Éjszakai szolgálat után utaztam az Alföldre egy bz-s túrára. A tiszafüredi vonal utolsó elõtti napja volt ez. Az utolsó nap hétvégre esett, akkor a menetrend csak úgy engedte volna meg ezt az utat, hogy órákat kellett volna várnom több helyen is a csatlakozásra. Így hétköznap csak Füzesabonyban kellett várnom egy keveset.
A sátoraljaújhelyi gyorson el is aludtam, de Vámosgyörk után már nem mertem visszaaludni, mert ha véletlenül elmegyek... Ködös novemberi szombaton indultam el Lajosmizsére. Egy Csörgõs vonatot kaptam ki, de nem is tudtam, hogy Desirok is járnak erre. Dabason volt eggyel keresztünk. Szinte végig 40-nel mentünk, a végén gyrosított be a vonat, de az sem volt túl fényes.
Lajosmizsén átszálltam a Bz-re. Ez is hasonló sebességgel ment, nem csoda, hogy a KöKitõl majdnem 3 óráig tartott az út. Visszafelé Kecskemétrõl Cegléd felé hosszabb ugyan kicsivel a... A következõ utam Békésbe vezetett, illetve volt benne egy kicsi Hajdú-Bihar is. A körösnagyharsányi mellékvonalra mentem, mivel ez is a megszüntetendõ listán van.
Reggel a Bereg IC-vel mentem, a legutolsó kocsiba kaptam jegyet. A kocsit sikerült jégveremmé változtatni, a légkondit nem lehetett kikapcsolni. Kint kb. 5 fok lehetett. Az utasok egyre több ruhát vettek fel, én azért sem hagytam magam, a nagykabátot nem vettem fel. Püspökladánytól... Idén is megszünik pár vasútvonal, amelyek közül páron még nem voltam. Gondoltam, februárban majd elmegyek, és végigjárom õket. De sajnos a sztrájkok közbejöttek, és most volt az elsõ alkalom, hogy el tudtam menni.
Ohat-Pusztakócs felé vettem az irányt, ahol egyébként sajnos nem tudtam alaposan körülnézni, mert csak 3 percem volt az átszállásra. Egyébként ezen a vonalon Tiszalökig egy InterPicinek átalakított Bz közelekedett.... Ha már vonattal mentem az Írottkõ túrára, akkor már megcsináltam ezt a rövid vasútvonalat is. A szombathelyi pecsét pénteki, a kõszegi vasárnapra sikeredett. Sötét volt, így nem fényképezgettem. Meg kedvem sem volt hozzá.... Az eddigi legdrágább Bzmot-ozás volt ez. Talán azért, mert két IC is volt benne, ráadásul áremelkedés után vagyunk, és az útvonal is elég hosszú volt. Juhi segített eltölteni az idõt, egyedül valószínûleg sokkal unalmasabb lett volna. Kellemes meglepetés volt, hogy végre normális jegyet adnak, amin rajta van... Elszámoltam magam, és 1 km hiányzott még az 1000-hez. Így kénytelen voltam egy gyors menetre, ami a legközelebb van hozzám. Ezt választottam. Mivel nem volt sok idõm, kocsival mentem Komáromba, és sikerült is egy óra alatt megtenni az oda-vissza utat... Pestrõl Tatabányáig Talenttel mentem. Nagyon finoman indul, és nagyon jól gyorsul. Mintha nem is Magyarországon lettem volna. Légkondi ment, szinte hideg is volt bent. Tatabányától az Euregio vonaton CittyShuttle kocsik voltak, és egy ÖBB-s 1014-es mozdonnyal ment.Almásfüzitõ állomás nem éppen a legszebb. Jegykiadás nincs, csak a szomszédos ABC-ben. Esztergomig jórészt a Duna gátján megy a vonat, sokszor... Elsõ éjszakai Bzmot-ozásom volt ez. És az elsõ olyan út, amit a legutolsó vonaton töltöttem. Eddig csak olvastam ilyenrõl. Sajnos az a gyanúm, hogy nem ez volt az utolsó ilyen alkalom. Juhit is elhívtam, gondoltam õ benne van ilyen baromságban. Az utolsó vonaton koszorúk voltak, a menettábla felett pedig "Az utolsó vonat" felirat. Sokan fényképeztek, gyakorlatilag az... Az utolsó napon elugrottunk Kalocsára egyet Bzmot-ozni Natasával. Meg akartam nézni a szépen festett állomást, mielõtt még bezárják. Nem akartam a legutolsó vonattal menni, mert a sötétben nem tudtam volna fényképeket készíteni. Az állomás alsó szintje van kipingálva kalocsai népi motívumokkal (virágokkal fõleg). Egy váróterem teljesen, a másikban és a folyosókon egy... Két részletben lehet bejárni a 78-as vonalat. Megérkezve Gyarmatra, rögtön tovább is mentem az egy motorkocsiból álló vonattal Ipolytarnócra. Ezen a szakaszon már voltak olyan részek, ahol csak 20-szal mehetett a vonat. Szécsény egy viszonylag nagy állomás a vonalon, ahol szolgálat is van. Oda is és vissza is itt keresztezték egymást a Bzmot-ok. Eddigi vonatozásaim során ez a kis állomásépólet tetszett meg nekem a legjobban. Talán a világoszöld... Vácig zónázó személyvonattal mentem, ami azt jelenti, hogy Vácig nem áll meg sehol, csak a piros lámpánál. Ebbõl akadt bõven, az átszállásra alig maradt idõm. Éppen csak berohantam Vácon pecsételtetni. A piros szerelvény egy motorkocsiból és két mellékkocsiból állt. Vácon csurig volt diákokkal, akik a következõ megállóig mentek. Én a motorkocsiban utaztam, ott nem volt valami nagy a kihasználtság,... Elég korán kellett kelni, hogy elérjük a vonatot. Kanizsaról indultunk hajnali 3-kor kocsival, így simán elértük Egerszegen a vonatunkat. Az Euregio vonaton két GYSEV-es kocsi volt. Szombathelyen egy Grazba tartó Euregio-ra szálltunk át, amelyen osztrák "City Shuttle" kocsik voltak. Körmenden 5 percünk volt az átszállásra, de sajnos ez idõ alatt nem sikerült pecsétet szereznem, mert a pénztárban valaki "bonyolult" jegyet kért. A kallerral... DDK+Bzmot kombinált túra harmadik felvonása volt az újabb Bzmot-ozás. Lentibe vitt a buszunk Szentgyörgyvölgyrõl, itt átsiettünk a buszpályudvarról a vasútállomásra, így elértük a Rédicsre igyekvõ vonatot, ami negyed óra otttartózkodás után jött is vissza. Ez egy motor- és egy mellékkocsiból állt.
Egerszegig a csaknem 50 km-t egy és negyed óra alatt gyûrte le a vonat, és meglepõen sok utas volt. Nemcsak Lentiben, de Rádiházán, Csömödéren is... Sikerült juhit elcsábítani erre ay útra. Ha a bakonyi vonal tetszett neki, akkor valószínûleg ez is fog. Az eddigi Bzmot-os utazások legszebb fekvésû vonala volt ez.
Miskolcon át mentünk Putnokra. Pest felõl késett a vonatunk, annyi idõnk maradt Miskolcon, hogy juhi vegyen valami kaját. A Tiszai pu. szép épületét sajnos nem tudtam normálisan lefényképezni, mert szembe sütött a nap. A putnoki állomás épülete pedig...
Tatabánya-Pápa, Pápa-Csorna, Csorna-Szombathely, Szombathely-Nagykanizsa
2006. szeptember 3. | 102 km Egy mega Bzmot-os túrára indlutam. Egyedül. A táblázatból látszik, hogy 14 óra kellett a csaknam 600 km-es úthoz.
A Tatabányáig tartó út gyorsan megvolt, ott 20 percem volt, hogy vegyek valami újságot és reggelizzek, majd elindultam Pápára. Ez volt idõben a leghosszabb szakasz a maga 3 órájával. Nagyjából 40-50-nel ment a szóló Bz kocsi. Két helyen is álltunk negyed órát, ahol a csatlakozásokat vártuk be. Elég sokáig csak egyedól ültem a... Most juhival mentünk ketten, keresztül a Bakonyon. Ez az egyik legszebb vasútvonal Magyarországon, vannak olyan szakaszok, ahol úgy érzi az ember, mintha Ausztriában járna: alagutak, viaduktok, hegyi patakok és mély völgyek a vasúti töltés mellett. Aztán döccen egyet a Bzmot, lelassít 20-as temóra, és kiderül, hogy ez mégis csak Magyarország.
Két motorkocsiból és két mellékkocsiból állt a vonatunk. Veszprémben a gyorsvonat késése miatt rohannom... Egy halálra ítélt vonalat jártam be. Körbevonatoztam a Mátrát. Kál-Kápolnáról indulva még alföldi jellegü volt a táj, majd szép lassan egyre több lett a domb, meredekebb lett a pálya, és a szántóföldeket felváltotta az erdö. A fák elég közel hajoltak a sínekhez, az akácok ágai simogatták a kis piros Bzmot-ot. Recskig jó tempóban mentünk, ott kereszteztük a szembejövö vonatot. Az utasok nagy része itt leszállt. Innen lassabb lett a tempó,... Szabola esküvõjére igyekeztünk Berettyóújfaluba és ha már elmegyünk oda a világ végére akkor útba kellene ejteni egy kis bzmotozást is. Kocsival indultunk Pestrõl és krichard kidobott minket útközben Püspökladányban. Juhi tartott velem, krichard és Natasa kocsival ment tovább. Nagyjából ugyanakkor értünk Berettyóújfaluba, a vonat végig jó tempóban haladt, sõt tíz percet késett is, mivel csatlakozásra várt Püspökladányban. Kocsival viszont a... Az elsö Dunántúli Bzmot-ozás volt ez. Odafelé a gyorson az egerszegi vonatrészbe ültem egy By kocsiba. Hát, nem irigylem azt, aki ilyen kocsikban utazik rendszeresen 4 órát. Viszont meglepöen kevés graffiti volt a kocsi oldalán. A Bz 10 perc késéssel indult, mert megvárt egy kanizsáról jövö vonatot, de a végén behozta a késést. Végig jó iramban haladtunk, kevés volt a lassújel a pályán. Régen még nemzetközi vonatok is jártak erre, manapság a... Elég korán kellett indulni hazulról, úgyhogy többször el is aludtam rövid idöre vonatozás közben. Egész jók voltak a vonatok. Az egri és a szolnoki személy is felujított "posta" Bhv kocsikból állt, mellesleg az egri rohadt hosszú volt, még akkor is, ha a fele Salgótarjánba megy. Minden vonatnak volt 5 perc késése, de ez nem befolyásolta az átszállást, mindenhol volt elég idöm. Eredetileg Szolnokról még mentem volna tovább Lakitelek-Kecskemét... A 150-es vonalon most jobb vonattal mentem, mint a múltkor. Tisztább volt, az üléseken olyan huzat volt, mint a Bz-ken, és fûtõttek is. Fülöpszálláson a váróteremben is volt fûtés, sajnos a vanálok itt is az állomáson gyakorolják "mûvészi hajlamaikat". Pénztár nem volt, a szolgálatoshoz meg nem akartam bemenni pecsétért, így ismét a kallerral írattam alá az igazolólapon az egyik kockát. Belgrád felõl az Avala 20 percet késett, amit megvártunk... Az út során nem történt semmi említésre méltó, késés nem volt. Dunapatajon nincs szolgálat, ezért az egyik pecsét helyére a kallertõl kértem aláírást, akinek gõze sem volt arról, hogy mi ez az egész. Egyik vonaton sem volt tumultus, legfeljebb a szóló Bz-kocsin voltak odafele többen, de csak Szalkszentmártonig. Ott leszállt a legtöbb ember. Viszonylag gyors tempóban ment a vonat, de többször voltak 20-as, sõt egyszer 10-es lassújelek, fõleg... |