Idõpont:
2017. április 29.
Indulás: 07:50 - Salgótarján Érkezés: 16:50 - Salgótarján Résztvevõk: feherb, szabola, Vagány Máskor is voltunk már ezen a túrán 2004 2022
|
Csak alapos kutatások után tudtuk kideríteni, hogy mikor mentünk hosszabbat ennél a túránál. Szabolának a 2010-es zalai túlélõtúra jött ki, nekem egy Pest Megyei Piros túra rémlik kb. abból az idõszakból, és még pár, ami többé-kevésbé 38 km volt. Zsófinak rekord lett volna, ha nem beszélem le róla, így õ csak a 20 km-en jött. A környék mindig is a kedvencem közé tartozott. Ennek ellenére 2004-es az utolsó leírás, ami fent van az oldalon. Idén már elõre beterveztük, elõneveztünk, és az idõjárás is kedvezett a túrához. Szabolának ez volt az áprilisi kötelezõ túra, nekem meg az új cipõ próbája egy majdnem 40-es távon.
![]() ![]() Kis pihi a tetõn lévõ ponton, és mentünk tovább északra. Itt már gyorsabban tudtunk haladni, kellemes erdõben vitt az utunk, fel-le hullámvasutaztunk a lankákon. Szinte észrevétlenül szedtünk össze több, mint kétszer annyi szintet, mint az elsõ kilométeren. Lehet, hogy régen voltunk itt, de arra határozottan emlékeztünk, hogy a Karancsra feljutni nem lesz fáklyás menet. A Ceberna-völgynél lévõ ponton ettünk kicsit, elbúcsúztunk Zsófitól, mi ketten plusz Vágány meg elindultunk felfelé a völgyben. Itt már sár volt, jól meg kellett nézni, hova lép az ember. Egy-két kidõlt fát is kerülgetni kellett. Aztán egy meredek jobbkanyarral kimentünk a völgybõl, és a gerincen vitt tovább az út. Továbbra sem volt könnyû, de legalább itt már nem volt sár. Szinte észrevétlenül érkeztünk meg a nyeregbe a Karancs és a Kápolna-hegy közé. Pont kezdtem belejönni a mászásba, és már vége is volt. A kápolnához ugyan fel kellett menni, sõt utána még a Karancsra is, de ezek után az már szinte csak levezetésnek tûnt. Beszélgetni is tudtunk, míg eddig a tüdõmet kerestem. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Visszatérve a vár aljába újra elbúcsúztunk Zsófitól, aki a Boszorkánykõ felé ment tovább. Elõre felkészítettem lelkileg, hogy a térdét meg fogja viselni az a lejtõ. Mi Salgó falu felé folytattuk az utunkat, majd felsétáltunk a Medves fennsíkra. A szint nagy része már megvolt, már csak 500 m volt hátra a félútra. Pont annyi, mint azon a 3 km-en fel a Karancsra. Alig láttam a kutyát. Teljesítménytúrákon amúgy is jobban elõremegy, mert érzi, hogy merre ment a tömeg, és õ is arrafelé megy. A Medvesen többször is vissza kellett kiabálnom, hogy ne tûnjön el szem elõl. Régen a túra nem ment fel a Szilvás-kõre, hanem alatta vezetett el a sárga jelzésen. Pedig nagyon jó a kilátás a tetejérõl, és elég extra fícsörök (régi bánya, mágneses kövek, jégbarlang) vannak ott, szóval szerintem a plusz szint ellenére is pozitív, hogy felküldték ide az embert. Egy gyors ládakeresés, barlangfotózás, és indultunk is lefelé. A túrázós nép megritkult. A rövid távon indulók erre már nem jöttek el, és már szétoszlott a mezõny. Rónabányán elhagytunk egy csoportot, akik a Medvesen végig elõttünk mentek, és akiktõl a kutya próbált csokis kekszet kunyizni, majd Inászóig csak pár futó hagyott le minket. Simán behoztuk a kezdeti lemaradást, és a kajálás/ládázás/forrásmérés miatti idõveszteséget. Inászótól ugyan még fel kellett menni a Pécs-kõre, de az most már nem volt annyira meredek. A cipõ is jól bírta a túrát, akkor sem fájt, amikor huzamosabb ideig aszfalton kellett menni Inászó után. Fáradtak sem voltunk annak ellenére, hogy régen mentünk ennyit. Vágány még a 35. kilométernél is hozta volna oda a fadarabokat, hogy dobjam el neki. ![]()
|