelni a patakon. A második vízesés jóval magasabban van, kicsit izzasztó út visz fel oda. Magát a vízesést én nem is láttam, mert egy eléggé rázós "hídon" kellett volna átkelni, amit csak Tamás és juhi vállalt be. Amíg õk vízesést simogattak, addig mi ott unatkoztunk a sziklaperemen, alattunk a sebesen robogó égszínkék patakkal. Visszafelé ugyanazon az úton mentünk, mint amin jöttünk. A legvégén kicsit eltévedtünk, mert meg akartunk volna nézni két vizimalmot. Végül a malmokat nem találtuk meg, és túl is mentünk a gázlón, ami a kocsik és köztünk volt.

A vízeséses túra harmadik részében, az Aljazev dom völgyébe mentünk fel, de nem kellett elmenni egészen a házig. Gyakorlatilag az út mellett, a parkolótól pár méterre van a vízesés, de közelebb lehet hozzá menni, mint az elõzõ kettõnél. A vízesés mögé is be lehet menni, és hátulról fotózni. Persze mindenütt fröcsög a víz, és rohadt nagy a robaj, de ide érte meg leginkább eljönni.