Heukuppe

Mivel úgy volt, hogy szabola hozza Juditot és Vencit, egy könnyebb túrát néztünk ki. De utólag nézve azért ez sem volt olyan könnyű, hogy kisegyerekkel csak úgy neki lehessen vágni, és Judit sem gyakorlott túrázó. Így a Szabó család nem jött fel velünk a csúcsra, hanem egy rövidebb kirándulást tettek a környéken.

Elég magasról indultunk, 1070 m-ről. Itt van egy viszonylag nagyobb parkoló, ami már szinte tele volt, mire mi odaértünk. Egy sípályán mentünk felfelé viszonlyag meredeken. Útközben egyszer álltunk csak meg inni, meg még egyszer, amikor egy idős osztrák bácsi elkezdett nekünk mondani valamit. Kiderült, magyarul beszélt, csak nem értettük meg. Csak pár szót tudott, kb. annyit tudott meg rólunk, hogy Pestről jöttünk. Mivel én mentem elöl, azt hitte, hogy én vagyok a főnök. Kivételesen nem a tábornoki nadrág volt a juhin, ez tévesztette meg.

1400 m tájékán enyhült a meredekség, de csak átmenetileg. Turistautak csomópontjába értünk, mi a Karl Ludwig Haus feliratú nyilacskát követtük. Szegény osztrákok! Ha híre megy Magyarországon, hogy az eligazító táblák alumíniumból vannak... Itt láttuk meg az első havat. Tovább egy szerpentinen vitt az út, de volt egy ezt nyílegyenesen levágó, meredek út is, amit most még teljes egészében hó borított. Krichard ezt az utat választotta, mert különben unatkozott volna. Mi juhival a szerpentint választottuk, így kb 30 másodperccel lemaradtunk krichardtól a végén. Egyre több volt a hó, de az úton mindig volt egy kis hómentes rész, ahol olvadékvíz csordogált.

Ahogy haladtunk egyre feljebb, úgy nyílt ki előttünk a táj, egyre messzebb lehetett ellátni. Maga a csúcs viszont nem látszódott, mivel nem "spitze"-szerű, hanem inkább egy "kogel"-re hasonlít. A hegytetőt magát eltakarta egy sziklás kiszögellés, amin a menedékház épült 1800 m magasan. A szerpentines résznek egyébként ennél a háznál van vége. Itt felértünk egy minifennsíkra, amin a hát mellett egy kis kápolna, a Raxkapelle is épült. A lenti parkolótól idáig drótkötélpálya is van, gondolom elsősorban áruszállításra. Nem mentünk be a házba, hanem egy kilátóponton ültünk le kajálni. A felfeléjövetben megizzadtunk, és most levéve a hátizsákot eléggé hideg volt. Felkaptam hát a pulóvert, és mire megettem a megevendőt, már meg is száradt a hátam.

Ezen a kis fennsíkon alig volt hó. 1600 m-en van egy meteorológiai állomás a Raxon, az egy nappal korábban 5 cm havat adott. Itt gyakorlatilag ott volt csak hó, ahol télen felhalmozódott, és még nem olvadt el. Ezek a völgyek, illetve az északi lejtők. Mi dél, délkeletről mentünk fel. Viszont, ahol össze tudott gyűlni, ott több méter vastag volt. Pihenőhelyünktől már látszódott a csúcs, illetve a csúcson lévő emlékmű. Toronyiránt indultunk neki, keresztül a törpefenyőkön. Aztán ezek is eltűntek, és maradt a hegyi pázsit hófoltokkal tarkítva. A maradék 200 m szintet 45 perc alatt tettük meg, tehát egyáltalán nem siettünk. Szemben volt a Schneeberg, alig 70 m-rel magasabb csúcsa, ahol pár éve rendesen megszivattam magunkat. Most felhőben volt a legteteje, nekünk a Raxon szerencsénk volt. A csúcson hideg szél fújt, más kellemetlenség nem volt. A Rax legmagasabb pontjának Heukoppe a neve, 2007 m magas. Az emlékművet a háborúban elesettek, és a hegyekben meghalt embereknek állították.



Fényképezkedtünk a csúcson, ittunk teát, és elhatároztuk, hogy visszafelé kicsi kerülővel megyünk, mivel 4-re beszéltük meg a találkozót szaboláékkal. A kerülő egy szomszédos csúcson, a Predigstuhl-on át vezetett, ami 1908 m magas, és a menedékháztól kell másfelé menni. Amúgy a jó idő egy csomó embert kicsábított a hegyekbe. Szinte egymást érték a mini "expedíciók". Magyarok is voltak jó páran, rajtunk kívül.

A Predigstuhlon egy kis kőrakás van, és egy dobozka, amiben reklámoztuk kicsit az oldalunkat. Az utat erre magas, de vékony faoszlopok jelzik, ezeket kell követni. Kitaposott ösvény nem volt, de több volt a hó is. Zavaró volt napszemüveg nélkül menni a hóban. Találtunk egy útbaigazító táblát, rajta egy 01A wanderweg Neusidler See - Bodensee felirattal. Amolyan osztrák kék túra lehet keresztül a hegyeken a magyartól a svájci határig.

A Waxriegelhaus-ig egy keskeny ösvényen mentünk, amelyet törpefenyők szegélyeztek. Mivel tömeg volt, nem tudtunk nagyon gyorsan haladni, előzésre nem volt mód. Egy gerincen ereszkedtünk egyre lejjebb, és néhol bizony oda kellett figyelni, nehogy félrelépjen az ember, Szerencsére nem esett, mert vizes köveken biztos jóval tovább tartott volna lejutni. Összesen 500 m-t ereszkedtünk, és épp kezdett rohadt kényelmetlen lenni a köveken való lépdesés, mire leértünk a házhoz. Innen már ugyanazon az úton mentünk, mint amelyiken feljöttünk: végig egyenesen le a sípályán. Ezen a szakaszon ami feléfelé 40 perc volt, az lefelé csak 20 percbe telt.