NHH kirándulás

Börzsönyi elcsúsztatott hétvégénk második napján olyan útvonalat választottam, ami felmegy a Magas-Börzsönybe, mert már régen voltam arra, és edzésnek sem rossz az emelkedõn a böglyök elõl menekülni.

A Kisinóci turistaháztól indultunk, és úgy ahogy voltunk felmentünk NHH-ra. Fél nyolc volt még csak, és hiába volt még hûvös, ronggyá ázott a pólóm az izzadtságtól, de a hátizsák pántja, ami a vállammal érintkezett, szintén tocsogott. Amikor megálltunk pár alkalommal inni, még rosszabb volt. A böglyök, amik körülöttünk repkedtek leszállóhelyet keresve, ilyenkor könnyen megtalálták azt, és rendszerint csak akkor vettük ezt észre, amikor már késõ volt. Az egyik nyomorult a tenyeremet csípte meg, de azt sem vettem észre, hogy rászállt. Valahogy úgy vettük észre, hogy a Magas-Börzsöny déli lejtõin vannak sokan.

1,5 óra alatt fent voltunk Hideg-hegyen, és be is mentünk hûsítõért. Zsófi valami citromos szart ivott, én meg kézmûves búzasört. Ez nem nyerte el tetszésemet, bár ahogy egyre többet ittam belõle, egyre jobban ízlett. Kb fél órát csesztünk el ott, de mivel nem idõre mentünk, és amúgy is korán indultunk, kb. tök mindegy volt, mennyit ücsörgünk ott. Felmentünk még a hegytetõt jelölõ obeliszkhez is, ami eddig csak egyszer fordult elõ velem. Az égbolt itt már nem bíztatott semmi jóval, pedig még 10 óra sem volt. De azért még reménykedtünk.

Nem rögtön a Csóványos felé vettük az irányt, hanem elmentünk a Rakodónál a piros háromszögön az Oltár-kõ felé. Ez a szintvonalakkal párhuzamosan kanyarog az egykori kaldéra pereme alatt. Emiatt lefelé szép meredek szakadék van, felfelé pedig meredek emelkedõ, de maga az út kvázi szintben halad a Spartacus-forrás, majd az Oltár-kõ érintésével a Csóványos <> lyukad ki. Emelkedõ nyílván itt is van, de nem olyan meredek, mint ha az OKT-n mennénk fel. Az északi hegyoldalon sûrû bükkerdõben haladtunk, egyre sötétebb lett, majd egyszercsak meghallottuk az elsõ dörgést. Amit aztán követett jó pár, 2-3 km-re becsapó villámokkal. A Börzsöny északi gerincein már szakadt az esõ, alig pár méterre hallottuk, ahogy veri a fák leveleit. Kivártuk az esõkabátokkal a lehetõ legutolsó pillanatot, csak akkor vettük fel õket. Hiába hallottuk, hogy pár méterre szakad, nálunk csak nem akart jobban megeredni. Pár csepp esett mutatóba, a kabáton belül az izzadságban fürödtünk az emelkedõn. És innen már távolodtunk a vihartól, hiszen visszafordultunk dél felé a kilátó felé.

Ahol azért elég rendesen rákezdett. A villámok miatt nem mentünk fel, de Zsófi még a kilátó alá sem mert beállni, mert ott is sok a fém. Úgyhogy visszavettük a kabátot, és elkezdtük az ereszkedést a kéken a Rakodó felé. Nem kellett sokat kabátban tölteni, kisvártatva elállt az esõ, a Rakodónál már a nap is sütött. Alig volt fél 12, de már túl voltunk egy zivataron. Remélhetõleg ez visszaveti az újakat, van tehát idõnk egy nagyobb körre a visszaúton.

Ezért Királyrét felé kanyarodtunk és a Magas-Taxi kulcsosház érintésével a piroson mentünk le oda. Nagyon hosszúnak tûnt az út, de legalább végig lejtett. Útközben még két alkalommal volt zápor, de ekkor nem dörrent be. Nem akartunk esõkabátozni, azt az 5-10 percet a fák alá állva vészeltük át. Merthogy a turistaút egy nyíladékban vezetett teljesen szabadon. Ott teljesen eláztunk volna.

Királyréten ki kávézást követõen indultunk át megint böglyöket kergetve a kisinóci ház felé. Nem tettünk meg olyan bazi nagy távot, de a meleg és a rossz talpbetét miatt itt már nagyon vártam, hogy megérkezzünk végre a célunkba.