Írottkõ 50

Nem vittem zseblámpát. Direkt, szóval kivételesen nem hagytam otthon, bár a juhitól kértem, õ elfelejtette. De azért lett volna nekem is, csak szarabb. Alapból az 50-esre mentem volna úgyis, amire azért nem feltétlenül kell a lámpa, de gondolkodtam, hogyha már úgyis ott kell aludni két napot, akkor mehetnék a 70-esre is. Így maradt az 50 km. Ami tulajdonképpen érint minden olyan fasza helyet a Kõszeg-hegységben (talán Cák kivételével), amit a 70-es, de nincs a végén az a 20 km-es nagy kerülõ vissza Velembe. Szóval, az 50 km-es résztáv így kiérdemli az überfasza túra elismerõ címet. Minden van benne, ami kell, hosszú is, fárasztó is, szép a táj, és szerintem a szervezés is jó.

Csak egyedül mentem, a többiek nem értékelték a korán kelés-kurvasokat vonatozás-hidegben és hóban sokat menetelés háromszög által bezárt állapotteret. Úgy kell nekik! De akkor ne értékeljék a faszáttúrázás-utána faszapizzátevés-jótsörözés koordináták által jellemzett térszöget se! Remélem vettek egy fasza Opel Corsat Egerben, vázz!

A túra elõtti nap utaztam Kõszegre, és döghosszú vonatozás után- amiben 18 km Bz-mot is volt - a suli tornatermében aludtam. Mint mindig, most is sok volt a gyerek, akik ugye gyerekeskedtek, dehát ezért gyerekek. Szerencsére fáradt voltam, még villanyfényben sikerült elaludnom. Kiderült, hogy az 50 km-es táv eleje nem a 70-esekkel, hanem a 35-ösökkel megy. Sötét volt még, nem volt nálam ugye lámpa, azt a részt pedig nem ismerem. Szerencsére az 50-es indulást meghosszabbították 7-ig így vártam. Megreggeliztem, és 6.20-kor indultam. Még mindig sötét volt, borult volt az ég, így nem is fog hamar világosodni. Szerencsére nálam volt a GPS, és ha nem láttam jelzést a keresztezõdésben, akkor az segített. Csak féltem, hogy a hideg, meg a GPS lámpája hamar lemeríti az elemet, és akkor szabola engem ki fog nyírni. Kb. fél óra múltán viszont már minden jól látszódott, csak az Óházra tartó emelkedõ fárasztott ki. Hozzá kell tenni, hogy itt NAGYON nem akartam túrázni, legszívesebben visszafordultam volna. Hideg is volt, ennek ellenére izzadtam, mint egy ló. A tetõn viszont minden jó lett, legalábbis ami a kedvet illeti.

Tovább a Vörös keresztig csak kevés emelkedõ van, onnan tulajdonképpen lejtõ egész Velemig. Útközben lefényképeztem a Bolhás-forrást, ami nem mûködött. Kiérve egy aszfaltútra megelõzött egy futó, aztán eltévedt, megelõzõtt még egyszer. Velemben nem álltam meg, azonnal indultam tovább. Bozsokig még párszor elismétlõdött az eset a futóval, aztán végleg lehagyott, úgy tûnt, megtalálta a helyes utat, vagy elveszett örökre. A Kalapos-kõre vezet a következõ kemény emelkedõ. Úgy néz ki, mintha az Alpokban lenne, pedig ez még csak az alja. Azt vettem észre, hogy a durva emelkedõket kivéve egész jól bírom az iramot. Talán a túrabot miatt van, vagy nem tudom. Itt a tetõn fújt a szél, ami a fedetlen kezemnek nem tett jót. Én hülye! Otthon, amikor pakoltam el a túrabotokat, felsejlett elõttem egy kép a hawk-ból: -5 fokos 850 meg erõs északi szél; büszke is voltam magamra, hogy eszembe jutott, hogy kéne egy kesztyû, mert a bot miatt nem tudom zsebre tenni a kezemet. Naná, hogy otthon hagytam azt a ***** kesztyût! Szerencsére nem sok szeles rész volt.

A Kalapos-kõnél egy számot kellett a lapra írni, ami nem a 986 volt. Innen van ugye a nagy ugrás, fel az Írott-kõre, de azért elõtte van egy szép lejtõ is a Sötét-völgybe. A völgybe leérve elõször kicsit szar volt a kaptató, de ezt is egész jól bírtam. Van egy kék háromszög jelzés, ami a fõ turistaútból ágazik ki, mindig ott szoktam kicsit megpihenni, csokit enni, és inni egy kicsit. Utána újult erõvel megyek tovább. Most is így tettem. 760 m magasságban pillantottam meg az elsõ hófoltok a kidõlt fadarabokon. Aztán egyre több folt lett, míg végül össze is értek. A csúcson a fenyõk úgy néztek ki, mintha valami alpesi tájon lettem volna. A padon lévõ hóbol látszott, hogy kb. 2 cm hó esett. Az úton persze már nem volt, ott a túrázók letaposták. Tiszta tél volt, lent a faluban pedig még az õszbõl indultam. Viszont egyáltalán nem fáztam, talán a mozgás miatt.

A csúcsról egy óra alatt terveztem lejutni Velembe. Ehhez kicsit sietnem kellett. Ismét utolért egy futó, azt mondta köztem és közte vagy 20 vaddisznó szaladt át a turistaúton, volt köztük sok kicsi is. Fasza, én pedig semmit sem vettem észre belõlük. Azt hiszem, hogy ha ezen az úton jöttünk volna fel, az sokkal szadibb lett volna. Velem határában egy kútból pótoltam vízkészleteimet, a fél üveg balfi vízhez öntöttem még egy fél üveg kútvizet. Velemben most pihentem kb. 15 percet, ez alatt ettem egy kis zsíros kenyeret, meg melegítettem magam a teával.

Induláskorid=wikipedia class=bigimg name="wikipedia"elkezdett szemerkélni az esõ, de nem volt vészes. Nem akartam felvenni az esõkabátot, úgyis nemsokára beérek a fák alá, ott ez észrevehetetlen lesz. Az is volt, csak éppen a szél lefújta az intercepciós veszteséget a levelekrõl. A Szent Vid-hegyre vivõ út is elég szép kaptató, félúton ezért pihenésképpen megnéztem a Szent-kutat. Ez sem folyt, viszont láttam egy szalamandrát sétálni a forrásnál. Az egész emelkedõn a templom alatt lévõ lépcsõk a legfárasztóbbak, szinte kiköptem a tüdõmet, mire felértem. Itt volt egy kicsi graupelzápor. Megint egy lazább rész jött, majd egy hosszú, közepesen meredek emelkedõ fel, a Hörmann-forrásig. Nagy LAI-jú fenyvesek mellett haladt az út, de nem volt olyan sok légyölõ galóca, mint a múltkor. Egyet azért sikerült lefényképezni.

A Hörmann-forrás ködben volt, ez már folydogált kicsit. Fázott a kezem, nem volt kedvem inni belõle. A Stájerházak kb. 100-150 méterrel lejjebb vannak, ott már szép, tiszta idõ volt. Ettem egy almát, de az is lefagyasztotta a kezemet, próbáltam gyorsan enni. Már nem volt sok hátra, tulajdonképpen két emelkedõn kellett túlesni: egy hosszút, aminek a vége szadis, és egy rövidebb, ami nagyon szadis. De hát össze kell jönnie annak a 2000 méternek valahogy! Innen nincs turistajelzés, fehér pontokat kellett követni, amiket a fákra rajzoltak. A Kõszegi-hegység eldugott zugába értem, errefelé csak mostanában kezdték el felfestegetni a jelzéseket, és nincsen erre olyan híres hely, mint pl. a Hétforrás, vagy Velem. Pedig erre is vannak jó helyek, pl. a Tábor-hegyrõl nagyon jó a kilátás, szép idõben látszik a Soproni-hegység, az Óház-tetõn a kilátó (ez most is látszódott, pedig szar idõ volt), osztrák oldalon a Lékai-vár, a Schneeberg és a Rax is (ezek most nem látszódtak). De a Szikla-forrás is jól hangzik, bár az nem tudom, hol van, de valamerre errefelé. Egyszer fel kéne kutatni, ha szabola ráér.



Szóval, a Tábor-hegyre az emelkedõ kezdete jól ment. Éreztem, hogy húzódik kicsit a vádlim, féltem, nehogy begörcsöjön, de mindig idõben visszafogtam magam. Persze a legtetején már nem erõlködtem, csak vonszoltam magam. Ott megint csak számot kellett írni. Ittam kicsit, és indultam is tovább. Sokáig semmi emelkedõ, csak egy brutál lejtõ a Paradicsomosnál. Innen már csak 11 km a cél, és van rá 3 óra 40 percem. Simán be kell, hogy érjek, de azért a 10 órán belüli teljesítés már elszállt. A Hétforrásig szinte végig aszfaltút van, ezen mindig olyan gyorsan túl akarok lenni, amiyen gyorsan csak lehet - mondjuk egy óra alatt. Most is sikerült, és a forrásokhoz érve nem volt semmi bajom. A talpam fájt kissé, meg a lábszáram, mert hülyén mentem az emelkedõkön. Kicsit bántam már, hogy nem a 70-esen indultam, azon sincs már jóval több szint.



A Hétforrásnál azárt jól esett kicsit az ücsörgés, de kezdtem fázni az egyhelyben levés miatt. Nekivágtam hát az utolsó emelkedõnek, ami persze nagyon lassan ment. De leszartam, tudtam, hogy ha felérek, akkor tulajdonképpen befejeztem a túrát. Ott még ettem egy szelet kenyeret, bevettem egy algopirint, mert kezdett hasogatni a fejem, ami mostanában sajnos általános jelenség nálam a túrák vége felé. 10 órával indulás után elindultam az Óház-tetõról, végig lejtõn, ismerõs úton, hiszen erre jöttem felfelé reggel. Akkor szar volt a kedvem, most is csak egyvalami árnyékolta be...

Sört és pizzát kívántam. Meg somlóit, és forró csokit. Nem tudom, miért ezeket. Elhatároztam, hogy ha beérek, és fürdés után még lesz kedvem, elmegyek pizzázni a sulihoz nem messze lévõ pizzériába. Csak attól tartottam, hogy ha benyomok egy pizzát, akkor majd szarnom kell. Márpedig sem a tornaterem WC-je, se a holnapi vonat WC nem igazan erre való. A tornatermi még csak-csak, bár utálok úgy szarni, hogy nem lehet becsukni az ajtót, és kb. 20 ember vár rád, hogy fejezd már be végre. De végül is leszartam, elmentem pizzázni.

Ja, és még annyi hozzátartozik, hogy 70 perccel szintidõ elõtt értem be, ami nem olyan nagy szám mondjuk egy futótól, de tõlem, aki egy dagadt, hájas, lúzer disznó, és 100 kilót kell felcipelnie az Írottkõ, ködös, havas csúcsára, annak igenis nagy szó, pláne, hogy nem igazán vagyok hozzászokva a 2000 m-es szintkülönbségekhez. A többi dendeócsés tirpák meg inkább irdaljon halat!

Most fedeztem fel, hogy van egy szénsavas, vasízû kút Kõszegen, ahol reggel a 70-es és 35-ös távok szétválnak. Még ide is visszamentem 1,5 liter vízért.