Bólyaszedõ túra

Idén juhival mentünk ketten bólyaszedésre. Õ csak azért, mert pecsételt a DDK-s füzetébe is. Természetes nem jön ide többet. Az elõzõ évi túrákhoz hasonlóan nem fényképeztünk sokat. De még annál is kevesebbet sikerült. Az egyetlen kép is tulajdonképpen egy próba eredménye.

Fasza ötletnek tûnt, hogy elmegyünk Fenyvesre fürödni túra elõtt, úgyhogy eltöltöttünk ott pár órát a szeles tóparton. Közben a Balatontól északra zivatarfelhõk gyülekeztek, ezért ki is adták a másodfokot. Egy evezõs ember kiküldött minket a vízbõl, mi meg lassan elkezdtünk kigyalogolni. Összepakoltunk, és mikor beszálltunk a kocsiba már esett is. De inkább fújt, mint esett. Útközben újabb zuhé jött, gyakorlatilag a zuhé legvégén érkeztünk meg Rádiházára. Láttunk pár szarráázott túrázót elindulni a következõ 60 km-re, és hát nagyon nem lettünk volna a helyükben.

Az esti zuhé pár embert megállásra szólított, de a szarráázott agyagos talaj nekünk is okozott fejfájást. Állandó csúszkálás, folyton figyelni a jelzések mellett az utat is, hogy minél kevesebb sárral és vízzel ússzuk meg. Lasztonyán jött a szokásos pihi, itt már emberekkel is találkoztunk. Hárman közülük feladók voltak, egy jött velünk. Túltettük magunkat a lasztonyai emelkedõn, majd jött az erdõ a domb másik oldalán, és a Torhai-forrásnál a sár, és az újabb emelkedõ. Annyira nem volt vészes a sár amúgy, nem az a full beleragadós trágya volt, de természetesen eléggé visszavetette a tempót. Mi még csak hagyján, de annak, aki már 18 órája gyalogol, és még 16 van hátra....

Lispeszentadorján elõtt felszedtem az utolsó bólyát. Nem tudtam elrakni, mert csurom vizesek voltak, a bal kezemben gyûjtöttem õket. A jobb kezemben krichard atommeghajtású zseblámpája volt. A lejtõ meg csúszott, amit persze sejtettem, de nem voltam elég óvatos, és elburultam. Pont ráestem a fényképezõgépre. A sarkára, így az megúszta, de nekem utána 1 hónapig fájt a bordám. Inkább ideges voltam, hogy lehetek ilyen béna, pedig még számítottam is rá.

Atis az összes bélyegzõt be akarta verni a füzetbe, még azt is, amit nem feltétlenül kell. Emiatt bementünk Lispeszentadorjánra, és ha már ott voltunk, az aszfalton mentünk be Bázakerettyére. Késve természetesen. Soha nem érünk oda pontzárásra, de most különösen lassúak voltunk a sár miatt. Akkor már véget ért a balhé a kocsmánál, a rendõrök is hazamentek, ahogy beértünk.

Juhi továbbment a kéken Kistolmácsra. Az végig aszfalt, a túrázók kerülnek. Engem visszavittek Rádiházára a kocsihoz, visszafelé pedig még beugrottam egy bólyáért Budafára. Pont összetalálkoztam az utolsó résztvevõvel, aki már azért itt tetemes késésben volt. Kistolmácsról bevittünk még egy feladót, de ekkor már kivilágosodott, és a köd is felszállt.