Királyrét 20

Május 3-án volt a Királyréti kisvasút napja. Ez alkalommal rendezték meg ezt a túrát is. Három táv volt: 10, 20, 30 km. A 30-asnál a rajt és a cél ugyanaz volt, a 10-es túl rövid, így maradtunk a 20-ason. Zolcsi nem nagy túrázó, amit bizonyít az a több szál cigi is, amit közben elszívott, meg a táskájában hozott vax és cola light is. Jó, hogy a hajráfot nem hozta. Ennek ellenére a végén egy árva kukkot nem szólt, hogy fájna a lába, vagy elfáradt volna, sõt még a végén is jól nyomta.

Elõszõr is át kellett menni Verõcére a bicikliúton. A turistaút tudniillik itt megy fel a hegyek közé. Ráadásul pont a Vác-Balassagyarmat bzmotos vonal mellett haladtunk végig. Ez a vasútvonal nem annyira forgalmas, mint mondjuk a Semmeringbahn, a jó két óra alatt csak egy vonatot láttunk, de azt kétszer is. Nem sokkal Magyarkút megállóhely elõtt értünk ki sinek mellé. Tudtuk, hogy nemsokára fog szembõl jönni egy vonat, ezért a sineken mentünk tovább. El is vesztettük a jelet, de onnan nem tudtuk volna lefotózni a bzmotot. Kicsit aggódtunk, hogy hova állunk majd félre, meg hogy meghalljuk-e a vonatot, de ezzel nem volt gond. Olyan hangja volt már messzirõl, mintha egy tank jött volna az erdõben.

Nem volt kényelmes a sineken baktatni. Mindenki tudja, hogy a talpfák pont a lehetõ legkényelmetlenebb távolságban követik egymást, ha azon akar gyalogolni a hülye turista. Ha meg nem, akkor a kövek törik fel a talpat. Szokolya állomásig mentünk a síneken, de már rohadtuk untuk. Itt tértünk rá a piros kereszt turistajelzésre, ami továbbra is párhuzamosan megy a sinekkel, de jobban bemegy az erdõbe és fel-felmászik a domboldalakra. Eddig a síneken menve nem is volt szinte emelkedõ, mivel ugye a vonat sem tud akármekkora meredeket megmászni. Most a turistaúton izzasztóbb emelkedõk voltak. Amúgy Szokolya állomás érdekes, mert tulajdonképpen az erdõ közepén van, messze a falutól. A falu fõutcáján pedig a kisvasút robog végig, és gondolom a busz is arra jár. A nagyvasúti állomást nem sokan használhatják.

A már említett piros kereszt jelzés elég szarul van jelezve. Ritkák a jelzések, és elég réginek tûnnek. Már régen jártam ennyire szarul jelzett turistaúton. Egy helyen nem is követtük, bár ez a mi sarunk. A kényelmesebbnek ígérkezõ aszfaltúton mentünk, ami egyszer csak elkanyarodott a turistaúttól, de a GPS segítségével végülis egy kissé aljnövényzetes úton át visszatértünk a jelre.

Nem voltunk valami jó idõben, sietni kellett. Annál is inkább, mert fel kellett menni a nógrádi várhoz is, mert annak a kapujánál volt az ellenõrzõpont. De ott nem találtunk senkit, ellenben csináltunk is pár képet. Zolcsi Nógrád megyeiként még nem is volt ebben a várban. Végül is a vár alatti parkolóban nagy nehezen megtaláltuk a pecsételõ emberkét, de már ott tartottunk, hogy hagyjuk a francba az egészet, legfeljebb a GPS-sel meg a fényképekkel bizonyítjuk, hogy jártunk itt. Azért fagyiztunk egyet a focipálya mellett lévõ cukrászdában, és a falu szélén lévõ Csurgó-forrásnál vizet is vettünk. Úgy döntöttünk, hogy kajálunk is, és addig is megvárjuk a Vác felõl nemsokára ékrezõ vonatot, amit le is fotózunk.

Viszont alig marad egy óránk a 6 km-re. Szóval már nem szarakodtunk, mentünk mint az állat. Egyszer sem álltunk már meg. Volt egy kis emelkedõ az elején, aztán az erdõben kanyargott az út. Ahogy közeledtünk a határidõ felé, úgy gyorsítottunk, de a futást azért mellõztük. Mögöttünk fekete felhõk gyülekeztek, amelyek már a hangukat is hallatták. Látszott, hogy most nem ússzuk meg pár csepp esõvel, mint elõzõ nap Pásztón. És természetesen bekövekezett az is, ami be szokott akkor következni, amikor rohannánk a szintidõ miatt. Rossz irányba fordultam. Zolcsi szólt, hogy a GPS-en hülyeség van, mintha másik irányba mennénk. Szerencsére csak pár száz métert csesztünk így el. Tíz perc késéssel futottunk be Királyrétre, amit azért nem értek, mert nem éreztem azt, hogy sokkal lassabban mentem volna, mint a Pásztó 40-en. Igaz, a sineken lassabbak voltunk, de nem annyira, és a várban is elment jó pár perc.

Végül kaptunk azért kitûzõt és emléklapot, meg kisvasutas képeslapot is. Kár, hogy a kitûzõn nem kisvasút van, hanem a túrát rendezõ egyesület kitûzõjét kaptuk meg.

Fél óra volt még a kisvonat indulásáig, amivel visszamentünk Kismarosra. A gõzösrõl sajnos lemaradtunk, mert arra még két órát kellett volna várni, és Zolcsinak még Salgótarjánba is haza kellett mennie. Közben kitört a zivatar, mindenki a fedett váróba menekült. Az érkezõ vonat egy csomót késett, de hét kocsi volt rajta. Egy mozdonnyal nem is tudott ide feljönni, ezért egy húzta, egy másik meg tolta a vonatot.