Lepke 40

Régen voltam már ezen a túrán, de akkor még Vasas Nagy Nyolcasnak hívták, de akkor is csak a rövidebb távon voltam. Most, hogy úgy tervezzük, mindannyian elindulunk a Kinizsin, inkább a hosszabb távon indultunk. Gondolom azért volt a "nyolcas" elnevezés, mert az útvonal egy középsõ pontot (Büdöskút) kétszer érint, és így az útvonalnak nyolcas alakja van. Igaz, elég degenerált nyolcas. De a lepke név is jó, hiszen a két "kör" úgy néz ki a térképen, mint egy lepke két szárnya.

A rajtnál nagy volt a tumultus. Sokat kellett juhinak sorba állni, így fél órás késéssel indultunk. Hiába lehetett a rövidebb távon 11-ig indulni, sokan egész osztályokkal odajöttek 8 elõtt, és csak egy ember volt, aki írogatta a rajtlapokat. De még idõben beállt juhi a sorba, mert öt perccel késõbb már a vágányokig ért a sor. Így csak kb. 30 percet állt a sorban. A késés miatt gyorsan kezdtünk. A lepke bal szárnyán indultunk el felfelé. Rögtön emelkedett az út, mert ugye fel kellett menni a Keszthelyi-hegység magasabb régióiba. Szerencsére az emelkedõ nem volt meredek, szép lassan emelkedett az út. Közvetlenül a Berzsenyi-kilátó elõtt volt csak egy rövidebb meredek szakasz. Egy osztályt is ki kellett elõzni útközben, mert nem akartunk a kilátónál lévõ ellenõrzõ ponton megint ácsorgással elcseszni az idõt.

Ezen a túrán volt eddig a legtöbb kilátó. Ez volt az elsõ, amit késõbb még három követett. Kivételesen egyikbe sem mentem fel. Nem volt kedvem fényképezgetni, amúgy meg a Balaton felõl sütött mindig a nap, szóval azt sem lett volna érdemes fényképezni. Juhi és krichard mentek csak fel, de nem voltak fent sokáig, gyorsan továbbáltunk. Megvan a gyorsan nézésnek is az elõnye. Fenyõerdõben haladtunk, egyszer fel, majd utána rögtön lefelé, de kicsik voltak ezek a szintkülönbségek. Továbbra is sebesen mentünk, és a Büdöskúti ellenõrzõ ponton is csak annyit várakoztunk, hogy bevárjuk szabolát, aki lemaradt a fényképezés miatt.

Innen egy meredek lejtõ következett, és már a lepke jobb szárnyán mentünk dél felé a Balaton irányába. Megváltozott a táj is. Kicsit unalmasabb lett. Az út nem erdõben, hanem az erdõ szélén vezetett. Sütött a nap, mint állat, meleg is volt, de nem volt még nyár, így kánikula sem volt. A következõ ellenõrzõ ponton még tartottuk az 5,5-es átlagot, Az aszfaltútról letértünk, és egy tanösvényen folytattuk utunkat. Ezt elég sokáig követtük, több helyen voltak információs táblák, amin a Pele apó magyaráz meg mindenféle dolgokat két nyelven. Szabola lefényképezte az összes táblát, amelyet érintettünk. A Szépkilátónál már elmaradtunk az 5,5-es átlagtól, innen már végig lassultunk. Bepózoltunk egy kõbányánál mind a négyen. Szabola szerint úgy nézünk ki a képen, mintha egy nyálas fiúcsapat lennénk, akit a Kozsó menedzsel. De ha már a kõbányánál tartunk, akkor itt megjegyezném, hogy ez volt a legkõbányadúsabb túra is. Ezen kívül még négy mellett mentünk el.

Felfelé indultunk el ezután a lepke jobb szárnyán. Rögtön meredek emelkedõ, ahol még a kidõlt fenyõket is kerülgetni kellett. Mintha egy vihar tépte volna meg az erdõt. A dombtetõn ismét kilátó, és pihenés, zabálás. Krichard csokis keksze megmentette az életemet, nagyon ki voltam dögölve az emelkedõ miatt. Pedig a java még csak most jött, két meredek domb, amin nyílegyenesen kellett felmenni egy erdei nyíladékon. Árnyék továbbra sincs sehol, de az erdõ sem valami szép errefelé. Lemaradtam a többiektõl, de rendes csávók, megvártak a dombtetõn. Tulajdonképpen csak az emelkedõk lassítottak le rohadtul, máskor nem volt gond.

400 m felett már kvázifennsíkon mentünk, továbbra is nyíladékokon fordulgattunk jobbra-balra 90 fokban. Kezdett rohadtul unalmas lenni az út, viszont elértük utunk legészakibb pontját. Innen egy balkanyarral már dél felé haladtunk. A Szent Miklós-forrásnál mértünk pH-t meg keménységet. Feltötöttem a vizemet is. Itt már megint szép volt az erdõ a vízmosásokkal és a nagy fákkal. A következõ ellenõrzõ pont ismét a Büdöskút volt, ezzel bejártuk a lepke jobb szárnyát, innen ismét a Balaton mentünk lefelé. Büdöskútnál zsíros kenyereztünk meg teáztunk.

Egy rövid kitérõ a Pad-kõre egy újabb kilátóhoz, majd végig kvázilefelé déli irányba. Ez is rohadtul uncsi volt, fõleg a vége felé. Már azt vártam, mikor érjük el már az ellenõrzõ pontot, ami a változatosság kedvéért egy kõbánya felett volt. Szabola és krichard gyorsabban mentek, mi juhival kicsit lemaradtunk. Egyszerûen nem bírtam gyorsabban menni, ha beledöglök akkor sem. Szerencsére jó idõben voltunk. Egy fákkal benõtt kõbányánál nem a jelzett úton mentünk, mert a sûrû fenyvesen fennakadtunk volna. Inkább a másik irányból kerültük meg a gödröt, és Vonyarcvashegy faluszéli utcáin keresztül értünk le a 71-es fõútra. Közel voltunk már a célhoz, azonban addig még le kellett menni a Balaton partján lévõ Szent Mihály-dombig, majd vissza a Vas-hegyre. Éppen ezért volt a túra leggecibb része ez az utolsó szakasz. A Vas-hegyre felfelé már szabola is lelassult, nemcsak én, a kilátóba pedig csak juhi ment fel. Így õ 100 %-os lett a ki megy fel több kilátóba versenyen. Jutalma: sz-es sz-szel sz-ezés.

A célig már nem volt sok vissza, de nem sikerült 5-ös átlag felett tartani magunkat. Viszont így is jó idõt futottunk. Kellemesen elfáradtam, pedig azt hittem, hogy a vége sokkal szarabb lesz. Már félút elõtt kezdett fájni a talpam, de aztán nem romlott tovább a helyzet. Legfeljebb a seggem dörzsölõdött ki a legvégére. De legalább a többieknek is :)). A célban sikerült csinálnom egy elcseszett fényképet egy Csörgõrõl, a kitûzõk átvétele után pedig elindultunk a kólabeszerzõ útra.