Thúry György Emléktúra

Az indulási és érkezési idõk nem lettek elírva. De a 10 órás teljesítésben benne van az a több, mint 2,5 óra amíg az elsõ ellenõrzõponton nyomkodtam a pecséteket. Feltételeztük, hogy a 1,5 km-t a mûúton az elsõ pontig mindenki teljesíti, így nem irogattam a rajtszámokat, csak nyomkodtam a bélyegzõt. Annyian jöttek, hogy sokszor mégcsak fel sem tudtam nézni a stemplirõl, hogy kinek pecsételek. Lassan telt el a 2,5 óra. Hideg is volt ott a tóparton egyhelyben ülni.

10.30-kor, amikor bezárt a pont és nem volt több induló, elindultam, és elég gyorsan haladtam. Majdnem 6 km/h-s átlaggal mentem egészen a Hervaszkúti forrásig. Közben persze fényképezgettem is, bár volt olyan rész, amit már sokadszorra fotóztam le. Szerencsére nem volt sár, ez sokat könnyített a dolgon. Változatos volt az út: olykor löszmélyútban haladtam, máskor a pincék, vagy ahogy itt nevezik a "hegyek" között. Sokáig tartott mire beértem az elsõ normális erdõbe, de ott is több helyen vágták a fát. Voltak persze unalmas szakaszok is. Az aligvári hegy után például több kilométeren át egy szeles dombtetõn haladtunk mellettünk egy távvezetékkel. Ez mondjuk nem volt a kedvenc szakaszom, de szerencsére nem tartott olyan sokáig.

A Gesztenyeháztól az ottani pontõrrel, Kiss Lacival mentem egy darabon, majd a forrásnál pihentem egy keveset. Elmúlt már dél, és éhes lettem. Tudtam, hogy alig 2 km múlva lesz kaja, ezért csak csokit ettem, és persze megmértem a forrást is. A cuccok nem voltak nálam, így csak vízmintát hoztam. A hõmérséklet adat ezért lesz hiányos.

A Thúry-kopjafa egy emblematikus pontja a túrának. A túra útvonala ugye évrõl évre változik, és négyévente ismétlõdik, de ezt a pontot mindegyik érinti. Itt szoktak kaját meg piát is adni a rendezõk, idén fánk is volt. Ötven perccel a pont zárása elõtt értem oda, és kajáltam is keveset. Kenyérhez nem volt sok kedvem, de a fánk jobban is tetszett. Megittam egy sört is, amit még Strausz Feritõl kaptam.

A sörtõl aztán kellõen elálmosodtam, de azért nekiindultam az emelkedõnek fel az Örömhegyre. A hegyre vezetõ út eleje és a legvége nehéz, fõleg a végén van meredek emelkedõ. A háznál büfé üzemelt, itt ittam egy kávét, hogy felébredjek. Utolértem az utolsó túrázót, akivel ezután együtt mentünk. Neki is bõven volt még ideje a szintidõbõl. Nem kellett sietni, még arra is volt idõ, hogy gombát keressen. Hozzáteszem, kevés sikerrel.

Kicsit lassabban mentem, mint eddig, de legalább nem volt olyan unalmas az út, mint egyedül. Virágzott a cseresznye és a kökény is, több helyen az erdõszélek fehér virágba burkolóztak. A cseresznyefák már messze kitûntek a többi közül. Sajnos idén nem érintette a túra az Árpád-forrásokat, pedig arra is készültem, hogy onnan is hozok majd vízmintát. Így fölöslegesen cipeltem meg egy üveget. Szerencsére az esõkabátot is feleselgesen cipeltem, mert nyoma sem volt semmilyen csapadéknak.

Az utolsó szakaszon 4 ember hiányzott. Mivel kicsi rajtszámúak voltak - korábban indultak - az volt a sejtésünk, hogy a pontõr elcseszte, és a 3-ast 8-asnak nézte. Így továbbindultunk, de a következõ ponton is ugyanaz a négy ember hiányzott. Én meg már közben lebontottam két zsírkrétás pontot is. Végül nem lett gond, négy leányzó jött pár perccel mögöttünk, akik egy helyen eltévesztették a kanyart, és a nagy beszélgetésben nem vették észre, hogy eltûntek a jelek. Mi fél hatra, õk kicsivel késõbb értek be a célba.