Forrás túra a Visegrádi hegységben

Ez az idei elsõ forrástúra, amire el tudtunk menni, pedig már december van. Valahogy sosem jött össze. Pedig a szeptemberi 70 km-es távval nagyon szemeztem, de sajnos elõtte már elígérkeztem máshova. Most viszont összejött egy rövidebb távval, de a téli jelleg miatt ez a 26 km teljesen jó volt, és 9 forrást is meglátogattunk.

Nagyon hideg volt, amikor leszálltunk a buszról Visegrádon. Szállingózott a hó. Szerencsére hoztam kesztyût, mert addig is majdnem lefagyott a kezem, amíg kitöltöttem a nevezési lapot. Hát még a túrabot cipelésétõl hogy lefagyott volna! Felmentünk a Salamon-torony felé a bicikliúton, amin elég kényelmesen lehetett haladni. Sõt, rögtön három, általunk eddig még meg nem látogatott forrást is érintettünk, ezek a Mátyás, a Boglárka és a Dorottya. Utóbbi nem mûködött. Szabola aggódott, hogy hülyének néznek minket, mert méregetjük a víz paramétereit, de összefutottunk egy lánnyal, aki a Földtani Intézetben dolgozik, és hivatalból szokott csinálni ilyen dolgokat. Akkor kicsit megnyugodott, hogy van olyan ember, aki szerint ez nem teljesen idiótaság. Én amúgy személy szerint leszarom, ki minek néz emiatt.

Egy nagy vargabetût tettünk, mire felértünk a Nagy-Villámhoz, illetve csak a parkolójához. Itt tértünk le véglegesen az aszfaltozott útról, és már erdõben folytatuk utunkat, elõbb az OKT útvonalán, majd rövidesen a kék kereszt jelzésen. Itt kezdõdött a sáros rész, de elég furcsán viselkedett a sár. Néhol teljesen meg volt fagyva a talaj, nem volt sár, nem is csúszott, másutt viszont egyik pillanatról a másikra fel volt olvadva, és cuppogunk kilométereken keresztül. Pont a legsárosabb résznél vette szabola észre, hogy le kell térnünk az eddigi szintútról, és pár száz méterrel lejjebb kell menni. Sokan ezt nem vették észre, és kerültek egyet. Mi is onnan tudtuk ezt, hogy már voltunk erre, amikor egy régebbi Hol a következõ?-t tervezgettünk. A Khüllenberg-forrásnál kenyérrel vártak a rendezõk, és milyen praktikus is egy ilyen túra, hiszen vízrõl nem is kell gondoskodni a szervezõknek a sok forrás miatt.

Ismét sáros rész jött, ami eltûnt azzal, hogy rátértünk a zöld sáv jelzésre, ami Dunabogdányról megy a Vörös-kõ felé. Ezen is volt sár, de már koránt sem annyi, mint a Küllenberg-forrás környékén. Viszonylag jó tempóban haladtunk, annak ellenére, hogy inkább csak emelkedõk voltak, és még egy vízmosáson is át kellett kelni. Itt a felfelé menõ utat kötéllel is biztosították, abba lehetett kapaszkodni. Még a vízmosás elõtt a József-forrást is útba ejettük. A legtöbb szint a túra vége felé volt. A zöld jelzést követve felmentünk majdnem a Vörös-kõig, ez volt a túra leghosszabb emelkedõje. A sár itt is meg volt fagyva, néha-néha ismét elkezdett szállingózni a hó. Az a kis mennyiség ami esett, meg is maradt. Dél volt, mire felértünk a legmagasabb pontra, és már látszódott, hogy jóval szintidõ elõtt be fogunk érni. Pedig minden eshetõségre felkészülve még fejlámpát is hoztam.

A célig viszont még le kellett menni a Hétvályús-forráshoz, a könnyebb és hosszabb szerpenines úton. Szabola nagyon nyomta, alig tudtam lépést tartani vele. A forrásnál a csapvizet kicseréltem forrásvízre. Most vettem észre, hogy nem is ittam eddig semmit, csak szabola teájából tarháltam. Innen kellett felmenni a Vörös-kõre, ami sokkal nehezebb lett volna, ha nincs megfagyva a talaj az északi oldalon, ahol mentünk. Nem csúszott, sok volt a gyökér, amiben meg lehetett támasztani a lábat. Amúgy überdurva a meredekség, nem sok ilyen van Magyarországon. Talán a Vadállóköveknél a Prédikálószékre felfelé vagy Ágasvárra a turistaház felõl. Ennek ellenére rosszabbra számítottam, itt csak lefelé mentem eddig. Szabola és bea gyakorlatilag megállás nélkül felment, nekem kétszer meg kellett állnom, én nem vagyok olyan acélos, mint õk. Minek is akarunk mi a Triglavra menni, amikor itt van a Vörös-kõ is vázz!

A csúcson szabola készített egy újabb panorámafotót, és indultunk is tovább. Most már 5 km végig lejtõ út áll csak elõttünk, de közben még két forrást megkerestünk, a Csaba-kutat és a Rekettyés-forrást, illetve elmentünk a Vörös Meteor forrás mellett is. Pár kilométer lejtõ után be is értünk Leányfaluba, és 2,5 órával a szintidõ elõtt a célba is. Hat óra alatt jártuk meg az utat. Külön pozitív volt, hogy jelvényt adtak a teljesítésért, ami egy fát ábrázol rajta kék kör turistajelzéssel.