Thúry György Emléktúra

A Thúry György túrát négyévente rendezik meg ugyanazon az útvonalon. Idén Gelsén volt a rajt és a cél. Annak idején ez volt a harmadik teljesítménytúrám. Idén az örömhegyi kulcsosházban voltunk ellenõrzõ pont, de most kollégám, Juhász Attilai(Juhi) is velünk tartott. Elhívtam még egy középiskolai osztálytársamat is - Hoffer Zsoltit -, akivel akkoriban majdnem az összes környékbeli túrán elindultunk.

Az elsõ 12 km-en sietni kellett, hogy elõbb érjünk oda Örömhegyre, mint a túrázók. Ez nem igazán sikerült, de nem késtünk sokat. Útközben persze muszáj volt fotózni, de ennek ellenére elég jó tempóban haladtunk. De a túrázók gyorsabbak voltak. Reggel még hûvös volt, a völgyeket párás levegõ töltötte ki, 0 fok körül lehetett, de a szép, derült idõben gyorsan emelkedett a hõmérséklet. Felhõ gyakorlatilag egyáltalán nem volt az égen. A képen látszik a völgyekben megülõ hideg, párás levegõ. Valahol arrafelé vannak Orosztony és Kerecseny falvak is. Ezen az elsõ szakaszon csak négyévente egyszer járok - ammikor ezen a túrán indulok. Teljesen más feeling-je van, mint egy hegyvidéki túrának. Itt gyorsabban felér az ember a tetõre, és igaz, hogy nincs több száz, vagy ezer méter magasan, de vannak olyan helyek, ahonnan nagyon szép a kilátás.

Kerecseny falut elhagyva sokáig nem volt erdõ az út mellett. Elmentünk két temetõ mellett, gyorsan becsekkoltunk az orosztonyi pecsételõhelyen,igaz a pontõr elfelejtette a pecsétet magával hozni :), és siettünk is tovább a turistaház irányába. Közben egész meleg lett, és a házhoz vezetõ kaptató izzasztott minket. Elhaladtunk a Thúry kopjafa mellett - ezt a helyet mindig érinti a túra. A néphit szerint ezen a helyen csalta tõrbe a török Thúry Györgyöt, az akkori kanizsai várkapitányt, aki már sok borsot tört az orruk alá. Az akkori török népszokások szerint fejét levágták, és elküldték a szultánnak Sztambulba.A kopjafától Örömhegyig egy jó kis emelkedõn kell felmenni, ahol több öreg, elszáradóban lévõ, vagy már el is száradt fát lehet látni. Látszik, hogy idén sokáig tartott a tél, máskor ezen a környéken ilyen idõben sokkal dúsabb szokott lenni a vegetáció.

Kevéssel tíz óra után értünk fel a házhoz, ahol már elõ volt készítve a kaja meg a pia a túrázóknak, és a babgulyáshoz is nekiláttak a ház gondnokai. Mi csupán a pecsételésben jeleskedtünk. A jó idõnek köszönhetõen több, mint százan indultak a túrán, ezért némelykor igencsak kapkodni kellett a pecséttel, hogy mindenki a lehetõ leghamarabb megkapja, ami neki jár. Délután egyig kellett itt lennünk, de már jóval hamarabb, kevéssel 12 elõtt elment az összes résztvevõ. Megvártuk az utolsókat, vettünk egy-egy adag gulyást ( jó volt bele a csípõs paprika), aztán indultunk tovább, hogy mi is legyalogoljuk a túrát. Itt csatlakozott hozzánk Zsolti is, aki mellesleg a legnagyobb rajtszámmal büszkélkedhetett.

Széles szekérúton kanyarogtunk egy erdõben, majd a Gesztenyeháznál áttértünk egy vékonyabb ösvényre. Voltak olyanok, akik elmászkáltak más irányba. Nem tudni, hogy eltévedtek-e, vagy csak fényképeket akartak csinálni. A túra során többször találkoztunk olyan csaoporttal, akik teljesen más irányból jöttek. A következõ ellenõrzõ pont az 5 km-re lévõ József-hegyi haranglábnál volt. Itt zsíros deszkát és teát kaptak a túrázók. Nekem a gulyás után nem igazán volt már kedvem enni. Csak rövid pihenõt tartottunk, nem voltunk elfáradva annyira, hogy hosszabban elidõzzünk. Lesétáltunk Nagybakónak faluba, de elõtte a domboldalból készítettem egy panorámaképet a faluról, és a fölötte lévõ dombon magasodó TV-toronyról. Már egy csomószor jártam ezen az úton, de most sikerült elõször lefényképezni a panorámát.

A falu mellett lévõ Árpád-forrásnál, vagy ha úgy tetszik Eszperantó-forrásnál pihentünk egy keveset, tettünk vizet a kulacsokba, és felmentünk a TV torony "hegyére", ami a túra másik nagy emelkedõje volt. A torony mellett nem messze van az a gesztenyefa, amit Rockenbauer sorozatában is bemutattak, illetve a képe a Dél-Dunántúli Kék Túra Atlasz elején is megtalálható. Egy ideig a szántóföld szélén haladtunk, majd bevágtuk magunkat az erdõbe, ahol a terep egyre jobban kezdett lejteni és kanyarogni egészen a Csibiti-tóig.

A Csibiti völgytõl alig több, mint 5 km volt hátra a célig. Tulajdonképpen egy dombvonulat választott el Gelsétõl, erre a dombhátra kellett felmenni egy elég kellemetlen emelkedõn, ami hosszú is volt, meredek is, ráadásul nyílegyenes. A dombháton szõlõhegyek között vitt az út, és már messzirõl lehetett látni a gelsei templom tornyát, ami mellett volt a végállomásunk. Attisnak ez volt a leghosszabb túrája eddig, de elég jól bírta. Még aznap este elment Pestre, hogy másnap a Budai-hegységben is kiránduljon egyet. Csak este vettem észre, hogy lett egy vízhólyag a sarkamon, de szerencsére nem zavart az út közben.