Köves-tetõ-Remeterét

A DDK egy szakaszát jártam be a jégesõzés befejeztével. A Hármas-hegyrõl az aszfaltúton leereszkedtem a Köves-tetõig, itt tértem rá a kék jelzésre. Ezt a szakasz Árpádtetõig már megjártam Natasával pár éve, most csak azért csináltam meg még egyszer, mert akkor Árpádtetõn nem tudtunk normálisan bélyegezni.

Magára a Köves-tetõre nem kell felmenni, hanem inkább elmenni a nyugati oldalában, ahol látni lehet, hogy nem véletlenül kapta a hegy ezt a nevet. Egy csomó kõ, de inkább szikla hever szanaszét a hegyoldalban a sûrû erdõben. Kijõve az erdõbõl hónaljig érõ gazban találja magát az ember, amelyben ujjnyi vastag szederindák is keverednek, szóval nem kényelmes a járás. Ráadásul a régi Mecsek térkép rosszul tünteti fel ezt az utat, és én akkor még azt néztem. Gondoltam, könnyebb ha az erdõben megyek, ott nincs tüskés bozót, viszont voltak alacsony ágak, amelyeket nehezen lehetett kikerülni a nagy hátizsákkal. Végül toronyiránt kiértem a Bétaaknára vezetõ mûútra, és megkerestem azt a pontot rajta, ahol metszi a jelzés.

Meg is találtam, és folytattam utamat lefelé. Azonban ismét eltûntek a jelek, és itt az emlékeim után mentem. Ezek belevezettek egy fiatal telepítésû erdõbe, ahol elég sûrûn voltak a fák. Pár éve itt még keresztül lehetett vágni, de most erre esély sem volt. Lehet, hogy okosabb lett volna visszamenni, hátha van egy normális jelzett út is (mondom, erre jeleknek nyoma sem volt), de én inkább továbbmentem. Leereszkedtem az erdõbe, és egy vízmosást követtem, amely párhuzamosan haladt a feltételezett jelzéssel. A térkép alapján a jel is lejön ide a vízmosáshoz. Elég jól lehetett haladni, valami útszerûséget is találtam, viszont sokszor kellett le-fel mászkálni, ami rohadt fárasztó volt. Ismét bele kellett volna menni egy fiatalosba, amihez nem volt kedvem. Gyorsabb volt kikerülni, bár így fel kellett mászni a dombtetõre. Ott aztán találtam egy rendes szekérutat, ami jó irányba is ment, ezen haladva rövidesen rá is leltem a kék jelekre. Szerencsére volt tájolóm, és olyan hülye sem voltam, hogy rövidnadrágban induljak el. Kullancs így is került belém. Ez volt a harmadik, pedig már 16 éve túrázok, ami nem rossz arány.

Ez egykori Hársas kulcsosháznál vezetékek miatt írották ki az erdõt, így itt is elburjánzott az aljnövényzet. A házból alig van valami, természetesen már bélygezõhely sincs. A térkép jelöl egy forrást is ide, de nem találtam meg. Késõbb kiderült, a régi térképen máshol van, mint az újabb kék túra atlaszon.

Extrém módon szomjas voltam, indulás óta nem álltam meg. Most, két óra elteltével egy emelkedõ elõtt megálltam, levettem a hátizsákot, és ittam is keveset. Elég izzasztó emelkedõ következett, majd jobbra-balra kanyarogva erdei nyíladékokon vezetett az út. Árpádtetõre egy hosszú erdészeti aszfaltúton kellett bemenni, illetve a legvégén kellett csak errõl letérni. Itt pihentem kicsit egy korsó sör társaságában. Úgy megizzadt a hátam, hogy amikor elõször megtapogattam, azt hittem, hogy a víz folyt ki a palackból. Hajlamos vagyok arra, hogy rosszul csavarjam rá a kupakot, de most nem errõl volt szó. Árpádtetõn az erdészet egy játszóparkot épített ki, mindenféle játéklehetõséggel: játszótér is van, lehet quadozni, lovagolni, zorbozni, meg minden ilyesmi.

Árpádtetõn átkeltem a fõúton, és a kék jelzésen a Tripammer fáig mentem. Onnan tettem egy kis kerülõt a Z+-on, ahol elõbb az Andor-forrást látogattam meg, majd tovább a Hármas-forrásig mentem. Itt már a szebb arcát mutatta a Mecsek. Kényelmes ösvényeken, kacskaringós utacskákon haladtam, nagyjából szintben. Viszont nagyon kimerültnek éreztem magam. Hiába, lassan dél lesz, és még nem ettem semmit. Viszont a sok zümmögõ dög nagyon zavart volna kajálás közben, így nem álltam meg. A forrásnál feltöltöttem vízkészletemet, majd egy emelkedõt legyûrve a Fehér-kúti kulcsosháznál visszatértem a DDK-ra. Itt ragasztottam az igazolófüzetbe, és már normálisan le is tudtam ülni kajálni.

Két órám volt, hogy elérjem a buszt Remeterétnél, így sietõsebbre vettem a tempót. Egy nagyobb emelkedõt kellett megmászni addig, de azt sikerült 1,7-szer megtenni. Egyszer csak elfogytak a jelek, amik eddig egész jók voltak, így visszamentem az utolsóig. Semmi kedvem nem lett volna ahhoz, hogy a tetõn derüljön ki, hogy rossz hegyre másztam fel. A jel végül is ezzel az úttal párhuzamosan vezetett, csak jóval keskenyebb ösvényem ment. A kilátás viszont szebb volt onnan a környezõ erdõkre. A hegy legtetején ki volt irtva az erdõ, ennek roppant mód nem örültem, így is ki voltam tikkadva. Visszanézve látszódott a Zengõ és a Hármas-hegy is a fehér radarral.

A következõ pont a Büdös-kúti kulcsosház volt, itt is ragasztani kellett a füzetbe. Meglepõ módon 1 óra alatt megtettem a 4,7 km-t. A ház szépen fel van újítva, a környék is gondozott. Nagyon faszán néz ki, ráadásul három forrás is van a környéken. Ezekbõl kettõt jelöl a térkép, mindkettõt rossz helyre, de könnyen meg lehet õket találni. A Büdöskútból nem folyt víz a csövön, hanem inkább alatta a kövek közól csordogált a víz. Az Évi-Jenci forrás nagyon szépen ki van építve, két csövön folyhatna a víz, de itt sem folyt semmi. A Feri-forrás viszont mûködött.

Pihenni nem volt idõm, továbbindultam a remeteréti buszmegállóba. Elmentem két víznyelõ között, az egyik alján barlang nyílása tátongott. Majd az országúttal párhuzamosan egy kis ösvények kanyarogtam lassan lefelé. Dörögni kezdett, ezért is vettem sietõsre.

Végül fél órával a busz elõtt odaértem, és még meg sem áztam, viszont rossz buszra szálltam fel, így Abaligeten csak a késõbbi vonatot értem el.