Thúry György Emléktúra

A 30 km-es távon voltunk seprûk Katikával meg a kiskutyával. 9 órakor indultunk, két futóval együtt, akik már az elsõ 500 m-en belül ki is elõztek minket. Mivel jóval elõttünk indult el az elõzõ résztvevõ, aki ezen a távon indult, igazából nem is találkoztunk ezután senkivel. Mi sem mentünk túl gyorsan, az erdõben többször meg kellett állni - fõleg az elsõ kilométereken -, mert a kutyát egrecíroztuk. Elengedtük, és hogy lekössük, mindig visszahívtuk, hogy ránk figyeljen, ne a kismadarakra.

Elõzõ napokban sok esõ esett, a papírforma azt mondta, hogy nagy lesz a sár, és nehéz lesz a haladás. Ehhez képest az elsõ kilométereken egész jó volt az út. Nem volt olyan durva, ragadós sár, amibe beleragad az ember lába, és leszedi ról a bakancsot is. Néhol hófoltok, vagy inkább hóbuckák is voltak, ahol a 2 héttel korábbi hófúváskor összehordta a szél a havat.

Az elsõ ellenõrzõpontig még láttunk túrázókat, hiszen a rövidebb távok itt válnak el a miénktõl. Rögtön az elágazó után Vagány talált valamit, amiben meg tudott hemperegni. Kicsit aggódtunk, hogy megint talált valami szart, de szerencsére nem volt ott semmi ilyen. Kerecseny elõtt pórázra fogtuk, én meg egy botot vettem a kezembe, mert emlékeim szerint nem mindenhol van kerítés a falu szélén álló házaknál. És tényleg. Egy erdélyi kopó-szerû kutya ki is jött. Eléálltam a bottal, így sikerült visszatartani.

Nem voltunk valami gyorsak, 5 perccel az orosztonyi pont hivatalos zárása után értünk oda, rögtön tovább is indultunk. Szerencse, hogy ott volt a kutya, õrá kellett figyelni, az unalmas szakaszon is hamar túl voltunk, és meg is érkeztünk az Örömhegy lábához. Itt kezdõdött a durva rész, favágók dolgoztak az erdõ szélén, és össze volt járva az út is nagy gépekkel. Kiskutya átjött az itt folyó patakon. Elõbb a hídon, aztán a mederben. Természetesen hosszában. Ettõl eltûnt a sár a hasáról, viszont mocsárszaga lett. Tisztában voltunk vele, hogy nemsokára ismét összesározza magát. A hegy tetején, közvetlenül a turistaház alatt lett ismét járhatatlan a terep, szinte az összes fa ki lett itt vágva.

Kicsit behoztuk a lemaradást, már belül voltunk a szintidõn, de azért nem volt a háznál sem pihi. Itt a dombtetõn már sûrûsödtek a hófoltok, de összefüggõ hómezõ már sehol nem volt. Végül is alig voltunk 200 m felett. A sáros út viszont kezdett összefüggõ lenni, sok helyen csak az erdõben, a fák között tudtunk haladni. Szerencsére elõbb vettük észre a tõlünk száz méterre elhaladó szarvascsordát, sikerült megkötni a kutyát, mire õ is felfigyelt rájuk. Aztán nemsokára lovasok jöttek, és mivel utálja a lovakat, itt is jó volt, hogy mi voltunk elõbb résen.

A sáros erdõ, majd a szántóföldek közti dûlõút után értünk a haranglábhoz, ahol ismét nem várakoztunk. Már túl voltunk az út felén, de még 2 kemény emelkedõ várt ránk. Az elsõ a szomszédos dombhátra való felkapaszkodást jelentette, Nagybakónak faluból fel a TV-toronyhoz. A zöld jelzésen mentünk fel, ahol a víz folyt lefelé, minivízeséseket formálva az úton. mivel erre nincs forrás, valami utánpótlása kell, hogy legyen a víznek. Vagy hó van a dombtetõn vagy a lapályosabb részen belvíz. Ezen gondolkodtam, amikor megláttuk a hófoltot, ami rendületlenül olvadt, ez táplálta az erecskét. Elég kemény volt innen feljutni a toronyig, oda kellett figyelni, nehogy elsüllyedjünk a sárban. Katika alternatív utat választott a füvön át a cserjesor másik oldalán. Én az úton mentem, de én haladtam lassabban. A kiskutya meg hol itt, hol ott ment, attól függõen, hogy melyikünk cuppogott neki jobban.

A TV-toronynál lévõ ellenõrzõpont volt az utolsó, itt ettünk hagymás-zsíros kenyeret meg teáztunk egyet, és folytattuk a sárdagasztást. A Csibiti- tóig egész jó volt az út, de a tó nagyon sárszínû volt. Vagány persze megtámadta a tavat, nem ment bele teljesen, nem úszkált, csak annyira ment bele, hogy ki tudjon menteni pár fadarabot. Már 5 km sem volt hátra, de elég nehezen haladtunk a sár miatt. Elérve a Gelse feletti szõlõhegyet kicsit jobb lett a helyzet. Még volt 45 percünk a szintidõbõl, a dombtetõn az aszfaltúton játszottunk egyet a kutyával. Ahhoz képest, hogy õ is legyalogolt 30 km-t, közben oda-vissza futkosott, botozott, most is futott a labda után. Persze a célba érve egybõl lefeküdt, de még nem úszta meg. Kocsiba szállás elõtt elvittük a focipálya mellett lévõ hóbuckákhoz, és kicsit megfürdettük. A sár lejött róla, de továbbra is maradt a mocsárszag.