Tavasszal gondoltunk arra, hogy el kellene menni a Bükkbe, megcsinálni a Bükk 900-as csúcsai túramozgalmat, amirõl nem túl jó emléke van krichardnak meg nekem. A mozgalom teljesítménytúraként is mûködik és mi anno elég szépen felsültünkl vele. Igaz nem vagyunk nagy tájékozódó zsenik, de most a feherb is jött velünk. Juhi nem, de õ már úgysem jár ilyen helyekre. Szóval hárman mentünk és ha már ott vagyunk, akkor egy másik túramozgalmat is szerettünk volna befejezni, amelynek keretében a Bükk északi forrásai közül kell megkeresni 20-at. Szerencsére a 20-bõl már elég sokat megtaláltunk régebben,így csak 6 maradt ki.
Szóval 20 csúcs, 6 forrás, 3 geoláda, 2 nap. Egy nap alatt nem tudtuk volna megcsinálni. Azaz lehet hogy meg tudtuk volna, de nem akartuk. A szentléleki turistaházban foglaltunk szállást, és így a két nap elég volt arra, hogy megcsináljuk amit elterveztünk. Hiába vagyunk azonban meteorológusok, az idõt nem tudtuk megjósolni egy hónapra elõre, így pechünkre pont egy zivataros hétvégét fogtunk ki, szakszóval izobárikus mocsárhelyzetet.
Elsõ nap korán indultunk, és már fél kilenckor meg is álltunk a Garadna-völgyben, hogy az aznapi elsõ ojjektumot felkeressük, nevezetesen a Ferenc-forrást. Kb. 4 kilométer volt a kitérõ, kettõ föl, míg megtaláltuk az eldugott forrást. Elég bõvízû, rendesen ömlött a torkán a víz kifelé. Nem turistaút mellett helyezkedett el, de szerencsére egy elhagyott erdészeti úton meg tudtuk közelíteni. Felírtuk a kódot, mértünk, majd vissza kocsihoz és indultunk Bánkútra. Szerencsére még nem esett, de nagyon lógott az esõ lába, bármikor a nyakunkba kaphattuk volna az esõt. Krichard már az elsõ lépés után kérdezte hogy mennyit kell menni, meg miért kell menni egyáltalán, meg már unja is. Ez valami kényszer lehet nála, hogy állandóan mondogatja már az elsõ lépések után, elege van az egészbõl. De ennek ellenére mégis mindig élvezi/élvezte a túrákat, most se volt másként.
Az elsõ napra 15 csúcsot terveztünk (na meg a Ferenc-forrást), méghozzá a Bánkúttól távolabb esõ csúcsokat. 10 körül indultunk a kocsitól és a Huta-Bérc felé indultunk. Itt a csúcson kaptuk el az elsõ záport. A fák ugyan adtak védelmet de annyira esett, hogy fel kellett venni az esõvédõ cuccokat. Ezután jött a Fekete-Sár-Bérc. Mivel az elsõ csúcsok kissé távolabb voltak Bánkúttól, ezért jó darabig mentünk mire megszereztük az elsõ pecséteket. Ezután jött a Kõrös-Bérc, majd a Vörös-Sár hegy.
Mind a 20 csúcson egy kis tetõvel fedett és névtáblával ellátott faoszlopot kellett megkeresnünk, majd a faoszlopra erõsített kis pecsétet az igazolólapra kellett nyomni, ezzel igazolva a teljesítést. A csúcsokra - kevés kivételtõl eltekintve - nem vezet turistaút, úgyhogy arra megy az ember amerre gondolja. Szerencsére a fennsíkon nincsenek nagy szintkülönbségek, a csúcsok 900 méter körül vannak, de a hegyek közötti völgyek sincsenek alacsonyabban mint 800 méter. Úgyhogy egy csúcsra maximum 100-150 méter szintkülönbséget kell legyõzni. De így is simán összejön 1500-2000 méter.
Kukucsó hegy, Ispán-hegy. Az Ispán-hegynél egy kicsit elkavartunk rossz irányba, így a zöld háromszög-sárga háromszög elágazásból mentünk vissza, úgyhogy egy kis pluszkilométerre és pluszszintre kényszerültünk. A felhõk folyamatosan ott cikáztak a hegyek között, hol belekerültünk, azaz k nagy köd lett, hol teljesen eltûnt. Itt majdnem elvesztettük krichardot, mert lemaradt. De szerencsére egy kis üvöltözéssel helyrehoztuk a dolgot. Ezután Istállós-kõ - teljesen ködben volt -, majd Nagy-Kopasz. Most lehettünk talán legmesszebb Bánkúttól. A Virágos-Sár-hegyre felfelé az erdõ közepén találkoztunk egy másik társasággal, akik szintén ezt a túramozgalmat csinálták. Mikor felértünk a csúcsra már kisütött a nap és ez szerencsére tartósnak bizonyult aznapra. Talán nem is baj mert még csak most jött a két fantasztikus kilátást nyújtó "kõ", a Tar-kõ és a Három-kõ. Közben azért még útba ejtettük a Büszkés-hegyet is. A csúcsokon általában vagy egy nagyobb tisztást találtunk, néha azonban az erdõ kellõs közepén volt a keresett oszlop.
A Három-kõn megkerestünk egy geoládát is , majd mentünk tovább. Elvileg 8 körül kellett volna odaérni a szállásra és már fél hat körül járt és még hátravolt 3 csúcs és vagy 7 km. A két kõhát következett, a Kis- és a Nagy-Kõhát. A kicsire kalandosan jutottunk be, nem is mondom hogyan, majd átmentünk a Nagy-Kõhátra ahova földút vitt fel, nagy valószínûséggel az ott található torony miatt. Úgy döntöttünk, hogy a mára tervezett 15. csúcsot, a Mély-Sár-Bércet holnapra halasszuk, tehát már csak a kocsihoz kellett visszamenni. De az is még vagy 3 kilométerre volt. De azért csak odaértünk, majd irány a turistaszálló. 3 ágyas szobában kaptunk elhelyezést és még vacsorázni is volt lehetõségünk. László-napi sör, majd alvás.
Fél hatkor hajnalban jó nagy zápor ébresztett, majd fél hétkor is esett egy fél órát. Elég szar napnak néztünk elébe, marha rossz esõben sétálgatni. De úgy látszik kegyeibe fogadott minket az idõjárás, mert mire kiszálltunk Bánkúton már alig csöpögött az esõ. Akartunk valamit enni itt, de nem lett belõle semmi, inkább egybõl elindultunk a Felsõ-Borovnyák felé. Hamar odaértünk, Bánkúttól alig pár száz méterre fekszik. Azonban a csúcson, ahol sejtettük az oszlopot, egy kerítéssel körülvett katonai objektumot találtunk. Katonai objektumot, amit õrzõ-védõ cég védett:) Ott kolbászoltunk egy darabig, mire megszólalt egy hang a kaputelefonból és érdeklõdött mit keresünk. Elmondtuk és szerencsénkre tudta mirõl van szó: a kerítés mellett kellett pár métert menni és meg is találtuk az oszlopot. Valszeg nem itt volt eredetileg, hanem bent az elkerített részen valahol, de áthelyezték ide.
Indultunk vissza és rákezdett a zápor. Visszaértünk a fák közé és így már elviselhetõbb volt az esõ, ami ráadásul max 10 percig ha esett. Elvileg úgy volt, hogy visszamegyünk a kocsihoz, de aztán úgy döntöttünk, hogy inkább nem és a Pipis-hegy felé indultunk. Az esõ elállt, néhol már kékellt az ég, ami elég bíztató volt. A Pipis-hegyet nemsokára megtaláltuk, majd felmásztunk az oszlophoz, max 200 méter lehetett az emelkedõ. Következett a Fodor-hegy: le a Pipis-hegyrõl, majd föl a szemközt elhelyezkedõ Fodor-hegyre. Itt anno már voltunk fent a kricharddal, de ez nem jelentett semmit. Itt is kb 300 m emelkedõ után megtaláltuk az oszlopot. Pecsételtünk és mentünk tovább a tegnap kihagyott Mély-Sár-Bérc irányába. Anno itt kavartunk nagyon sokat a Ricsivel, de most errõl szó sem volt. Ismét 200 méter emelkedõ, majd a hegytetõn az aprócska tisztásokon átgázolva végül hamar ráakadtunk az oszlopra. Ahogy néztük a térképet, még 3 900-as csúcsot fedeztünk fel a környéken, érdekes, hogy ezeket nem vették bele a mozgalomba.
Már csak két csúcs hiányzott a 20-hoz. A Mély-Sár-Bérctõl visszafelé mentünk Bánkútra, útbaejtettük a Nagy István erõse csúcsot. A már szokásos pár száz méteres emelkedõ után pecsételtünk, majd irány az autó. Elég éhesek voltunk mivel a reggeli elmaradt, úgyhogy kicsit kiléptünk és nemsokára már a kocsi mellett voltunk. Kb fél 11 lehetett és már csak egy csúcs maradt. Ricsinek elege volt, úgyhogy miután ettünk, úgy döntött, hogy a Bálványra már nem jön fel velünk. Megtehette hiszen a múltkori kudarcba fulladt Bükk 900-as csúcsai teljesítménytúrán már voltunk fent a Bálványon. Csak mi ketten a feherbbel mentünk. Ez se volt vészes talán 5-600 méter lehetett a parkolótól. Hamar fel is értünk, pecsételtünk és ezzel befejeztük a Bükk 900-as csúcsai túramozgalmat. Már fönt a csúcson hallottuk, hogy az ég megint dörög. Megkerestük a geoládát, majd mentünk is vissza a kocsihoz.
A Bükk északi forrásai túramozgalomhoz a feherbnek fel kellett még keresni 3 forrást, ami nekünk már "megvolt", a 2008-as Bükk Fennsík túra után már juhival és kricharddal mi már felkerestük õket. Talán ez most jól is jött ki, mivel a Ricsi ide sem akaródzott eljönni, de ez így volt tökéletes, mert akkor mi a feherbbel lemegyünk Ómassára Bánkútról Ricsi pedig odamegy kocsival. Így nem kell visszamászni Bánkútra. El is váltunk, majd a feherbbel elindultunk a sárga pluszon Ómassa irányába. Alig értünk be az erdõbe ismét rákezdett az esõ. Megint csak fák alatt voltunk, így szinte semmit nem éreztünk a záporból. Mégcsak az esõkabátokat se vettük fel. Csak haladtunk lefelé a völgyben, majd betértünk a Gyula forráshoz. Mértünk és indultunk is tovább. Az esõ elállt, a nap kisütött.
A terv szerint jó lett volna délután kettõre leérni Ómassára, hogy a maradék két forrásra maradjon idõ és ne este induljunk haza. Úgyhogy igyekeztünk, tovább lejtettünk, majd betértünk a Meteor forráshoz is. Itt is mértünk, majd mentünk is tovább. Már csak a Jubileumi forrás maradt, amelyhez elég sokat kellett felfelé menni egy másik völgyben. Szerencsére egész jól bírtam a menetet és kb negyed kettõre fel is értünk a forráshoz. Itt sem volt esély vízhozam mérésére, ömlött a víz mint állat, ugyanúgy mint a Meteor forrásból.
Innen vissza kellett mennünk a völgyben, majd 3/4 2-re be is értünk a faluba. Már csak két ojjektum maradt és "kész" vagyunk: a Hajnalka és a Vadas Jenõ forrás. Lillafüredrõl indultunk neki, kb 8 kilométeres túrának ígérkezett. Most figyeltünk hol állunk meg, a múltkori büntetés elvette a kedvünket az összevissza parkolgatástól. A zöld sávon mentünk felfelé a völgybõl, szerencsére nem volt meredek, de így is elég sokat emelkedtünk mire felértünk a völgy tetejére.
A források viszont a túloldalon voltak, úgyhogy még elég sokat kellett menni. Az elsõ a Hajnalka forrás volt, amely ki volt száradva, egy csepp víz se folyt a csövön, pedig elég frankó kis mohos vályú feküdt a földön, hogy a vizet elvezesse. Nem is maradtunk sokáig, már elég fáradt voltam és egyre jobban idegesített, hogy tovább kellett menni ráadásul lefelé. A Vadas Jenõ forrásig ugyanis még vagy egy kilométert kellett gyalogolni ráadásul lefelé, ahol ugye majd vissza is kell jönni. Ráadásul el is csúsztam a saras talajon, kétszer is.
De végül csak odaértünk, és ezzel be is fejeztük a Bükk északi forrásai túramozgalmat. Mivel a kocsit fizetõs parkolóban hagytuk és csak két órára elég pénzt szórtunk bele, ezért krichard vissza is indult, hogy odaérjen idõben. Mi még megmértük a forrást, ettünk egy keveset és csak utána indultunk el. Vissza az emelkedõn, ami visszafelé már nem is tûnt olyan hosszúnak. Útközben ettünk egy kis szamócát. A visszaúton már nem volt gond, maximum csak annyi, hogy mikor Lillafüred felett kiértünk az erdõbõl egy újabb zápor csapott le ránk, és kénytelen-kelletlen fel kellett öltözni arra pár percre amíg esett, különben rommá áztunk volna. Végülis 3/4 5 kor indultunk haza.
