Dombrád-Tokaj

Az idei vízitúra kissé nehézkesen jött össze. Juhinak nagyon tetszett a tavalyi, ezért mindenképp el akart menni idén is evezni. Csakhogy amikorra beterveztük az újabb kenuzást - nyár elejére - a Tisza ismét áradt, ezért lemondtuk az egészet. Úgy tûnt ugrott az egész - nekem sem volt valami nagy kedvem a szervezkedéshez-, de a juhi csak nem nyugodott és végül lefoglalta a kenukat, összeszedte a társaságot, megérdeklõdte a kempingekben a szállást. Érdekes módon a tavalyi bandából senki nem jött el; a juhi meg én képviseltük a "kemény magot". Az utolsó pillanatig is kétséges volt, hogy leszünk-e annyian hogy 3 kenut megtöltsünk, de végül csak összejött a hat ember.

Ahogy az ilyen túrák esetében szokott lenni, a kenukat az indulás napja elõtt át kellett venni, ezért csütörtökön este utaztunk le Dombrádra. Most nem vonatoztunk, autókkal mentünk le. A dombrádi kempingben - ahol tavaly befejeztük a túrát - szálltunk meg. Késõn értünk oda,-negyed 8-kor indultunk Pestrõl- elmúlt 23 óra mire befordultunk a kempingbe. Ennek ellenére az elsõ éjszaka alvás helyett iszogatással illetve pingpongozással telt, syb hozott otthonról egy általa nem kedvelt whiskeyt, de végül csak megittuk ketten a felét:), amit sajnos meg is szenvedett.

Másnap nem indultunk túl korán. Egyáltalán nem volt szükség a sietésre, az elõttünk álló huszonpár kilométert még a Tisza lassú folyása ellenére is pár óra alatt meg lehet tenni. A sátrak vizesek lettek reggelre, megszárítgattuk õket, összapakoltunk, fizettünk, reggeliztünk stb, szóval elment az idõ. Szerencsére a nap sütött, nem esett az esõ és így egész kellemesen telt a reggel. A tavalyi túrához hasonlóan a mostani társaságban is akadtak- sõt a juhi és rajtam kívül azt hiszem mindenki - akik még nem vettek részt ilyen jellegû vízitúrán. Természetesen a beborulás volt a téma, de bõszen bizonygattuk, hogy nem fog történni semmi és a folyón megtett elsõ pár kilométer után már mindenki megnyugodott: nem lesz itt baj.Nem is lett.

Végül 11 körül indultunk; a juhi a Mariannal, én sybbel, Jenõ a barátnõjével ült egy kenuban. A cuccokat testvériesen elosztottuk a kenukba, a zárható mûanyag hordókba bepakoltuk azokat a dolgokat, amiket féltettünk az esetleges vízbe borulástól.Teltek a kilométerek: néha eveztünk, néha csorogtunk, néha dumáltunk, néha vihogtunk. Jenõ pár kilométer megtétele után bevallotta, hogy az elején nem tudta elképzelni hogy élvezni fogja ezt a dolgot, de most már rájött miért is olyan jó ez az egész: csend, nyugalom stb.

A Tisza nem volt abszolút mélyponton, de azért a tavalyi vízszinthez képest legalább másfél-két méterrel alacsonyabban mosta a partot.Tavaly is vittem pecabotot magammal, ezt idén sem mulasztottam el. A part mellett rengeteg bedõlt fa akadt, amelyek mellett próbálkoztam valami halat fogni. És láss csodát: még csak 7-8 kilométerre lehettünk az indulási ponttól, amikor az egyik sziklás kiszögellésen egy nagyobb balin kapott a csalira. Alig került a twister a vízbe máris rárabolt. Marha nagy élmény volt. Ezután viszont nem is fogtam többet semmit. De már ez az egy megérte:).A balint visszaengedtük.

Nemsokára megálltunk ebédelni. Egy homokos, zátonyos, lassan mélyülõ parton álltunk meg, ami strandnak lett kialakítva, legalábbis erre utaltak a kihelyezett szemeteszsákok. Mikor mi odaértünk szinte nem is volt senki. Kb fél órát tölthettünk el ott, mindenki evett valamit, majd újra vízreszálltunk és folytattuk utunkat. Egyre több felhõ takarta az eget, de szerencsére nem gomolyosak voltak. Tudtuk hogy estére várható a front, de azért abban bíztunk, hogy megússzuk esõ nélkül legalább addíg amíg ki nem kötünk Tiszabercelen. Kb délután 4-re értünk oda. A szállás egy aránylag kis telken volt, amit pont ilyen vízitúrásoknak van kialakítva. A parttól kb 150 méterre található egy kb 100-130 négyzetméteres terület, kis bolttal, zuhanyzóval stb. Szerencsére a kenukat nem kellett felcipelnünk, de azért így is többször fordultunk mire mindent felcuccoltunk.

Este paprikáskrumplit csináltunk. Azaz a syb és az Ági. A tulaj fickó tanácsokat osztogatott, mit hogyan kell beletenni stb. Azt hiszem sybék maguktól is el tudták volna készíteni a kaját, de úgy látszik õket nem zavarta, hogy a pasas beleszól. Engem tuti idegesített volna.A kaja marha finomra sikeredett és alig maradt a majdnem 5 kg krumpliból valami a bogrács alján:).

Éjjel esett ugyan valamicske esõ, de szerencsére a nagy zuhé elkerült minket. Reggel szintén nem kapkodtunk, komótosan megreggeliztünk, összepakoltunk és mire elindultunk már a nap is ki-kisütött. A sátrakat szerencsére ismét el tudtuk pakolni szárazon. Kicsit késõbb indultunk mint elõzõ nap és egy kicsivel több út is várt ránk. De ez egyáltalán nem volt gond. Bepakoltunk a hajókba, vízreszálltunk és tovább haladtunk a célállomás, Tokaj irányába. Az idõ kicsit szomorkás volt eleinte; a nap kevesebbett sütött, mint elõzõ nap, sõt elég nagy gomolyok borították az eget és a szél is felélénkült néha. Teltek a kilométerek, beszélgettünk, csokiztunk, fényképeztünk. A sybbel felcseréltük a pozíciót, aznap õ irányított hátul én meg elõre ültem, könnyebb volt horgászni. De aznap már nem fogtam semmit. Dél körül kikötöttünk és ebédeltünk valamit, majd folytattuk az utat. Kb 10 km lehetett még hátra mikor megpillantottuk a tokaji hegyet rajta a toronnyal.

A Tisza folyása lelassult, többet kellett eveznünk, de a kilométerek így is teltek. A folyó Tokaj fölött 5 km-vel eléggé kiszélesedett, zátonyos partszakaszon haladtunk. Syb sirályokat fotózott, amelyek az egyik zátonyon fennakadt hatalmas fa törzsén ücsörögtek, míg én fényképeztem a partot nagy mennyiségben beborító virágkákát. A motorcsónak forgalom megélénkült, sõt egy kisebb vízibusz is elhúzott többször mellettünk. Aztán mikor már mindenkinek elege lett az aznapi evezésbõl,kikötöttünk a tokaji kemping stégjénél. Felcipekedtünk, rövid tanakodás után kiválasztottuk a helyet a sátraknak. Mikor mindennel végeztünk bevonultunk Tokajba, mert ha itt vagyunk csak igyunk már egy kis tokaji bort. Elõször enni ültünk be egy étterembe, majd pincevadászatba kezdtünk, de pechünkre este kilenckor már nem találtunk semmit nyitva. Aztán szerencsére ráakadtunk egy aprócska borházra ahol a korábban vett borokat megittuk. Jókat játszottunk a zenegéppel:) majd éjfél körül indultunk vissza a sátrakhoz.

Másnap délelõtt összerámoltunk, majd dél körül indultunk haza. Jó kis túra volt, jövõre megyünk tovább, ha minden sikerül. Kérdés vajon, hogy jövõre is teljesen új csapatot kell-e verbuválni.