Zagyva-Hajta 25

Jászberény környékén még nem voltam túrázni, ez a túra pedig pont ideálisnak tûnt arra, hogy kipróbáljam.

A rajt az állatkertnél volt. Szerencsére csak a kapuig kellett menni, a kutyával bajosan mentem volna be az állatkertbe. Megugatta volna a zebrát. Rögtön el is indultam, nem nagyon szöszmötöltem a rajtban. Nagy volt a tömeg, sokan a rövidebb távra mentek, és az az elején együtt haladt a hosszúval. Elhaladtunk a lakótelep szélén lévõ garázsor mellett, ahol meg is kaptuk az elsõ pecsétünket, majd bementünk az erdõbe, ahol a Zagyva kanyargott. Gyakorlatilag a folyó árterében voltunk, alig pár száz lépésnyire a garázsoktól.

Meglepõen gyorsan kanyargott a folyó, mi a parton követtük a kanyarulatokat. Illetve a kutya bele-belement. A nyírfának szállt a fehér bolyhos virága, néhol a félhomályban úgy nézett ki, mintha havazott volna. A legtöbb helyen egy sorban lehetett csak menni, ezért nem haladtam túl gyorsan. Vágány elõttem járt szokás szerint, de mindig tudtam, hogy hol van, mert az emberek lenéztek, csodálkoztak, és kicsit félreálltak. Jó sokat kanyarogtunk a folyóparton, amire kiértünk az erdõbõl, és felmentünk egy 141 m magas dombra, ami a túra léegmagasabb pontja is volt egyben. Innen viszont már látszódott az ország legmagasabb pontja is a tv-toronnyal a tetején.

Az ártérbõl kiérve megváltozott valami más is. Tipikus alföldi táj következett végtelen síksággal, telkekkel/tanyákkal, és kevés erdõvel. Május eleje volt, nem volt még nagyon meleg, de a fekete kutyát azért már fel tudta forrósítani a nap. Pont jókor értünk a Hajta partjára, ahol a hídnál beleküldtem a vízbe, hogy hûtse le magát. A Hajta-parton több volt a fa, igazi erdõn is keresztülmentünk, majd nemsokára kajálós pontra érkeztünk. Fröccsözni is lehetett volna, de a vezetés miatt inkább nem próbálkoztam. Inkább szalonnás kenyeret ettem, a kiskutya meg kapott szalonnabõrt, amit alig akart elfogadni. De amikor mondtam neki, hogy megeheti, egybõl befalta az egészet.

Ez volt a túra legtávolabbi pontja a rajttól, ami a cél is volt egyben. A visszaút nem volt olyan kacsakaringós, gyakorlatilag a legrövidebb úton jutottunk vissza az állatkerthez. Közben keresztülmentünk az idefelé is látott tanyavilágon, majd újra a Zagyva ártere következett. Itt már szedtük a lábunkat, mert gonosz felhõk növekedtek, és nem dörgött ugyan, de azért megázni nem szerettem volna. A dörgés csak a kutya szempontjából volt rázós, mert fél tõle. Az utolós métereken az állatkert hátsó része mellett jöttünk el, és az EMDT történetében ez már a második túra volt, amikor tevét láttunk (az elsõ a Bakony 50 volt, a veszprémi állatkerttel). Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy túráinkon több tevét láttunk, mint szarvast.