Cserhát 30

Mivel a héten úgy nézett ki, hogy rossz idõ lesz vasárnap, ezért csak az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy elmegyünk erre a túrára.Méghozza csak azért, mert a feherb azt mondta, mégse lesz olyan rossz idõ, mint ahogy kinézett. És láss csodát! Egyetlen csepp esõ nem esett. Na jó, két alkalommal pár percig csepergett az esõ, de ez nem jelent csapadékot. És a szemerkélést is csak úgy vettük észre, hogy kopogtak az esõcseppek a leveleken.

Reggel 7-kor indultunk ketten a juhival és 3/4 9-kor indultunk el a rajtból, az alsótoldi általános iskolából. Mivel nem néztem meg alaposan a túrakiírást, ezért csak az itiner átböngészése után esett le, hogy nem 30 hanem 33.6 km-rõl van szó, ami ugye nem elhanyagolható plusz, de szerencsére nem okozott gondot.(Megjegyezném, hogy a Cartographia által kiadott 8-as Cserhát (sárga) 1:60000 térkép eléggé pontatlan és hiányos, szóval tanácsos nem erre a térképre alapozni egy cserháti kirándulást!)

Végre,végre, végre! Ismét túra, ismét erdõ! Hosszú kényszerpihenõm után végre újra el tudtam jönni egy teljesítménytúrára! Már nagyon hiányzott.

A startból egyenesen a Felsõ-kúthoz mentünk, ahol ki nem hagytam a mérést. Eltököltem vele vagy 15 percet, mire mindent megmértem, de juhi egy szót sem szólt miatta. Az elsõ ellenõrzõpontot a Bükk-hegy nyergében találtuk meg. Az idáig tartó rész kísértetiesen hasonlított a Zemplén 50 túrának az elsõ szakaszára, amikor a Borz-nyeregig kellett felkapaszkodni. A pontnál pecsételtünk, majd egybõl mentünk is tovább.

A kék sávra visszatérve a mûúton gyalogoltunk egy darabig, majd elindultunk felfelé a Tepkére. Hosszabb emelkedõ következett, de szerencsére nem meredek kaptató, inkább lankásabb, de monotonul emelkedõ utacsaka vezetett fel a kilátóhoz, amelyet már a Bükk-hegy nyergébõl is láttunk. Az erdõnek nagyon szép színei voltak; tipikus késõ õszi színek, a sárga , a vörös illetve ezeknek mindenféle árnyalatai. Sajna a nap egy percre sem sütött ki, pedig akkor igazán gyönyörû lett volna a táj. De azért így sem panaszkodhatunk, ne legyünk telhetetlenek, örülünk hogy megúsztuk esõ nélkül; remélem a képek valamennyire vissza tudják adni az erdõ színeit.

A kilátó egy tetõvel fedett vasmonstrum. Gáz, vagy sem, én fel nem mentem a kilátóba, és a juhinak sem fûlött hozzá a foga, bár õ mindig fel szokott menni az ilyenekre. Itt ettünk egy kicsit, majd elindultunk a következõ ellenõrzõpont irányába. A gerincen vitt végig az út, közben le kellett ereszkednünk egy nyeregbe is ahonnan a Tepkénél pár méterrel magasabb Purgára is felvitt az út. Szerencsére ez egyáltalán nem volt meredek és fárasztó. Az erdõ itt is szép sárgába öltözött, és az egyik tisztább részen remek kilátás nyílt a völgyben fekvõ Garábra és a távolabbi dombokra. Itt megint eszembe jutott mennyire jó lenne ha sütne a nap!

Nemsokára beértünk Garábra, amely egy kicsiny, de igazán szép falucska. Remekbe szabott, új építésû házakkal találkoztunk, takaros porták mellett vitt az utunk. Milyen jó lenne itt lakni! Az ellenõrzõpontnál pecsételtünk, és elég hamar ki is értünk a pici faluból majd a mûúton gyalogoltunk be Felsõtoldra. Elég hosszan gyalogoltunk az aszfalton, de engem abszolút nem szokott zavarni az ilyen. Felsõtoldra beérve kereszteztük a Szécsénybe tartó mûutat , majd elindultunk a következõ pont, Hollókõ irányába. Enyhe emelkedõn egy kisebb patak mellett vitt a turistút, majd felértünk egy kisebb tisztásra, ahol egy crosspálya és tehéncsorda fogadott minket. Szerencsére nem kerültünk összetûzésbe egyik tehénnel sem.

Tovább folytattuk utunkat, majd egy kisebb bukkanó után megláttuk magunk elõtt a kicsinyke várat. De nem arra mentünk, mert elõször be kellett menni a faluba, ahol az italboltnál kellett pecsételnünk. Itt ettünk, ittunk, majd kb 10 perces pihenõ után indultunk tovább a várhoz. Rendesen megizzadtam, de úgy látszik tanultam valamit, mert most már a túra elején sem vettem fel a kabátomat, így most nem kellett attól félnem hogy megfázom. Juhi végig egy szál pólóban nyomta, többször is megkérdeztem nem fázik-e de mindannyiszior tagadólag válaszolt. Hamar felértünk a várhoz, ahol pecsételtünk, majd kaptunk csokit is. Mentünk volna tovább de nem tudtuk merre. Elindultunk ugyan a falu mûemlék részébe vezetõ kék rom jelzésen, de sehogy sem tetszett nekem a dolog. Még idejében visszafordultunk és a pontõrtõl megkérdeztem merre kell továbbmennünk. A vár mellett vitt végig egy fehér négyzet jelzés majd becsatlakoztunk a kék sávba ismét.

Innen egy lejtõn zúdultunk le a Bükk-völgybe de csak azért hogy egy újabb hosszabb emelkedõn eljussunk a Dobogó-tetõig. Folyamatosan emelkedtünk, hol meredekebb, hol lankásabb kaptatókon. Juhi itt elment elõre, mert én nem bírtam a tempót, lassítottam és így sikerült megállás nélkül felmásznom. Juhi megvárt a kék sáv-sárga sáv keresztezõdésénél, ahonnan a Dobogó-tetõi kilátó már csak pár száz méterre feküdt. Pecsételtünk, ( azaz ragasztottak, mert a túrán pecsét helyett matricákat ragasztottak be az ellenõrzõlapunkra ) majd elindultunk a Cserhátszentiván felé.

Nos amíg az erdõben haladtunk nem volt gond, de a falu elõtti utolsó két kilométer a szántóföldek mellett...azt kihagytam volna. Ráadásul sietni is kellett, hogy idõben beérjünk, mert eléggé el voltunk késve. Legalábbis én ezt hittem, mert - ahogy szinte mindig -rosszul néztem meg az itinerben a távolságokat. Azt hittem hogy a szentiváni kilátótól még 5 km van hátra a célig, pedig csak alig több mint kettõ volt. Juhi bíztatott hogy menjek nyugodtan elõre, õ most nem tud sietni, így otthagytam és megfeszített tempóval nyomultam a falu felé, ahol a kilátóhoz fel kellett kaptatni. Szerencsére rövid volt és hamar fel is értem. Itt szembesültem megint a hülyeségemmel, mert itt derült ki hogy már csak 2 km van hátra a célig.

Kb fél órába telt mire legyalogoltam a maradék távot a két falut összekötõ mûúton. A szintidõ elõtt 20 perccel értem be és juhi is beért még idõben. Ha nem vagyok béna, akkor simán együtt jöhettünk volna, de mikor kifejtettem eziránti aggodalmamat, juhi csak legyintett: abszolút nem érdekes. Sötétedésre értünk be, ettünk pár szelet kenyeret, meg ittunk pár teát, majd összeszedelõdzködtünk és indultunk haza. De a Bableves csárdába azért még betértünk megenni egy jó kis bablevest. Finom volt:)

Jó túrán vettünk részt, az erdõ nagyon szép volt, a táj tetszett, az útvonal jól követhetõ volt, a szervezés is. Szerencsére nem esett az esõ, mert ha esett volna...nos, akkor eléggé rossz emlékeim maradtak volna meg a túráról. Sajnálom hogy nem mentünk be a várba, de idõ és pénz hiányában ki kellett hagynunk.