Ágasvár Kirándulás

Már jó pár éve hagyomány, hogy tavasszal és õsszel az OMSZ-ból elmegyünk páran valami hegyvidéki helyre, ahol kirándulunk, iszunk és kártyázunk, no meg persze kibeszéljük az épp jelen nem lévõ kollégákat. Eddig mér nem született ezekrõl a túrákról leírás, de itt az ideje ezt megváltoztatni. Annyit fontos megjegyezni az elején, hogy nem mindenki túrabolond, ezeket a kirándulásokat leszámítva legfeljebb a villamosmegállóig gyalogol, plusz még kisgyerekek is szoktak velünk lenni, akik azért nem olyan gyorsak, mégha néha barlangban is alszanak apával.

Ennek figyelembevételével kellett kitalálni, hogy merre menjünk Mátraszentimrérõl. Végül is megbeszéltük, hogy felmegyünk Ágasvárra, legalább a turistaházig, aztán aki akar, az felmegy a csúcsra is. Ha elég korán indulunk, akkor talán nem sötétedik ránk.

Lementünk a Csörgõ-patak völgyébe, és e mentén jutottunk el Ágasvár alá. Persze azért nem ment ez ilyen könnyen, közben át kellett kelni a patakon többször is. De ami egy felnõttnek egy ugrás, vagy egy nagyobb lépés, az egy gyereknek nem olyan egyszerû. Õket ezért átvittük, átadogattuk, mikor mi volt kézenfekvõbb. Szerencsére senkinek nem lett vizes a zoknija.

A patakvölgyet elhagyva páran felmentek a házhoz, Kornéllal, Áronnal és Zozzkával négyesben pedig lementünk a Csörgõ-szurdokba. Régen vitt erre turistajelzés, megtaláltuk a nyomait a fákon, de ma már nem él ez a jelzés. Maga a szurdok nagyon kicsi, de annál látványosabb, ahol a patak S alakban áttör két szikla között.

A turistaházban pihentünk egy nem keveset, Zozzka közben annyira fotózott az erdõszélen, hogy alig találtuk meg, amikor indulni kellett. Arra jutottunk, hogy mindenki felmegy a csúcsra, lesz ami lesz. Nem is értem, hogy mi a francnak kell elmenni a Triglavra, ha itt van Ágasvár is vázz! Még otthonról hoztam 2 túrabotot, hátha valaki hasznát veszi. A gyerekek le is csaptak rá, de borítékolható volt, hogy pár perc múlva kardozásra fogják használni. Adélt sikerült lekenyereznie a faternak, hogy megkapja a csúcson zacskó cukrot, amit a házban a kávéhoz adtak.

Egész korrekten feljutottunk a csúcsra, majd a nem szigorúan monotonan, de azért csökkenõ ösvényen haladtunk a Szamár-kõ felé. Elég lassan haladtunk, kis túlzással minde bokornál megálltunk. Aztán felgyorsultak az események. Osztottunk-szoroztunk, és kijött, hogy ilyen tempóval sötétedésig nem érünk haza. Zozzkával ketten elõresiettünk a kb. 5 km-re lévõ szállásra, majd visszamentem a csapatért Mátraszentlászlóra. Állításuk szerint pont akkor értek oda a buszfordulóhoz. Egy kocsiba majdnem szabályosan be is fértünk.