Sikerült újra kifgoni egy havas március 15-ét, de szerencsére ez nem olyan hófúvásos helyzet volt. Szárligeten még esõ esett, de kicsivel feljebb, az istállókat elhagyva már hó volt, sõt a fák tiszta havasak voltak, igazi téli hangulat volt. Ennek örömére juhi ki is próbálta az erdõszéli színpadot.
Krichardnak nem volt normális cipõje. Persze volt, mert volt neki fûzõje meg talpa, de beázott és
csúszott. De ezek ilyen télies idõjárásban igazából marginális dolgok, nem az a fontos, hogy vízhatlan legyen a cipõ. De a túra alatt talán egyszer tette ezt szóvá, nem nagyon foglalkozott azzal, hogy tocsog a zoknija az olvadt hóléban.
Persze az extrém körülmények miatt nem haladtunk valami gyorsan, sõt az elején még el is mentem ládázni, meg megnéztük mellette a vadiúj kilátót. Amirõl állítólag tök jó a kilátás Tatabánya felé, de most csak hópelyheket láttunk. Igaz sokkal közelebb voltak, mintha a földrõl néztük volna õket. Annyira lassúak voltunk, hogy juhi még a randijáról is elkésett.
Pedig csak egyszer álltunk meg hosszabb idõre, mégpedig Várgesztes határában a halastó mellett egy nemrég épített esõbeállóban. Ahol is beletettük az arcunkba a megmaradt élelmiserkészletünk 100 %-át, illetve a kutya kuncsorgó arcába is jutott pár falat.
A gesztesi várba nem mentünk fel, rögtön elfordultunk a kéken Kõhányás irányába. Mivel azért volt sár is a hó mellett (fõleg az alacsonyabban fekvõ helyeken), a kutya hasa tök sáros lett, amit szépen lefókázott rögtön az elõtt, hogy megérkeztünk volna. Csak úgy húzta maga után a sáros csíkot. Direkt takarította le magát, mert érezte, hogy mindjárt célba érünk, vagy mi a franc?