Kungsleden Kvikkjokk - Abisko

Reggelre aránylag normalizálódik a helyzet, az esõ elállt, a kedvem is jobb. Igaz éjszaka esett valamicskét, de az nem érdekes. Nem volt hideg az éjjel, nagyjából jól aludtunk; a puha mohaszõnyeg a sátor alatt eléggé kényelmes fekhelynek bizonyult. Megpróbálkozunk a lehetetlennel: tüzet próbálunk rakni. Az abszolút sikertelennek ítélt próbálkozást örömünkre siker koronázza. Többszöri próbálkozásra sikerül eléggé stabil tüzet raknunk. A környéken találunk pár fenyõfát, amelyeknek sûrû lombja alatt régi, elszáradt ágakra bukkanunk, ezek jó ideig biztosítják a tûzrevalót. Megpróbálunk teát fõzni. Reggelire megesszük a még otthonról hozott konzervjeinkbõl fejenként egyet. Nem valami gusztusos de ez van. Az esõ továbbra sem esik, a sátor szárad. Sõt, a meleget kihasználva a nadrágjainkat is szárítgatni kezdjük a tûz mellett. Próbálkozásunkat siker koronázza: nagyjából egy óra múlva a víz a szövetbõl gõzfelhõk kíséretében elpárolgott.

Összepakolászunk, lebontjuk a sátrat, ami nagy szerencsénkre szinte teljesen megszáradt, eloltjuk a tüzet.Nagyon eltökölõdünk, mert csak fél 12-kor sikerül elindulnunk. Elsõ célunk , hogy visszajussunk a Kungsleden útvonalára. Az elõzõ napi tapasztalatok alapján teljesen egyértelmû, hogy nem tudunk nem a turistúton menni; az erdõn átvágni hatalmas hátizsákokkal szinte teljesen lehetetlen vállalkozás lenne. Ez viszont azt jelenti,hogy az otthon összeállított "kikerüljük a tavakat" útvonal követhetetlen. És ez egyben azt is jelenti, hogy mindenképpen át kell kelni a tavakon és ki kell perkálnunk a sok sok koronát. De nem fordulunk vissza Kvikkjokkba, mert jövõ hét szerda még messze van nagyon, akkor inkább északnak megyünk és legalább látunk valamit a tájból.

A térképet böngészve rátalálunk egy rózsaszín háromszöggel jelölt hut-ra. A neve Rittak. Megcélozzuk, hátha kicsit színvonalasabb, mint a tegnapi "Förfallen" hut. Az idõ egyre jobb, a táj fenyõ és nyírfa borította, érintetlen, emberektõl távoli vidék.Visszavergõdünk a Kungsledenre, ahol egy tábla jelzi, hogy Kvikkjokktól már 13 km-re vagyunk és a másik irányba pedig 3 km-re valami Parte nevezetû hely van. Úgyis arra kell mennünk, majd útbaejtjük. Nemsokára aztán elérjük Parte-t. A Sjabttjakjavrre partján helyezkedik el egy kisebb félszigeten. Három épületet látunk, de a környéken sehol senki, teljes a csend és a nyugalom. Megnézzük közelebbrõl a házat, be is megyünk. Odabent egy gáztûzhellyel felszerelt, több szobából álló helyiségben találjuk magunkat. Ebédlõ, hálószobák, fáskamra, ruhaszáríót kamra, egyszóval minden. Éppen ebédidõben érkeztünk ezért meg is csináljuk a levest és a másodikat is.

Sajnos tudunk annyira angolul, hogy fel tudjuk fogna a falra kihelyezett papírok alapján, ez a ház nem ingyenes. Fizetni kell az itt tartózkodásért még akkor is ha csak nappal jövünk be egy kicsit melegedni, vagy éppen enni. A napidíj 60 SEK, ha svéd turistatársaság tagok vagyunk akkor csak 40. Egy éjszaka pedig kétszázvalahány korona. Szóval nem olcsó. Pedig most, hogy nincs itt senki milyen jó lenne itt maradni. Találunk papírt a tavakon átkelõ motorcsónakokról is: elvileg a Kungsleden vonalán szeptember 17-ig járnak a csónakok. Ha át akarunk kelni egyik oldalról a másikra, akkor fel kell húznunk valamilyen zászlót. Az ára a "kompnak" 120 SEK fejenként. Na legalább ezt tudjuk. Mivel mára még pont érvényes a horgászengedély pecázom egy picit. Persze semmi, de mindegy, legalább megpróbáltuk.

Újragondoljuk a tervet : összesen három tó van elõttünk, amíg a következõ olyan úthoz érünk, ahol valószínûleg busz is jár, amivel civilizáltabb környékre juthatunk. Gyors számolás: 3 tó, fejenként 120 korona egy, az összesen 720 SEK! És pluszba még kell pénz a buszra Gallivareba. De ennyi már nincs nálunk SEK-ben, mindenképpen el kell valahogy sóznunk az otthonról hozott 35 Eurót is. De ez azt is jelenti, hogy Abiskó ki fog maradni az útból.

Már éppen azon vagyunk, hogy maradunk, amikor két francia túrázó érkezik a házba. Megijedünk, nem akarunk fizetni semmit, ezért összepakolunk és délután két óra körül elhagyjuk a házat; mégis felmegyünk Rittakhoz. A kunyhó nagyjából 800 méter magasan van, de elõtte még 900 körülre kell felkapaszkodnunk. Nosza vágjunk neki. Erdõben menetelünk, nagyobbacska patakokon és csermelyeken kelünk át. A vizeken átívelõ hidak nincsnenek fixen rögzítve ezért össze-vissza imbolyognak míg átérünk rajtuk. Elõször fura de aztán megszokjuk a dolgot. Útközben -szinte kizárólag víz közelében - elég sok olyan hellyel találkozunk ahol korábban sátraztak. Nyáron biztos jó móka lehet:)

Belépünk a Sarek Nemzeti Park területére. Eddig nem emelkedtünk, de most lassan elindulunk fölfelé. Már látszik a két hegy közötti kisebb hágó, ahova fel kell jutnunk. Aztán az a szemét,mocskos esõ újra rákezdi! Lassan felérünk a fahatár fölé és visszanézve végre látunk valamit Skandináviából. Nem tiszta a kép, mert ködös, párás az idõ, alacsonyan szállnak a felhõk, de néhol átsüt a nap a felhõkön és így kivehetõ a környék.

Az utolsó egy kilométer a meredek a hágóig, de végül csak felcipeljük a seggünket. Most találkozunk elõször a csupa kõbõl és sziklából álló tereppel. Az emelkedõ azonban itt még nem ér véget, még több száz méter hosszan keresztül kaptatunk felfelé, igaz sokkal kisebb emelkedõn. De végre csak elérjük a legmagasabb pontot. Innen még két kilométerre fekszik a kunyhó. Szerencsére az esõ eláll.

Rénszarvasokkal találkozunk, az állatok abszolút nem izgatják magukat a közeledtünkre, de azért tartanak egy biztos távolságot. Fáradtak vagyunk, nagyon el akarjuk érni a házat már, de addig még mennünk kell. Kissé lejjebb ereszkedünk, visszatérünk a fák közé és a ködbe, majd pár száz méter után, negyed hét körül, megpillantjuk a kunyhót. Bemegyünk és igen! Van hely! És meleg! És száraz fa! Patak 20 méterre! Szuper!

Két osztrák fiatallal osztozunk a huton. Nemigen beszélgetünk velük, õk is elvannak meg mi is. Élvezem a meleget és az esõmentességet:) Remélem mindenem meg fog száradni.