Corvin 25

Egyedül mentem el a Corvin túrára, mert senki nem ért rá. A 25-ös távot céloztam meg, egyrészt azért mert hamarabb otthon lehetek, másfelõl nem voltam olyan edzett, hogy az 50-esnek csak úgy neki mertem volna vágni. Mivel Erdõkertes nincs messze, ezért már reggel hétre odamentem, hogy minél hamarabb indulhassak. A start az iskolában volt. Miután neveztem, azonnal nekiindultam, nem akartam sokat tökörészni.

Az idõjárás egyelõre nagyon kedvezõen alakult: az eget összefüggõ felhõtakaró borította, de esõtõl egyáltalán nem kellett tartani. Viszont pont annyira volt vastag a felhõréteg, hogy a napot elrejtette, így egész kellemes idõben indultam el. Az iskolától egészen a falu határáig kellett menni, majd tovább a falu szélén egy darabon. Már most féltem a kutyáktól, vajon hány szabadon csatangoló ebbel fogok találkozni? Szerencsére egyetlenegy sem vetõdött utamba.

Aztán nemsokára elszakadtunk Erdõkertestõl és nemsokára már a terepen haladtunk. A turistajelzések jók voltak, a szalagozás is remek, a kétes elágazókban mindig találtam szalagot. Térképem nem volt, de a startban kapott itiner és a térképvázlat alapján nem lehetett eltévedni ezen a túrán.

Derékszögben kanyarodott az út Vácbottány irányába, ahol az elsõ ellenõrzõpontot találtam a katonai emlékmû mellett. Gyorsan pecsételtem, aztán már indultam is tovább. A fõúton haladtam egészen a falu határáig, majd ismét terepre vitt az utam. Az egész túra során alig-alig volt komolyabb emelkedõ, talán kettõvel ha találkoztam. Most se volt másként: egy picit felfelé, majd lefelé, ahogy a dombságokban szokott lenni.

Beértem a fák közé az erdõbe, majd nemsokára találkoztam két túrázóval, akik - mint késõbb kiderült - az 50-es távon indultak és a piros négyzet turistautat keresték. Sajnos nem tudtam nekik segíteni, és pár száz méter majd egy kaptató után meg is találtam az ominózus leágazást, de õk még korábban visszafordultak. Gondolom azért visszataláltak ide késõbb.

Itt hagyott le egy apa-fia páros, de a túrán késõbb senki nem elõzött meg. Még egy nagyobb emelkedõ volt hátra, majd az erdõ szélére kiérve egy nagy lucernaföld mellett mentem tovább. A távolban már látszódott Kéripuszta, a második ellenõrzõpont. Dimbes-dombos volt a táj, néhol csak dimbeket láttam, jó nagyokat, máshol meg csak dombok között vitt az utam. Mikor beértem a pusztára pecsételtem, ittam vizet, majd mentem tovább.

Délnek vitt a jelzés, elõször nyitott területen, majd ismét beértem a fák közé. Nemsokára már Vácegres határában jártam. Ismét rám tört a frász, mi lesz ha kutyával találkozom. De szerencsére nem történt semmi, azaz történt, de a kutya és köztem mindig volt kerítés:). Idõvel egész jól álltam, még az 5 órás teljesítés is meglehet. A faluban letrappoltam a mûútig, majd ott ismét délnek mentem tovább. Elõször még a mûúton, majd letértem és homokos terepen mentem tovább az Egres patak irányába. Az itiner szerint itt valami kódott kellett volna felírnom, de meglepetésemre itt is pecsétet kaptam. Aztán tudatosult bennem, miután a pontõr felvilágosított, hogy valószínûleg a kezemben egy tavalyi túrára vonatkozó itiner van.

Itt sem töltöttem egy felesleges percet sem. Elmúlt tíz óra és a nap kisütött, a felhõk eltakarodtak. Szerencsére nem lett azonnal döglesztõ meleg. Innen továbbra is nyílt terepen, a patak mellett vitt az út, néhol egész komoly homokréteg borította az utat, amiben igencsak nehézkes és kellemetlen volt a járás. Lassan visszaértem a mûút mellé, majd jött az utolsó szakasz a Margita felé.

Egy lakott részen kellett átvágni - szerencsére kutya sehol - majd ismét vissza az erdõbe. Az apa-fiú ismét elrobogott mellettem, kérdezték, hogy miért nem ittam egy sört a kocsmában. Há mondtam még vezetnem kell. Aztán elsiettek, én pedig baktattam tovább. Amint beértem az erdõbe feltûntek a kis fekete legyek. Tisztára olyan érzésem volt, mintha a fejem egy naprendszer középpontja lenne, a sok kis fekete szarság pedig bolygók. Néha kaptam egy-egy üstököst is a pofámba, néha odatévedt egy-egy Jupiter, meg egyszer egy Aldebaran is, de gravitáció ide vagy oda kegyetlenül elhajtottam õket.

Homokos, széles földúton értem be az utolsó ellenõrzõpontra. Itt is csak vizet ittam, majd indultam neki az utolsó szakasznak. Alig egy kilométer múlva felértem a csúcsra, a Gödöllõi-dombság lemagasabb pontjára, a Margitára. Fotóztam párat majd indultam tovább. Negyed 12 volt, most már elérhetõnek látszott az 5 órás teljesítés. Le -fel gyalogoltam kisebb dombocskákon, a nap sütött, de szerencsére többet mentem árnyékban, mint a napon.

Még egy utolsó emelkedõ várt rám, közvetlenül Erdõkertes elõtt. A sisnyán át vezetett a turistaút - a sárga sáv. Néha az volt az érzésem, hogy ezeket a turistautakat a Corvin túrákon kívûl nemigen használja senki. Pedig a jelzések jók voltak, sõt a legtöbb helyen még egy C betû is jelezte, hogy a Corvin túra erre halad.

Ezután már csak le kellett ereszkedni a faluba és már "csak" egy kilométert kellett gyalogoloni a falu utcáin a melegben, hogy beérhessek a célba. Én voltam az elsõ teljesítõ:) Se futó, se senki nem hagyott le. Valszeg futók nemigen voltak, vagy ha igen akkor a hosszabb távon. Csak kérdés, hogy apa-fia hova tûntek? Aztán mikor már indultam akkor érkeztek meg, de nem tudom hol maradhattak le. 12 óra pár percre értem be, így az 5 km/h-s átlag is sikerült. Az itiner+térképvázlat+szalagozás tökéletesen használható volt.