Mezõföld 50

Sajnos, amikor még jevényt adtak ezen a túrán, akkor nem jöttem el. Mindig elriasztott egy nyári, kánikulai síkvidéki túra. Most pont ráértem, és még kánikula sem volt, kellemesen fújt a szél. Persze ettõl függetlenül jól le lehetett égni. Viszont már nem jelvényt adnak, de azért a gólyás kitûzõ is szép.

Mindjárt az elején felbasztam az agyam, mert az a kib@szott GPS megint nem mûködött. Tavaly õsszel is ez volt a baja, az vígasztalt ,hogy most szerencsére még a jótállási idõn belül vagyok. Aztán egyszercsak, majdnem 8 km megtétele után megjavult, és nem volt gond vele a túrán.

Az összes erdõs szakasz a túra elején volt. Reggel fél 7 és 8 között. Az is akácos, elég ritkás. A tegnapi esõtõl még vizes volt a fû az erdei úton, néhol sárfoltok is voltak. A nagy sietségben fel is fröcsögött a vádlimra a sár (ennek a történésnek késõbb még lesz szerepe). Gondolkodtam, hogy hosszúnadrágban jöjjek-e, de inkább a rövidet választottam. Most jobban oda kellett tehát figyelni a csalánra meg a tüskés növényekre. Emiatt kicsit lassabban is haladtam, de Sárkerezstúr elõtt a mezõgazdasági úton már jól lehetett haladni. A faluban nem tudtam, hogy a kocsmában kell bélyegezni, úgy szóltak ki bentrõl, hogy menjek már be.

A Sárkány-tó mellett kellett elmenni, ami az itiner szerint Magyarország legsósabb tava. Nem sokat láttam beõle, elég kicsi, gondolom ilyenkor sok víz el is párolog belõle. Na, valahol itt gondolta meg magát a GPS, és mégis hajlandó volt venni a mûholdjeleket. Kiértem a Kálozra vezetõ országútra, és végtelennek tûnõ aszfaltmenet következett. Ez a Mezõföld azon része, ami tökéletes síkságnak mondható. Tisztán, mintha valahol Békésben sétálna az ember. Káloz mellett, a Malom-csatorna partján volt a második ellenõrzõ pont.

Innen 10 km út vezetett a csatorna partján, végig nyíl egyenesen déli irányba. Baromi változatos volt. Néha felreppent egy vizimadár, és ki kellett kerülni egy lovaskocsit is. 10 km út után átmentem a Sárvíz mellé, és annak a töltésén haladtam még 5 km-t dél felé, de már tõlem jobbra volt a víz. Itt láttam meg az elsõ túrázót, aki a 60 km-es távon indult. Amúgy az 50-esen enyém volt az 1-es rajtszám :).

Sárbogárd elõtt kicsit változatosabb volt a táj. Láttam õzeket is egy csatorna partján, és egy erdõn is keresztül kellett menni. Ez utóbbi két percbe tellett. Átmásztam a vasútvonalon, és már meg is érkeztem Sárbogárdra. 30 km-nél jártam, de úgy éreztem muszáj lesz leülnöm egy kicsit. Ebédeltem is két szendvicset, és vettem egy boroskólát a kocsmában, ahol az ellenõrzõ pont volt. Legszívesebben aludtam is volna egyet, de nem tehettem, mert inkább a korai vonattal akartam volna hazamenni. Ekkor viszont több, mint egy órát kellett vernem a szintidõre.

Nagyon úgy nézett ki, hogy ez nem lesz meg, mert nagyon nehezen indultam el. Hiába, nemcsak a sok emelkedõ, hanem a monoton síkság is kikezdi a lábat. Ha nem is az izmokat, de a talpakat biztosan. Nem volt más inger, kénytelen voltam arra figyelni, hogy mennyire fáj a talpam. Kislók környékén megváltozott a táj. Már nem az a hagyományos alföldi jellegû volt, hanem inkább szelíd dombságra hasonlított. Amíg lent, a Sárvíz partján alig voltam 100 m-en, itt a legmagasabb dombtetõ 160 m-es volt. Gyakorlatilag itt volt a túra összes szintemelkedése. Kislókon feltöltöttem a vízkészletemet, és indultam is tovább. Egy völgyben vitt a kanyargós út, majd a legvégén az Iringó tanösvényen kellett bemenni a célba.

Itt egy kicsit elkavartam, felmentem még egy dombtetõre, ahova nem kellett volna, de a GPS térképe alapján könnyen visszataláltam a helyes útra. A célban babgulyás várt, szerencsére nem volt forró, tudtam belõle enni két tányérral is, és még a korábbi vonatot is elértem. Mivel nem mostam le a lábamról a reggel odaragadt sárdarabogat, azok helye nem égett le, így szép piros a lábam, és szép fehér foltok is vannak rajta.