Ezen a decemberi szombaton munkanap volt, de mi nem dolgoztunk, ezért úgy tettünk, mintha normális hétvége lenne. A helyszín kiválasztását nehezítette a két héttel korábbi ónos esõ, ami jelentõs károkat okozott 300 m felett. Ezen a napon rendezték a Börzsönyi Vulkántúrát, aminek az útvonalát kitisztították. De nekünk ez a túra most túl nehéz lett volna, ezért ennek egy részére mentünk el, méghozzá a nyugati gerincre.
Kemence falu végén álltunk meg, innen Feketevölgybe gyalogoltunk fel az aszfaltozott úton. Már itt is voltak jeges részek, egy helyen mintha a patak is kiöntött volna, ami rá volt fagyva az útra. Feketevölgy vasúti megálló után mentünk fel a gerincre. Itt már találkoztunk túrázókkal, fõleg futókkal, akik kelet felõl jöttek le ide, és velünk egyirányba haladtak. Mi nem siettünk, meg-megálltunk kajálni, nézelõdni, fotózni, ládákat keresni, fõleg fent a gerincen haladtunk lassan. Az idõ tökéletes volt. Hétágra sütött a nap, bár a hegység déli oldalán felhõs idõ volt. Ami furcsa, hogy nem láttunk letört ágakat, a fák teteje sem sérült meg. Egy-egy friss törés nyomát lehetett csak látni. Ezzel szemben Dobogõkõ környékén, de még a jóval alacsonyabban lévõ budai hegyekben is a fák szinte 100%-a megsérül az ónos esõ miatt. Lehet, hogy a Börszöny ezen részén kevesebb volt a csapadék? Mert, hogy 2 hét alatt nem lehetett eltakarítani, az is biztos.
A gerincrõl a Salgóvár után jöttünk le, én még tettem egy kis kitérõt a Vár-bércre egy láda miatt. Innen lett érdekes a túra, mert gerinccel párhuzamos patakvölgyben mentünk vissza. Addig lejutni jelzetlen úton lehet, vagy nagyobb kerülõvel. A jelzetlen utat választottuk, de egy részen út sem volt. Viszont nagyob szép kis szirten mentünk végig. Úgy nézett ki, mintha egy nagy hegységben lenne, csak minden kisebb volt rajta, és persze erdõ vette körül az egészet.
Hamuháznál értünk el a patakvölgybe, ahol egy sokvágányos, rendezettnek tûnõ kisvasúti rakodó pályaudvar volt. Kicsit elmentünk a sinek mentén felfelé a következõ házig, itt azért már láttunk olyan dolgokat a vasúti pályán, ami az avatatlan szemek elõtt is elárulja, hogy erre bizony nem sok vonat jár. De ez még semmi volt ahhoz képest, ami a völgy alsóbb részén történt. Voltak helyek, ahol a sínek a levegõben lógtak, ki volt mosva alóluk nemcsak a talaj, hanem az egykori híd is. Néhol a betonaljak még össze-összefogták a
sínszálakat, de valahol
össze-vissza álltak. Mintha odament volna egy hegyi troll, és felmarkolta volna a síneket, majd visszadobta volna a földre. Pedig csak árvíz volt egyszer régen. Ilyen állapotok uralkodtak egészen a már érintett
Feketölgy megállóig.
És ha ez még nem lenne elég, a patak meg volt áradva, alig lehetett átmenni rajta, pedig sokszor meg kellett (volna) ezt tenni. A levegõben lógó sínszálakon az átkelés pedig nem tûnt nagyon bizalomgerjesztõnek. Végül - mivel itthon írom a leirást- azért sikerült megoldani ezeket a problémákat, és visszaértünk az autóhoz. De az aszfaltúton a jégbevonat még kora délután is megmaradt. Hiába nincs hó, december közepe van, és rövid ideig süt be ide a nap ilyenkor.