Keressétek a Csúcsrajárás alkalmazást a Google Playen!
Keressétek a Csúcsrajárás alkalmazást a Google Playen!
Túráink közül
Badacsonytördemic - Tapolca
(2010-10-10)
Õszi kéktúra a Tapolcai-medencében II: Badacsonytördemic - Tapolca
Mostanában
Adrspasske skály
(2024. október 12.)
Csehországi túra a kõvé vált óriások között
Lucní hora
(2024. október 12.)
Tavaszi - nyomokban téli - kirándulás az Óriás-hegységben
Elba-forrás
(2024. október 12.)
Megpróbáltuk felkutatni az Elba forrását a hó alatt, de ratrakkal kellett volna jönnünk
Dendeocse mászás
(2024. október 11.)
Újra a dendeocsén, de most már fel is mentünk a tetejére
Boncsos-tetõ
(2024. október 10.)
Nyári körtúra a Balaton-felvidéken a Boncsos-tetõ körül
Oberrothorn
(2024. október 10.)
Matterhorn-bámulós túra a Valais-i Alpokban
AK: Kismarja-Berettyóújfalu
(2024. október 10.)
Ide se jövök többet!
Répáshuta kirándulás
(2024. február 13.)
Õszi kirándulás a Déli-Bükkben Répáshuta környékén
Lillafüred kirándulás
(2024. február 13.)
Körtúra Lillafüred-Felsõhámor környékén barlangokkal, forrásokkal, kilátókkal.
Kasprowy Wierch
(2024. január 30.)
Nyári túra a Lengyel-Tátrában a Gáspár-csúcsra

Írottkõ 70

Teljesítménytúra
A leírást készítette: feherb
Idõpont: 2008. október 24.
Indulás: 06.00 Kõszeg
Érkezés: 20.55 Kõszeg
Résztvevõk: feherb
Máskor is voltunk már ezen a túrán 2002  2003  2005  2007  2009 
Túraparaméterek
A túra hossza68 km
Szintkülönbség2007 m
ÚtvonalKõszeg → Pogányok → Velem → Kalapos-kõ → Írott-kõ → Velem → Stájerházak → Paradicsomos → Hétforrás → Óház-tetõ → Kenyér-hegy → Cák → Velem → Irtás-hegy → Lukácsháza → Kõszegfalva → Kõszeg
Szintidõ17 ora
HelyszínKõszegi-hegység
Legmagasabb tengerszint feletti magasság882 méter - Írott-kõ
Idõjárás
Többnyire erõsen felhõs, csak rövid idõszakokra sütött ki a nap. Csapadék nem volt. Európa idôjárása
Magyarázat a térképhez
Ha ide jövök, mindig a túra elõtti és uáni nap is Kõszegen alszok a tornateremben. Amikor bementem egybõl kellemes meglepetés fogadott, ugyanis a zuhanyzókat és a WC-t felújították. Még tavaly is ugyanaz a szakadt zuhanyzó volt, mint tíz évvel ezelõtt, amikor elõször voltam itt. Most sokkal kultúráltabban nézett ki, és még a budiajtót is be lehetett csukni. Másik kellemes meglepetés az volt, hogy nem voltak olyan sokan, mint szoktak lenni (gondolom a rendezõknek ez nem volt kellemes). Nem volt nagy gyerekcsoport, és elmaradt a villanyoltás utáni jedikardozás a zseblámpákkal. Viszont volt helyettük pár antiszociális elem, akik rohadtul nem tudták megérteni, hogy egyesek szeretnének aludni is a túra elõtt.

Reggel hatkor a tömegrajttal indultam. Csak az erdõs részre beérve kapcsoltam be a lámpát. 6.45-kor értem az elsõ ellenõrzõ ponthoz, az Enikõ-forráshoz. Nem vártam semmit, rögtön indultam is tovább. Azt határoztam el, hogy olyan gyorsan teljesítem a túrát, ahogy csak tõlem lehetséges. De nem akartam rohanni fölöslegesen sem, szóval a saját tempómban mentem, nem voltam hajlandó futni a lejtõkön. Az ötös átlagot így is tudtam tartani.

Még a szerpentin elõtt felkelt a nap, de felhõs volt az ég, és csak lassan világosodott. A tisztásokon már nem kellett a lámpa, de az erdõben még elkélt. Kikapcsoltam, de miután kis híján leszakadt a vesém, mert nem vettem észre a félhomályban egy gödröt, inkább visszakapcsoltam. Enyhe volt a reggel, az emelkedõkken tarkított útvonal miatt meg aztán pláne nem fáztam. Emlékszem, volt olyan év, amikor errefelé már deres volt a táj. Most ennek esélye sem volt. A szerpentinnél lyukasztani kellett, majd leereszkedni Velembe. Itt már várta a túrázókat a zsíros kenyér, de nem akartam leülni, úgyis marad még az Írott-kõrõl visszafelé.

Útban a Kalapos-kõre
8.30-kor indultam is tovább Velembõl. Bozsokig nincs emelkedõ, onnan viszont elindul a túra elsõ hosszabb hegyi pálya. Elsõ lépcsõként a Kalapos-kõre kellett felmenni, itt nem volt most ellenõrzõ pont, majd egy hosszabb lejtõ után fel az Írott-kõre. Olyan sem történt velem eddig soha, mint most. Egyhuzamban fel tudtam menni a csúcsra. A Kalapos-kõ elõtt álltam csak meg inni és csokizni, utána pedig csak a kilátónál. Csak annyira álltam meg, hogy készítsek pár fényképet. Sajnos mindhárom elemem lemerült, így nagyon kevés képet tudtam csak készíteni. Pedig nagyon szép volt az erdõ, különösen akkor, amikor kibukkant a nap a felhõk közül, és besütött a fák közé. Sok szép képrõl lemaradtam sajnos. Még este a tornateremben gondoltam arra, hogy jó volna 10-re felérni az Írott-kõre, akkor 4 óra alatt meg lett volna a 18,8 km. Ráadásul ezen a rövid szakaszon már megvolt a szint fele. És tényleg sikerült felérni, sõt. Kajálás után is 9.55-kor indultam innen lefelé.

A Sötét-völgy felsõ végénél
Sok volt a falevél az úton, nem lehetett látni, hol van alatta kõ, ezért nem is futottam, de még csak nem is siettem lefelé. Csak ott szaporáztam meg, ahol nem csúszott, és nem volt annyira meredek a lejtõ. Úgy terveztem, hogy egy óra altt leérek vissza Velembe, ez pont sikerült is. Még úgy is, hogy a falu szélén megálltam egy kútnál vizért, és telefonálgattam is. Muszáj volt Velemben pihenni, enni és teázni. Amúgy sem lehetett túl gyorsan inni a forró teát.

Az Írott-kõ alatti kanyarban
11.10-kor indultam innen. A Hörmann-forráshoz vezetõ út a második nagyobb emelkedõ. Megint kitértem a Szent-Vid alatti forráshoz pár percre. Meglepõ módon nem éreztem, hogy annyira nehéz lenne ez a domb, csak a legvégén, a kápolna alatti lépcsõknél szakadt ki a tüdõm a helyérõl. Pihenésképpen egy darabon nincs szint, majd a Hörmann-forrás elõtt ismét emelkedik a terep. A forrásnál lévõ parkoló dugig meg volt telve, csakúgy, mint korábban a kápolnánál lévõ. A hosszú hétvége, és a csapadékmentes idõ kicsábította az embereket a szabadba, és szerencsére az erdészati utak le vannak zárva, nem lehet mindenhova kocsival behajtani.

Általában délután egy órára szoktam a Stájerházakhoz érni, most ez 12.15-re már sikerült. Itt sem álltam meg, úgy terveztem, hogy kicsivel kettõ után már a Paradicsomoshoz szeretnék érni. Ez elég laza idõ, de úgy gondoltam, hogy a Tábor-hegyre vezetõ úton úgysem tudok már olyan jól haladni, mint az Írott-kõre felfelé. De tudtam, csak egyszer álltam meg felfelé menet, akkor is csak egy szusszanásnyira. A hegyencsúcson számot kellett írni. Régen még szép volt innen a kilátás, látszódott a Rax és a Schneeberg is, mostanra már megnõttek annyira a fenyõk, hogy ebbe az irányba abszolút nincs kilátás. De észak felé, a Soproni-hegység sem látszik. Egyedül az Óház-tetõ a kilátóval a szomszédos hegyen.

A Paradicsomoshoz vezetõ lejtõn figyelmetlen voltam. Nem használtam jól a botot, a bal térdem megfájdult kissé. Egyelõre nem volt vészes, de a túra fele még hátra volt. 13.50-re értem oda. Most egy rendkívül unalmas rész következett, egy helyen volt egy nagy kanyar, ahonnan szép volt a kilátás. A Hétforrásig tartó 6 km egy órámba került, de addig majdnem elaludtam menet közben. Ott ismét ettem, és 15.05-kor indultam el a legmocsokabb emelkedõn, fel az Óház-tetõre. Itt aztán már nem érdekelt, hogy milyen gyorsan érek fel. Nem volt az a pénz, ami miatt rohantam volna. Fennt aztán ismét zsíros kenyér, de mivel ettem a Hétforrásnál, itt csak egy kenyeret ettem.

15.30-kor hagytam ott a tetõt, és a zöld jelzésen haladtam lefelé. Úgy látszik erre a hegyre normális úton nem lehet felutni, mert ezen az úton a lejtõ is brutális volt. És a bal térdemnek nagyon nem tetszett. UTána is visszafogtam magam, és csak a lejtõkön jött elõ a probléma. Találtam itt egy forrást is, a Mohos-kutat, de száraz volt.

16.05-re értem a Kenyér-hegyre, innen szembe mentem a 35 km-es távon indulókkal. Kezdtem fáradni, már a szembejövõ embereknek is nehezemre esett a köszönés. Egy kávé jól esett volna. Úgy vártam a Velemre érkezést, mint a Messiást. Szinte boldog voltam, hogy végre odaértem. Természetesen most már leültem. Ez 17.05-kor történt.

17.15-kor pedig az indulás történt. Az eddigi teljesítésekre visszaemlékezve ezen a túrán voltam a legjobb állapotban. Bõven idõben voltam, nem kellett sietni, és meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg nem sikerül a teljesítés. Az volt csak kérdéses, hogy mennyire bírom majd a végét. Mennyire fáj majd a térdem, és mennyire leszek fáradt az éjszakai szakaszon. Még gyorsítani is tudtam, utolértem egy háromfõs csapatot. Velük együtt mentem be az erdõbe az Irtás-hegyen, ott kellett felkapcsolni újra a lámpákat. Nagyon gyorsan eltelt az erdõben az idõ, gyorsan odaértünk Csömötére, ahol a földesutak keresztezõdésében megtaláltuk a villanyoszlopra festett számot. Innen már erdõ sem volt, a Lukácsháza és Kõszegfalva közti földúttól tartottam kicsit, volt olyan év, amikor itt nagyon elfáradtam. Pedig alig több, mint egy km ez a táv végig a szántóföldön.

19.35-kor érttem el a tüzet, itt volt az utolsó ellenõrzõ pont. Az itiner szerint 5 km még a cél. Ki kellett menni az országútra, de nem volt nagyon forgalmas. Azt hittem, hogy itt nagyon gyors leszek, de pont az ellenkezõje történt. Lelassultam, és elkövettem azt a hibát is, hogy Kõszegfalván leültem egy padra. Addig nem volt baj, amig csk ültem és ettem. De aztán, amikor felálltam, egybõl elkezdtem fázni, rázott a hideg, és a térdem is újra megfájdult. Fél kilométer múlva lettem csak jobban, de a térdem még másnap reggel sem jött rendbe. A hátralévõ kilométereket már sántikálva tettem meg, le is hagytak sokan. Végül 20.55-re értem a célba, és a lábfájás ellenére elég jól éreztem magam. Gyorsan lezuhanyoztam, és nem volt gond az elalvással.

Ötödszöri teljesítésre is azt mondhatom, hogy ez egy nagyon jól kitalált túra. Ha osztályozni kellene a rendezést, akkor két darab ötöst adnék. De csak azért, mert hatos nincs. Aki képes legyalogolni 70 km-t, feltétlenül jöjjön el. Igaz, az utolsó 20 km-en már nincs nagyon látványosság, de van 50-es táv is, ami szintén érinti a legnevezetesebb dolgokat a Kõszegi-hegységben. Ami túrán eddig részt vettem, azok közül nekem ez jön be a legjobban: szép a táj, jó a rendezés, hosszú és nehéz is. De nem brutálisan nehéz.