Snezka

Csehország legmagasabb pontja nem túl hatalmas, azonban ott is lehet szívni az idõjárással. Gondolom a neve sem véletlenül az, ami, és Lengyelország legerõsebb szelét is itt mérték. Ez úgy lehet, hogy a cseh-lengyel határ a gerincen húzódik, és a meteorológiai állomás, már Lengyelországban van. Nyugat felõl feljõve a csúcsra, sokáig lengyel oldalon vezet az út. Régen figyelni kellett, hogy hol vannak azok a rohadt határkövek, de most ez már nem akkora gond. Óriás-hegységnek hívják a hegységet, az itteni neve Krkonos, vagy lengyelül Karkonosze, ami csak leírva hangzik egyszerûbben. De ha már itt tartunk, a szállásunk Pec pod Senzkou faluban volt, amit hangosan kimondva tutira összeakad a nyelvünk, pedig cseh viszonylatban rengeteg magánhangzó van benne. De ennyi elég is a földrajzi-nyelvészeti szarakodásból.

Pecbõl megy lanovka is fel a csúcsra. Ezt mi kihagytuk, hiszen nem tûnt nagyon izmosnak az út fel a hegyre. Borult volt, de szerencsére nem esett, és a felhõalap is magasan a csúcs felett volt, ami azért jó, mert látunk is valamit fentrõl. Hatalmas fenyõk között mentünk a kiépített, vagy legalábbis annak tûnõ ösvényen felfelé. Amikor kiértünk az erdõbõl, egy kis réten találtuk magunkat, ahol hütte is volt. Volt ott a csapolt kofolától a helyi sörig minden, de valahogy nem kívántuk a hideg piát. Alig volt pár fok, és felfelé ki is izzadtunk. A hüttés réttõl lazult az emelkedõ, elmentünk a lanovka alatt, és immár törpefenyõk között vitt az utunk, egyenesen a csúcs felé. Itt már láttuk, hova kell mennünk, a kis fenyõk kirajzolták a kanyargós utat is.

Dél felõl értünk fel a Snezka-ra, A lengyel meteorológiai állomáson kívül volt itt kápolna, a cseh oldalon ajándékbolt. Eddig alig láttunk embert, gyakorlatilag azon az útvonalon csak mi jöttünk fel. A lanovkával se jöhettek sokan, mert csak idõnként indították el. Gondolom akkor, amikor volt utas. A közelben volt egy kajálda, már lengyel oldalon. A turistaút oda megy le, de szélesebb, kevésbé meredek, kiépített úton is el lehet jutni oda, az kicsit nagyobb kanyarral megy le a hegyrõl. Ezt használhatják az itt dolgozók. Itt két lehetõségünk is lett a visszatérésre: egyenesen le a völgybe, vagy egy nagyobb kerülõvel egy fennsíkon át.

Utóbbi mellett döntöttünk. Alig mentünk valamit, és esõnek még nyoma sem volt, az a kis többletkilométer sem volt nagyon durva. Elhagytuk a határköveket, és már cseh oldalon mentünk a következõ ház felé a fennsíkon. Ez annyira sík volt, hogy a víz is megállt rajta. A vizenyõs réten pallókat építettek, hogy át lehessen kelni rajta száraz lábbal. A ház egyébként óriási volt. Nemcsak egy szimpla sörözõ volt, hanem szálloda is. Ez volt a Lucni bouda nevû ház.

Innen már aszfaltúton mentünk végig, ami kicsit kényelmetlen volt a talpnak, de legalább gyorsan haladtunk. Kis emelkedõt meg kellett még mászni, de kvázi végig lejtett az út. Aki a házban lakik, azt felhozzák terepjáróval, más elvileg nem jöhet fel autóval ide. Elkezdett esni, ami csak addig volt kellemetlen, amíg be nem értünk újra a fák közé. Nem volt olyan intenzitású az esõ, hogy a fenyvesben érezni lehessen.