Rockenbauer Pál emléktúra

1Idén kricarddal mentem el bolyákat szedni a Roki túrára. Ugyanazt a szakaszt jártuk be, mint tavaly, Rádiházától Kistolmácsig. Napközben kellemes idõ volt. Esõ nem esett és meleg sem volt. Így a túrázók gyorsan haladtak, több, mint egy órával hamarabb elmentek már Rádiházától, mint ahogy mi elindultunk.

Felérve a Rádiháza feletti dombtetõre már lement a nap, de még nyugat felé világos volt az égbolt. Szépen lassan sötétedett, és mire elhagytuk a pincéket, be kellett kapcsolni a lámpákat is. Az erdõbõl durranások zaját hallottuk, de valószínûleg csak tûzijáték volt. Kiérve az erdõbõl, már korom sötét volt, ragyogtak a csillagok. Szinte zavaró volt a Tejút csíkja az égen. Szentpéterfölde elõtt meglepett minket pár tehén. Egyszer csak a lámpafényben egy csomó szempárra lettünk figyelmesek. Párhoz két fehér szarv is tartozott. Nem mondom, hogy nem lettem kicsit ideges, de szerencsére nyugodtak voltak a marhák. Átvágtunk az összetákolt kapun, és köztük kanyarogva átmentünk a legelõn. Elég korán értünk Szentpéterföldére, de a kocsma már zárva volt sajnos.

Szarabb, erdei szakasz következett. Most nem volt köd a vadászháznál, mint tavaly. Itt az erdõben van egy szar rész, ahol még nappal sem egyszerû megtalálni a jeleket. Most megszenvedtünk vele. Szar volt a lámpám is, ráadásul nem látszódott, hogy merre visz az út. Itt találkoztunk egy túrázóval, a legidõsebbel. Többször megcsinálta már a túrát, ha jól emlékszem 79 éves volt. Az volt a baja, hogy rossz a szeme, és lámpafénynél nem lát jól. Ez pedig elég nagy gond ilyenkor, pláne, ha egyedül van. Vett egy jó fejlámpát, de nem volt elég. Velünk folytatta az utat. Fizikailag teljesen rendben volt, nem látszott rajta, hogy már 80 km-t gyalogolt.

Lasztonyán leültünk "ebédelni", végül is fél egy volt. A bácsi pár perccel hamarabb indult, mondta, hogy õ úgyis lassan megy fel az emelkedõn, majd utolérjük. Látszott rajta, hogy ismeri az utat, többször volt erre, még a dombtetõn lévõ bal kanyart is emlegette, ami nincs jól kijelezve. Így elengedtük, de hiba volt, mert az emelkedõn nem értük utol. A dombtetõn vártunk vagy 20 percet, hátha felbukkan. Persze az is benne volt a pakliban, hogy gyorsabb volt, és már elment. A pontot viszont már 15 perce le kellett volna szednünk, így nem vártunk tovább.

Leszedtük a Torhai-forrást és a következõ bólyát is. Mikor visszértünk a mûútra, ott jött a bácsi. Sokat kavart Lasztonyán, többször elindult rossz irányba, majd visszajött a faluba. Aztán látta, hogy nincs bólya, így lerövidítette az utat a mûúton. Együtt folytattuk utunkat. Rábeszélt minket, hogy Lispeszentadorján után ne menjünk fel az erdõbe, hanem a mûúton gyalogoljunk be Bázakerettyére. Nekünk aztán teljesen mindegy volt , mi nem teljesítménytúrázunk most, õrá meg nem akartunk semmit kényszeríteni. Kerettyén aztán a Strausz Feri rábeszélte, hogy ne menjen tovább. Szó, ami szó, itt már tényleg lassú volt, és a pont zárása után értünk oda. A bácsi beletörõdött, de látszott rajta, hogy el van kenõdve. Az elõzõ ember 45 perce ment el.

Kocsival vitt ki a Feri Budafára, hátha utolérjük õt. Nem értük, de Kisolmácson már õ sem volt meg. Valamerre elkavart, de aztán jóval késõbb beért õ is.

Krichardnak tetszett a túra, nem volt elfáradva, csak álmos volt kissé. Engem sem fárasztott ki egyáltalán. Más 30 km-es túrán jobban el szoktam fáradni, sokat számított itt, hogy nem tûzött az augusztusi nap.