A tavalyi Téli Tihany túrán is sokan voltak annak ellenére, hogy akkor még hófúvás is volt. Most ragyogóan sütött a nap, és emellett kõkemény pozitív hõmérsékletek is ígérkeztek a hétvégére, ami sok embert kizavart a szabadba. A
sorban kb. fél órát vártunk, de elég gyorsan mentünk, a sor vége javában az iskola udvarán volt.
Természetesen a tömeg nem tûnt el akkor sem, amikor elindultunk a túrán. A rövidebb távon indulók pár kilométer múlva más útvonalon mentek tovább, ekkor hirtelen lecsökkent a körülöttünk lévõ embertömeg.
A tavalyihoz képest ott változott az útvonal, hogy most fel kellett menni a Kis-erdõ-tetõre, ami megnövelte a szintet és a távot is, de cserébe szép volt a kilátás a Külsõ-tóra a tetõrõl. A Balaton és a Belsõ-tó be voltak fagyva, korcsolyáztak is annak ellenére, hogy már napok óta enyhe volt az idõ. Annyira meleg volt, hogy az elsõ emelkedõn le is vettem a pulóverem is, csak pólóban mentem tovább egészen a célig. Ennek aztán jó kéthetes torokgyulladás lett a következménye.
Mivel errefelé nem esett a hó, nem volt, ami elolvadjon, ezért sár sem volt. Gyakorlatilag csontszáraz volt a föld, egyedül a
Külsõ-tó partján volt sár, ott a partmenti
jégen mentünk, ahol pár centi mély volt a víz. Sajnos egy helyen elfogyott a jég, ott ki kellett menni a partra, ahol tocsogtunk a sárban. Aki ezt el akarta kerülni, az bement a szõlõbe, és a
sorok között bujkált át. Ez sokkal tisztább, ámbár sokkal hosszabb mûvelet volt, és mivel utálok hajudoznyi, egyenesen átvágtam a sártengeren, a többieket meg megvártam.
Az Apáti templomromnál megálltunk enni, adtak meleg teát is. Majd nekivágtunk a Csúcs-hegynek, amirõl a száraz út miatt a lefeléút most sokkal könnyebben ment a meredek részen. Eléggé el voltunk maradva idõben, bele kellett húznunk, ha idõben be akarjuk fejezni a túrát. Igaz, itt tömeg már nem volt, gyorsabban tudtunk haladni. Végigszáguldottunk a félsziget nyugati részén lévõ ex-vulkánokon, vagy vulkáni kaldéraperemen (ki tudja mi volt itt százmillió éve), és a sok emelkedõ és lejtõ után megérkeztünk a Hálóeresztõhöz, ahol már láttuk, hogy sietség nélkül is célba érünk szintidõ alatt.
Innen az Akasztó-dombra mentünk fel, majd le a hajóállomásra. Igazából már csak egy emelkedõt kellett megmászni a
Barátlakásokhoz, ahol én egy kicsit lemaradtam, mert elmentem geoládázni. A következõ ellenõrzõponton, a Kálváriánál utolértem a többieket. A menetlappal be lehetett menni az Apátságba a túra napján, de zárás elõtt pár perccel értünk csak oda. Így éppen csak körbefuttottunk, és utána mentünk a célba.
A rendezõk sem voltak felkészülve ennyi indulóra. Elfogyott a gyümölcs, és a kitûzõt is postán kaptuk meg utólag.