Bükki Források 30

-Feherb, nézz ki egy túrát májusban a Bükkben, mert ott akkor húdenagyonfasza virágok nõnek, amiket jó volna lefotózni! - mondta szabola valamikor év elején. Ki is néztem, de nem ezt. Viszont már nagyon nem bírt magával, és eljöttünk erre, mert egy csomó forrás is lesz benne. Elõször az ötvenesre akart menni, mire mondtam neki, hogy akkor ne számítson rám. Sok az a 2000 m szint úgy, hogy még méricskélni is akar. Ha minden mérés csak 10 perc, akkor az 9 forrásnál már másfél óra, és ennél jóval több forrás lett volna. Maradtunk tehát a 30-as távnál. Ezzel együtt elkezdtük a Bükki források túramozgalmat is.

Nem volt jó idõ. Pont akkor eredt el az esõ, amikor indultunk, úgyhogy mindenki az esõs cuccát vette fel. Ez nálam a poncsót jelenti, krichardnál azt, hogy behúzza a cippzárt a kabátján, szabolánál pedig, hogy felveszi a pomponos sapkáját. Nem is volt jó kedvem, még azt is leszartam, amikor krichard kiment a Szeleta-tetõn az erdõ szélére, és azt mondta, milyen szép a kilátás. Tényleg szép, egyszer már jártam arra ez elõtt, 2002 augusztusában. De akkor nem esett, most viszont igen. Miután felmentünk a tetõre, egy lejtõ következett, és lementünk a Forrás-völgybe. Ez a völgy párhuzamos a Garadna völgyével, annál kicsit magasabban van és északabbra. Itt láttunk egy érdekes dolgot: egy, az esõtõl megáradt patakocska, ami az úttal párhuzamosan folyik, egyszer csak belefolyt egy kb. 1 m átmérõjû gödörbe, de akármennyire is folyt, azt nem töltötte meg soha. Krichard neki is esett egy bottal, hogy felkutassa, hol tûnik el a víz, és talált is egy lyukat, amin keresztül a föld alá folyt.

Elsõ ellenõrzõpontunk a Flóra-forrás volt, ez ebben a völgyben van. Szépen meg van építve, rajta van egy címer is. Általános volt ezen a túrán, hogy a források nagyon igényesen vannak kialakítva, szépen vannak foglalva. Sokszor a készítõk címerét is ráteszik a foglalatra. A legtöbb bõvízû. Ez alatt azt értem, hogy folyik ki belõlük a víz, mint az állat. De gondolom a vízhozam erõsen idõjárásfüggõ. Ennek nem volt kifolyója, a víz a forrás kövei alól tört fel, mintha egy föld alatti patak egyszercsak a felszínre érne. Felírtuk a kódot az igazolólapra, és indultunk is tovább. Dõre módon levettem a poncsót, mert elállt az esõ, de nem sokkal késõbb újra vehettem is fel, mert ismét megeredt. Tovább folytattuk utunkat a Forrás-völgyben felfelé. Egy kidõlt fa állta utunkat, amit csak nehezen tudtam legyûrni. Megkerülni nehézkes lett volna, ahhoz magas volt, hogy átlépjem, ahhoz pedig túl lent volt, hogy átbújjak alatta. Ez utóbbi mellett döntöttem, de nem akartam a sárba letérdelni, és a hátizsákot sem akartam levenni a poncsó miatt. Így nehézkesen ugyan, de átvergõdtem rajta. A többiek elmentek, nem is láttam õket.

A Felsõ-forrásnál találkoztunk. Ez a forrás nem volt ellenõrzõ pont, de azért vittünk mintát a vizébõl. Most sietni akartunk, nem méricskélni. A völgy végében voltunk, innen csak felfelé visz az út. Ez volt talán a túra legmeredekebb emelkedõje, ráadásul csúszott is, mint az állat. Csak kézzel-lábbal tudtunk felmenni. Nem tudom krichard hogy csinálta, de amíg én ott bénáztam, addig õ rég felért, és még az utat is megkereste. Szabolának csak egy keze volt, mert a másikban a GPS-t tartotta. A hátizsákomban szokott lenni egy külsõ fakkban, de most a poncsó alá került volna. Így is borzalmasan rossz volt a vétel, nem tudom mi a francért. Máskor is voltunk hegyekben és erdõben, és nem volt ennyire rossz. Állandóan csipogott, hogy valami hasfájása van. Amikor én vittem, volt olyan pillanat, hogy majdnem hozzávágtam egy fához.

Mivel az emelkedõn megsimogattam kicsit a földet, sáros lett a kezem. De nem volt gond, pár perc alatt leázott a nagyja az esõben. Itt szinte egyszerre gondoltuk szabolával, hogy húzzunk el a francba és adjuk fel a túrát, és töröljük le a honlapot. Esõben nem lehet fotózni normálisan. De aztán csak beláttuk, hogy az mekkora égés lenne. És akkor csokit sem kaptunk volna az Andó-kútnál, ami a következõ ellenõrzõ pont volt. Ehhez le kellett menni egy meredek lejtõn, de szerencsére az út szélén az erdõben lehetett normálisan menni. Na, ki ért le elõször? Segítségül annyit elárulok, hogy aki gyorsan néz, az gyorsan gyûri le a sáros, csúszós lejtõket is. Szinte még élvezte is, hogy csúszkál. Perverz állat!

Aztán persze fel ugyanarra, ahonnan jöttünk. Hosszú, forrástalan szakasz következett, és egy kicsit aszfalton is mentünk, amit kihasználtunk arra, hogy megnyomtuk a tempót. Egy csomó víznyelõ mellett vitt az utunk, és szabola az esõ ellenére talált magának fotótémát mindenféle virág formájában. Alig kajáltunk, tudtuk, hogy nincs sok idõnk a mérések miatt, és a sár miatt nem is tudunk gyorsan menni. Egyszer azért itt megálltunk, mindenki elõvette a másik szendvicsét, hogy ne kelljen levenni senkinek a hátizsákot. A turistaút többször keresztezte ugyanazt a mûutat, de mi nem a mûúton mentünk. Így ráleltünk a Sólyom-forrásra, amit azon nyomban meg is mértünk. Ez sem volt ellenõrzõpont. Lassan emelkedtünk, csak egy rövid szakasz volt meredek a Magoskõnél. Innen a Garadna völgyére van szép kilátás. A völgy másik oldalán jó 200 m-rel feljebb volt a Bükk-fennsík. Itt ismét felírtuk a kódot, és sajnos láttuk, hogy délnyugat felõl még feketébb felhõ közeledik.

Elolvastuk a leírásban, hogy merre kell menni, de felfogni nem sikerült; többször elõ kellett venni. Innen már rövidebb, 2-3 km-es szakaszok jönnek. Félúton voltunk, és kb. felidõben. Viszont a források zöme még hátra van. Biztonság kedvéért hoztunk vízmintának üvegeket, hogy ha esetleg kifutnánk az idõbõl, akkor is tudjunk vinni vizet, és otthon megmérni õket. A Magoskõ magosan van, de nem eléggé. Innen még 100 m-t kellett felfelé menni, ezzel el is értük túránk legmagasabb pontját. Aztán lecsorogtunk egy hosszú lejtõn a Garadna völgyébe. De közben még útba ejtettük a Köpüs-forrást, ahol amíg mértünk szabolával, addig krichard a tûznél szárogatta magát. A fent látott fekete felhõbõl még esett egy nagyot, aztán már kezdett alábbhagyni az esõ.

Következõ úticélunk a Szövetség-forrás volt, a kisvasút végállomásánál. Nagy banzáj volt itt, alig találtuk meg az ellenõrzõ pontot. Az ugyanis nem a forrásnál volt, hanem egy fedett helyen a vasútállomáson. Itt zsíroskenyeret adtak, amit menet közben fogyasztottunk el. Kezdtem örülni, hogy ha már visszaértünk a völgybe, akkor csak nem fognak visszaküldeni minket magasabb helyekre. Tévedtem. A Helyiipari-forrás még nem volt olyan magasan, de innen még tovább kellett menni felfelé jelzetlen úton; szalagozást kellett követnünk. Már elállt az esõ, de nem vettem le a poncsót. Hogy aztán majd megint újra elõ kelljen venni, ha elered ismét. Pedig ez az emelkedõ eléggé megviselt. Kevesett ittam, és elkezdett fájni a fejem. A Csókás-forrásig tartott az emelkedõ.

Itt kiszámítottuk, hogy ha nem történik semmi rendkívüli, akkor kényelmesen beérünk, és meg is tudjuk mérni az összes forrást. Kifejlesztettünk egy technikát, amivel gyorsabban tudjuk kivitelezni a mérést. Amíg én megmarkolom a GPS-sel a forrást, és elolvasom, merre kell menni tovább, addig krichard megméri szabolával a vízhozamot. Utána szabola belevágja a hõmérõt a vízbe, és amíg a hõmérõn stabilizálódik a hõmérséklet, addig õ megméri a kétféle keménységet, én meg a pH-t. Krichard meg unatkozik, vagy fadarabokkal játszik. Vagy írja a telefonjába a mért értékeket, és aztán elküldi õket a semmibe sms formátumban.

Siettünk tovább, de azért ha már a Bükkben vagyunk megnéztük a Dante pokla nevû barlangot, ami útba esett. Pontosabban csak szabola és krichard nézte meg, én úgy döntöttem, hogy elég volt az emelkedõkbõl. Csak felülrõl csináltam pár képet. Amíg õk a barlanggal foglalkoztak, én a balra látható erdei kisállatokkal játszottam. Ismét a völgyet céloztuk meg egy hosszú lejtõvel, de még megálltunk a kissé szocreál kialakítású Lencsés-forrásnál. A völgyben átkeltünk a Hámori-tó gátján, majd a parton kialakított sétányon mentünk Lillafüred felé. De még egy szopatós emelkedõn megközelítettük az Eszperantó-forrást, ami elég vicces helyen van. Jelzett út nem vezet hozzá, de pár lécsõfok van építve az út elején. De ezzel aztán tényleg vége volt az emelkedõknek, már csak 1,5 km-t kellett begyalogolni a célba.

Persze addig is le kellett menni, ahol feljöttünk, és a meredek, csúszós út miatt oda kellett figyelni. Itt már levettem az esõkabátot, és el is tettem. És hát igen, csaltunk. Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de a síneken mentünk be a célba. Nem mentünk le a tópartra, így megspóroltunk 17 m-t. Közben átkeltünk teljesen illegálisan a kisvasút viaduktján és az alagúton is. Ahogy átmentünk rajta, és beértünk az állomásra, jött is szembe a vonat :). Nem voltunk extrém módon elfáradva, csak kellemetlen volt az esõ. Azért örültünk, hogy nem a hosszabb távon indultunk. Kicsit szivatós volt az útvonal a sok emelkedõvel, de ez nem volt akkora gond. Ez egy ilyen túra. Szépek voltak a források, eddig ezek tetszettek a legjobban. Gyorsan elpakoltunk, és elhúztunk a haza. Pontosabban felvettünk egy olyan nyakkendõt, mint Richard Gere, és elmentünk sírni a diszkó elé.

Még Miskolcon voltunk, a 29-es busz után nyomultunk, és naná, hogy kisütött a nap. De nem volt benne sok öröme a még kint lévõknek. A nedves, labilis légtömegbe belesütött a nap, ami zivatarokat generált. Az autópályán haladva határozottan örültünk annak, hogy nem a Mátrabércre mentünk. Egy ótvar nagy zivatarfelhõ volt ugyanis a Mátra felett, de Pestre beérve a CX szélvédõjét is lemosta a jégesõ.

Elõször szabola akart leírást készíteni. Aztán mondta, hogy inkább én csináljam, de hosszút írjak. Hát itt van vázz, 10 kbyte text formátumban a képek nélkül.