Egyes dendeócsés tagok szaporodnak is. És ha a gyermek elér egy bizonyos kort, akkor elhozzák õket túrázni. Ez a túra volt a fõpróbája a Raxi túrának. Igaz, az jóval keményebb lesz szintben, de távolságban nem. Ahogy én meg tudom ítélni, jól bírta Vencel a hátizsákban ücsörgést.
Próbáltunk olyan útvonalat kitalálni, ahol források is vannak, így egy Lajosforrás környéki útvonalat választottunk. A Kármán-forrás felé indultunk, mindjárt egy meredek lejtõ következett tehát. Szabola vitte Vencelt a hátizsákban, de nem mentünk gyorsan. Szétrázódott volna a baba, és nehéz lett volna összeszedni. Meg figyelnie is kellett, mert a baba magasabban volt, mint a feje. A hátizsák miatt nem is tudott annyi virágot fotózni, mivel nem tudott leguggolni vagy elõrehajolni.
Az elsõ nehézség a patakon való átkelés volt, de simán vettük az akadályt. Aztán ezt meg kellett ismételni vagy ötször. Egy kis idõre kimentünk a mûútra is. Itt Atissal mentem elöl, a többiek kicsivel lemaradva követtek. Az út mentén "Éleslövészet!" feliratú táblákra lettünk figyelmesek. Alatta egy "Nincs." feliratú kisebb tábla, ami forgatható. Bizonyára sok túrázóban felmerült már a gondolat, amit juhi ki is mondott: Legyen? De nem lett, mert a forgatható tábla kreténtúrázóbiztos, szóval le van lakatolva.
A Kárpát-forrásnál kajáltunk is egy kicsit. Meg persze mérés is volt, miközben a gyereket szabola letett egy padra. Nem akartunk sokat ücsörögni, úgyhogy nem is sokat ücsörögtünk. ÁTkeltünk még párszor a patakon Judit nagy örömére, és alig fél óra múlva meg is érkeztünk a következõ forráshoz, a Szilágyi Bernáthoz. Itt is zaba, meg kólaivás volt a program. Nem volt kedvem kólát inni, de juhi megfenyegetett, hogy akkor nem hoz többet. Ez hatott. A Sikárosi erdészháznál krichard a
pólóját is felavatta egy kéktúra bélyegzõvel.
Szabola kihasználta, hogy nincs rajt Venci, és virágokat fényképezett. Amennyi ideig tartott, szerintem vagy 42 képet csinálhatott. Addig mi játszottunk a gyerekkel, és megpróbáltuk rávenni, hogy mindja ki azt a szót, hogy "barotróp légkör". A "ba" már ment neki. De ebbõl a szódarabból még bármi kikerekedhet, ha a szülei nem vigyáznak, és sokat hozzák a mi társaságunkba a gyermeket.
Kiirtott fenyvesen át vezetett utunk, amin elég nehézkes volt átjutni. Valakik kivágtak egy szeletet az erdõbõl, és az ágakat odadobták ahova csak érték. Keresztül az OKT útvonalra. A
Sikárosi réttõl kezdõdött
az emelkedõ. Itt kellett visszahozni azt a sok szintet, amit az elején elvesztettünk. Mindenki a saját tempójában ment, a Szabó család kicsit lemaradt. Szabola közben megígért fût-fát Juditnak, hogy jobban viselje az emelkedõt. A tetõn elugrottunk a Tölgyikreket megmarkolni.
Lejtõ, majd ismét emelkedõ következett. A térképen jelölnek a turistaút mellett egy idõszakos forrást, a Helyiipari-forrást. Ezt próbáltuk megkeresni. Azon a helyen, ahol a térképen is van, találtunk egy kis kõrakást, ami be volt temetve levelekkel. Kifolyója nem volt, de kicsit nedves volt elõtte a föld.
Mellette egyébként több kisebb ér is volt, de foglalt forrásnak csak ez tûnt. A hegytetõn kitértünk, és megkerestük a Kékvizû-forrást is. Régi zöld kör jelzéseket is láttunk ott. Rég nem "üzemel" már a forrás, de ez rendesen be van foglalva. Fénykorában bemerítõs lehetett, most ez is teli van levelekkel, de víz is van benne. A levelek alatt megtaláltuk a vasrácsot, ami egykor rajta lehetett.
Szaboláék nem jöttek el ide, egybõl a kocsihoz mentek, ami innen pár száz méterre volt. Reggel csak pár autó állt Lajosforrásnál, mire visszaértünk alig lehetett parkolóhelyet találni, annyi autó volt. Vencel közben alaludt szabola hátán, és ahogy nekidölt a zsák keretének, piros lett az orcája. Legalábbis ezt mondták a szülei. Végül is jól bírta a túrát, egyszer sem sírt. Juditnak az emelkedõ ment nehezebben, amibõl a Raxon ötször ennyi lesz.