Bakony 50

A Bakonyban még nem voltunk teljesítménytúrán. Kirándulni is csak egyszer, de az már régen volt, leírás sincs róla. Illetve 9 éve kék túrán. Már pár éve el akartam jönni erre a túrára, de mindig közbejött valami. Most már elõre beírtam a naptárba, és nem érdekelt az sem, hogy a rajt és a cél nem ugyanott van. Szabola jött csak el, juhi családi összejövetelen volt, krichard pedig fáradt volt. Azt üzente, hogy semmi kedve 5-kor kelni. Nem akartam válaszolni neki, hogy nem kellett volna akkor kelnie, 5-kor már a Camponánál kellett volna lennie. De lehet, hogy csak egy számot mondott...

Veszprémben a buszállomás mellett hagytuk a kocsit, a vasútállomásra legyalogoltunk, ez kb. 3 km volt. 6.55-kor indultunk el a túrán. Pont jókor, mert akkor érkezett be egy vonat egy rakás túrázóval. A túra legeslegeleje nem volt valami érdekfeszítõ: országút, szemétdomb, üvegcsréppel kirakott kõkerítés mellett a város szélén. De hamar beértünk a kvázi belvárosba, ahol a Séd mellett kanyarogtunk a kis utcákon közvetlenül a vár alatt. Ez már szebb környék volt.

Átmentünk a Viadukt alatt, itt kaptuk az elsõ pecsétet. Majd fel a lépcsõn a kempinghez, aminek a kerítése mellett haladtunk tovább. Elmentünk az állatkert teverészlege mellett is, majd egy kilátó mellett álltunk meg, ahol szabola virágokat, én meg a kilátást fényképeztem. A következõ kanyarban ismét virágfényképezés sûrû anyázások közepette, merthogy nemigen sikerült lefényképezni a cickafarkat.

Reméltem, hogy már tudunk gyorsan haladni, csak azért is mert még pár kitérõt be akartunk iktatni a túrába. De párszáz méterrel odébb ráakadtunk a Laczkó-forrásra, amit meg kellett mérni. A cseppeket nem hoztuk el, de vízmintának való edény volt velünk. Az otthonról hozott banánokat itt megettük, mert összenyomódott, és ha tovább tartogatom, akkor csak kiszürcsölni tudtam volna a hátizsákból a pürét. Kicsit begyorsítottunk, majd a Csatári-hegy alatt megkaptuk a második pecsétet. A hegytetõre nem kellett felmenni, de mi felmentünk és megnéztük a kilátót.

A hegytetõrõl lementünk a Séd pártjára, és végre igazi erdõben is haladtunk. Elmentünk a Márkói malom mellett, ami most már nem hasonlít malomra. Átmentünk a patakon és a másik oldalon haladtunk mellette. Nemsokára egy másik malom következett, a Széphegyi-malom. Ez már romokban hever, de lehetett sejteni, hogy hol lehetett a malomkerék, sõt megtaláltuk hol vezették be a vizet a Sédbõl. Ismét át kellett volna mennünk a patakon, de elég sok víz volt benne, széles is volt. Úszni nem akartunk, maradtunk az északi partján, az az út is Bánd faluba vezetett, ahogy a jelzés is. Itt volt egy kis zápor, de még annyira sem volt jelentõs, hogy felvegyük az esõkabátot. A felhõkbõl több virga is lógótt le a környéken.

Bánd egy kis falu a 8-as út mellett, nagyon rendezett házakkal és környezettel. A falu közepén van az Essegvár, ahova szabola felment fényképezni, addig én megreggeliztem, mert már nagyon éhes voltam. Herendig mûúton mentünk, a vasútállomáson volt az ellenõrzõpont. Ez az itiner szerint 18 km-nél volt, a GPS szerint 21-nél. Nem voltunk idõvel valami jól eleresztve, eddig sok idõ elment a fényképezgetéssel, meg a kitérõkkel. Úgy gondoltuk, most egy kicsit belehúzunk majd.

Lassú, de hosszan tartó emelkedõ kezdõdött. Szántó mellett haladtunk, majd egy kis erdõben haladtunk, ahol egy õz is elénk került. Elkezdett esni az esõ, és felvettük az esõcuccot. Rövidesen felázott a talaj, egyre csúszósabb lett az út. Az emelkedõ csak nem szûnt egészen addig, amíg fel nem értünk a Hajagosra. Az esõ csak fél óráig tartott, utána le is vettem a poncsót. A hegyoldalban végig medvehagymától volt szagos az erdõ, rengeteg medvehagyma volt, kilométereken keresztül.

Szabola itt nagyon kivolt, de amint felértünk a tetõre, és leült pihenni meg teázni kicsit jobban lett. Az esõ is elállt, lassan elvékonyodott a felhõzet, és a nap is kisütött. A sár viszont egyre nagyobb lett, össze-vissza csúszkáltam, ami elég sok energiámat emésztette fel. A legidegesítõbb az volt, amikor a támaszkodó lábam csúszott meg, és pont a lépés pillanatában. Egyszer estem csak, a kezem csupa sár lett, de nem akartam az ivóvizemet kézmosásra pazarolni, inkább egy pocsolyában mostam le a sár nagyját, és a végén öntöttem rá tiszta vizet.

Az Öreghálás nevû ellenõrzõponton nagyon kivoltam. Menet közben ettem is kicsit. Herendtõl elég jól nyomtuk az iramot, nagyjából 5-ös átlagot mentünk. A combon belsõ része kezdett kidörzsölõdni, de még nem fájt nagyon. Sikerült úgy mennem, hogy ne fájjon minden lépés. Még egy kitérõt tarveztünk, a Tisztavízú-forráshoz. Ez oda-vissza kicsivel talán több lenne, mint 1 km, de én nem mertem belevágni. Nem voltam benne biztos, hogy a túra végén is ilyen jól tudok majd menni, és inkább nem mentünk el hozzá. Majdnem 20 km még hátra volt.

A Pápavárnál tértünk rá a kék sáv kelzésre, ezen mentünk egészen a célig. Az út innen már jobb volt, kb a 10%-a volt olyan sáros, ahol figyelni kellett nehogy elessen az ember. Volt kevés aszfaltút is, ami most nagyon rosszul esett, a talpam is kezdett fájni. Németbánya mellett elértük a 40. kilométert, kicsivel, több, mint 8,5 óra alatt ott voltunk, ami egész jó idõ. Most már biztos, hogy idõben be fogunk érni, viszont nem biztos, hogy elérjük a fél hatos buszt vissza Veszprémbe.

Sikerült folytatni a gyors tempót, de kezdtem kidõlni. Talán azért, mert már tudtam, hogy nemsokára célba érünk és kezdtem leereszteni. Lassítottam kissé, de még így is két órán belül beértünk a célba, és elártük a korábbi buszt. A végén egy olyan úton mentünk az erdõben, ami nagyon hasonlított egy régi kisvasút töltéséhez. De ha az is volt, már régen megszûnhetett, a töltésben is már egész nagy fák nõttek. Szabola szerint tök más a Bakony, mint a Pilis, merthogy itt nincsenek olyan sziklás szakadékok, mint ott (legalábbis a hegység ezen részén), ezért "nyugisabb" is. Az út sokszor a közvetlenül a kanyargós patak mellett vitt, és több alkalommal át is kellett kelni rajta.

A rendezõk rendesek voltak, nem kellett végigmenni Városlõdon, a cél a falu szélén volt, a focipályán. Szépen lerajzolták egy térképre hogy hol vannak a különbözõ buszmegállók, és menetrendet is nyomtattak. Különbuszt is biztosítottak vissza, de azt mi nem vártuk meg. A célban több jelvénybõl is lehetett választani, két különbözõt választottunk. Csodák csodájára a GPS által mutatott táv most már megegyezett azzal, ami az itinerben szerepelt.